Hirdetés

A két éve, az önkormányzati választások előtt nagy erőkkel beharangozott engedményes tűzifát a vásárlók az idei fűtési szezonban már hiába keresték az állami erdészeteknél. Az olcsóbb fűtőanyag eltűnésének kommunikációjáról mintha megfeledkezett volna a kormányzat – nem úgy, mint a bevezetésről…

" Felhívtam a gödöllői erdészetet, tűzifavásárlás miatt érdeklődtem náluk. Nagy meglepetésemre közölték a múlt év folyamán a ‘rezsicsökkentő’ kormányunk megszüntette a nagy médiahátszéllel beharangozott 10 százalékos tűzifa-rezsicsökkentést  – írta a hvg-nek egy olvasója..

A lap ezután megkeresett több állami erdészetet is, amelyeknél megerősítették olvasójuk tapasztalatát, mindenhol azt mondták, hogy nem lehet rezsicsökkentett tűzifát vásárolni, illetve előjegyezni náluk. Ugyanilyen tájékoztatás olvasható a Budapesti Erdőgazdaság Zrt. honlapján is: “Rezsicsökkentett lakossági tűzifa: jelenleg nincs készleten”.

Nagyon úgy fest tehát, hogy a brutális médiaarzenállal támogatott rezsiharc megbicsaklik, egyik eleme, a tűzifa árának 10 százalékos központi csökkentése mindössze egy évet volt képes túlélni: a 2014 őszi önkormányzati választások előtt indult, 2015. november végével kimúlt. (A rezsicsökkentett fából háztartásonként legfeljebb 10 köbmétert biztosítottak, az akcióban mind a 22 állami erdészet részt vett.)

Úgy fest, nagyon megetette a lakosságot – azon belül pedig inkább az elmaradottabb térségekben élő, fával fűtő embereket – a kormány.

A rezsicsökkentés csorbításának kommunikációja – szemben a rezsicsökkentést úton-útfélen hirdető mantrázással – sem volt erős, a kormányzat nem árasztotta el a médiát a rezsicsökkentett tűzifa idei hiányáról. “A kormány nem adta ki, hogy idén is legyen 10 százalékos kedvezménnyel tűzifa” – mondták a Lovasberényi Erdészetnél. Náluk 2014 novembere és 2015 januárja között lehetett államilag csökkentett áron tüzelőt venni. “Legutóbb tavaly novemberben még lehetett előjegyezni, illetve vásárolni ilyen tűzifát, de december 1-jétől erre már nincs lehetőség” – tudtuk meg a lap egy másik erdőgazdaságnál.

A Földművelésügyi Minisztériumtól arra a kérdésükre, hogy miért szüntették meg a rezsicsökkentett tűzifa árusítását, azt a választ kaptuk, hogy “a kormány által meghirdetett rezsicsökkentési program 2014. október 2-án került kiterjesztésre a tűzifára is, hangsúlyozottan a 2014–2015. évi fűtési szezonra vonatkozóan”.

Ezt követően megtudtuk, hogy ennek keretében a lakosságnak 170 ezer köbméter mennyiségig volt lehetősége kedvezménye árú (a piaci árhoz képest 10 százalékkal csökkentett árú) tűzifát megvásárolni az állami erdészeti társaságoktól.

A történet azonban úgy kerek, ha felidézzük, a tűzifa rezsicsökkentését két éve több alkalommal több módon is bejelentette az agrártárca, illetve vezetője, ám nem igazán került szóba, hogy csak a tavalyi fűtési szezonra vonatkozna az intézkedés, sőt az MTI korabeli tudósításában az szerepel, hogy “a földművelésügyi tárcához tartozó állami erdőgazdaságok 170 ezer köbméter lakosságitűzifa-készlet erejéig alkalmazzák első körben a 10 százalékos rezsicsökkentést, a keret később akár bővíthető is”.

Arra a kérdésünkre, hogy miként kommunikálták a lakosság felé, hogy idén nem lesz rezsicsökkentett tűzifa, az a válasz jött, hogy “a Földművelésügyi Minisztérium tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó állami erdészeti társaságok az idei fűtési szezon során a hangsúlyt a rászorulók támogatását célzó szociális tűzifaprogram sikeres lebonyolítására, valamint a lakossági tűzifagyűjtés támogatására helyezte”. Tehát sehogy nem kommunikálták, hogy a rezsicsökkentett tűzifának búcsút mondhatunk. Ami az önkormányzatok által szétosztott szociális tüzelőanyag-támogatást illeti, 2015-ben erre a kormányzat közlése szerint 3 milliárd forint jutott.

Arra viszont nem kapott választ a HVG, hogy mennyi rezsicsökkentett fát adtak el a tavalyi fűtési szezonban, és arra sem, hogy mennyien vásároltak az olcsóbb tüzelőből.

Milyen fával érdemes fűteni?
A fűtésrezsi házilagos csökkentéséhez fontos tudni, hogy a fa fűtőértéke elsősorban a nedvességtartalmától – ami a száradással jelentősen javítható – és a fafajtól függ, mivel az egyes fafajok fűtőértéke is különböző. A frissen vágott fa nedvességtartalma igen magas (50 százalék körüli, vagy akár még magasabb is lehet), fűtőértéke nagyon alacsony, 6-7 MJ/kg. Ebben az állapotban nem érdemes tüzelni vele.

A tárolt tűzifa nedvességtartalma 1-2 hónap után csökken 30-40 százalékra, így a fűtőértéke már 10-12 MJ/kg. A 60-120 napos előtárolás során csökken a nedvességtartalom a szabványban előírt mértékre. A fa nedvességtartalmának végső értéke – a légnedvesség függvényében –  hozzávetőleg 12 százalék, ekkor „légszáraz” a fa. A légszáraz fa nedvességtartalma 12-20 százalék, a fűtőértéke 14-16 MJ/kg. Ebben az állapotban érdemes a fát a kályhába tenni.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás