A rovat kizárólagos támogatója

Miközben Orbánék azt bizonygatják, hogy nem leszünk Európa akkuhulladék-lerakója, ezúttal egy sárbogárdi cég, a Jüllich Technology telephelyén bukkant fel hatalmas mennyiségű selejtes akkumulátor és gyártási hulladék, amiről a Párbeszéd – Zöldek fényképes bizonyítékokat is szerzett!

A veszélyes mérgeket felhalmozó vállalat tevékenységi körei között nem szerepel a hulladékgazdálkodás, a katasztrófavédelem semmit sem tud a méregdepóról – így néz ki a valóságban az, amit a kormány úgy szokott megfogalmazni, hogy Magyarországon „az európainál szigorúbb” szabályok vonatkoznak az ide települő ázsiai akkuiparra.

A legnyugtalanítóbb, hogy a veszélyes hulladék a rendelkezésre álló adatok szerint az egyik hazai akkugyárból, a dél-koreai hátterű SK Battery Hungary Kft.-től származik. Ez már a sokadik bizonyíték arra, hogy

az Orbán-kormány erőltetett akkumulátorprogramjának semmilyen feltétele nem adott Magyarországon: nem „csak” elegendő víz, energia és munkaerő nincs hozzá, de a gyártás során képződő hulladékkal sem tudnak a gyártók mit kezdeni az illegális lerakáson kívül.

akkumulátor hulladék a sárbogárdi Jüllich Technology telephelyén 2024 február. kép: Párbeszéd-Zöldek

A Párbeszéd adatkérő leveleket küldött a gyárnak, a polgármesternek és a környezetvédelmi hatóságnak, hogy kiderüljön, van-e egyáltalán bármilyen engedélye a lakosság egészségét és a környezetet is fenyegető veszélyeshulladék-depóniának. Arra is rákérdeztek az illetékeseknél, milyen módon biztosították, illetve kívánják biztosítani a helyben élők törvényben rögzített jogait az információhoz jutásról, illetve a környezeti kockázatokkal kapcsolatos döntésekbe történő bevonásról. És már előkészítették a feljelentést is – “nem hagyjuk magukra a sárbogárdiakat, és nem fogjuk eltűrni, hogy akkuhulladék-lerakót csináljanak a településükből”- írta Jávor Benedek a Párbeszéd – ZÖLDEK európai parlamenti listavezetője, elnökségi tagja FB oldalán


 

Az ügyben érintett CB Engineering Kft. 2024 március 19-én az alábbi sajtó helyreigazítási kérelmet  juttatta el szerkesztőségünknek:

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás