A rovat kizárólagos támogatója
LMP, PM

Alkotmányos jogokat sértő fairtással folytatódik a Kossuth tér átalakítása. Ma hajnalban kivágták a Parlament előtti térség 40 éves fáinak többségét. A Védegylet és az LMP aktivistái a helyszínen próbálták megakadályozni a fakivágást, de a biztonságiak többségben voltak. A Párbeszéd Magyarországért is elítéli a brutális pusztítást.

Láncfűrészek zajára ébredtek ma hajnalban a Kossuth tér környékének lakói: kétszáz biztonsági őr védelmében védősisakos munkások néhány perc alatt eltüntették a Kossuth téri szoborcsoporthoz vezető hársfasort, illetve a téren álló fenyőket, tiszafákat és cserjéket. A történéseket a helyszínen megfigyelő Védegylet-aktivista beszámolója itt olvasható.

A kivágást engedélyező határozat tegnap született meg, és rögtön jogerőre is emelkedett úgy, hogy a civil környezetvédőket mondvacsinált indokkal kizárták az eljárásból.  Az LMP szerint a XXI. században Európában egyetlen kormány sem tekintheti a politikája útjában álló akadálynak a városi növényzetet, illetve az állami növénypusztítást megfékezni próbáló lakossági csoportokat. A belváros egyik leginkább beépített, zöldterületekkel alig rendelkező kerületében minden egyes fa pótolhatatlan értéket jelent.

Az ökopárt közérdekű adatigénylés útján kikéri az eltitkolt engedélyező határozatot és az eljárást megalapozó iratanyagot az illetékes kormányhivataltól, hogy a további jogi lépéseket – beleértve az ügyészségi vizsgálat kezdeményezését is – megtehessük. A Fideszt és a kormányt pedig felszólítjuk, hogy idén semmilyen formában ne vegyenek részt a Föld napja megünneplésében: pénteken már hatásosan demonstrálták, hogy mennyit érnek számukra a környezeti értékek.

 

A Párbeszéd Magyarországért is elítéli a Fidesz brutális pusztítását a Kossuth téren

Brutális profizmussal tarolta le a Fidesz kormány a Parlament előtti rügyező hársfákat ma hajnalban. 70-80 fa esik áldozatul annak, hogy a Fidesz a maga képére akarja formálni a Kossuth teret. A Párbeszéd Magyarországért elítéli a barbár pusztítást.
Mintegy 200 munkás biztonsági sorfala mögött láncfűrésszel estek neki ma reggel az éppen rügyező fáknak a Kossuth téren a Fidesz kormány megbízásából. A tér 20 millárdos, megalomán átalakításának rendezési tervei nem nyilvánosak, a kiemelt kormányberuházás mentesült a szakmai és társadalmi egyeztetések minden "nyűgétől", és a törvények, szabályzatok betartásának érdemi szakhatósági ellenőrzésétől is. A héten nyilvánosságra került látványtervek – amennyire beazonosítható – nem indokolják a fakivágásokat. A horribilis összegű költségvetésébe úgy látszik nem fért bele az ott élő fél évszázados fák megmaradásának biztosítása, ezért 70-80 fát irtanak ki a civilek tiltakozása ellenére.
A Fidesz, úgy akarja a maga képére formálni az országot, ahogyan a Kossuth térrel is teszi: vagdalkozik, pusztít, miközben nem néz sem embert, sem más élőlényt. A párbeszéd Magyarországért elfogadhatatlannak tartja, és elítéli a Fidesz pusztítását.

Lásd még: Illés Zoltán, a környezetvédelemért felelős államtitkár mélyen hallgat.

Fakivágás a Kossuth téren Fakivágás a Kossuth téren. További fotókért kattintson a képre!

 

 Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke azt mondta: 133 új fát ültetnek majd a kivágottak helyett. A generálkivitelező KÉSZ Zrt. ma a beteg, menthetetlen fákat és a megújuló tér szerkezetébe nem illeszthető növényzetet távolítja el, emellett folytatják az aszfaltburkolat felmarását. A sajtófőnök szerint a fák többsége olyan rossz állapotban volt, hogy a járókelők biztonsága érdekében már régen ki kellett volna vágni azokat.  Ugyanígy nyilatkozott a Klubrádióban a Steindl Imre Program vezetője is. Wachsler Tamás szerint a kivágott fák nagy része beteg, rossz állapotú volt, de valóban kivettek 17 egészséges, értékes fát is a Kossuth téren. Ehhez új engedélyük volt, nem a tavalyi alapján végezték a munkálatokat. Az engedélyeket bárki megtekintheti az V. kerületi önkormányzat és a kormányzati portálon is – tette hozzá. Összesen csaknem 200 fát döntenek ki, helyettük 130-at ültetnek a téren, további 50-et az Olimpiai parkban, és több mint 200-at a szomszédos kerületekben. Wachsler Tamás arról is beszámolt, hogy a jövő márciusra elkészül az új Kossuth tér, amely a Nemzet Főtere nevet viseli majd.

A Kossuth téren a fakivágás már tavaly is nagy vihart kavart. Három éve egyébként Rogán Antal ötödik kerületi polgármester azt mondta: azért nem engedélyezte a tervezett mélygarázs megépítését, mert ellentétesnek találta azt a zöld területekre vonatkozó rendelkezéssel. A Kossuth Lajos téren 27 fát kellett volna kivágni, amit indokolatlanul soknak tartott, akkor – emlékeztetnek a Hír24 cikkében.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás