A termőtalajt úgy viszi a szél Amerikában, mint a sivatagban a homokot, és ennek aligha lesz jó vége. A folyamat egyszer már lejátszódott nagyban az 1930′ években, amikor a Kanadától Mexikóig végigsöprő porviharok óriási népvándorlást indítottak el az USA-ban. A globális felmelegedés ma hasonló következményekkel járhat, főleg, ha a véderdők helyett kukoricát termesztenek.
Az Egyesült Államokban csak „piszkos” harmincas éveknek nevezik azt a két világháború közti időszakot, amikor több hullámban hatalmas porviharok okoztak szinte jóvátehetetlen károkat az országban. A természeti katasztrófa az USA mellett Kanadát is sújtotta, és a farmerek most attól tartanak, hogy megismétlődhet a nyolcvan évvel ezelőtti apokalipszis.
Az Agrárszektor ment vissza az időben: az agrárium robbanásszerű gépesítésével az I. világháborút követően Amerikában lehetőség nyílt új területek bevonására a mezőgazdasági termelésbe. Ez önmagában nem is lett volna baj, a problémát inkább a helytelen földművelés és a rendkívüli szárazság együttes hatása okozta. A farmerek feltörték a szűz földeket, mélyszántással eltávolították a talajegységet biztosító fűféléket és más növényeket, és ezzel védtelenné tették területeiket a természet erőivel szemben. Az évekig tartó szárazság erős szelekkel párosulva pár esztendőn belül komoly gondokat okozott. A termőréteg porrá alakult, és felhőként szállt egyik vidékről a másikra, nappali sötétségbe borítva a prérit, a látótávolságot szinte nullára csökkentve. Dust Bowl, vagyis porteknő névvel illették azt a mintegy 400 ezer négyzetkilométeres (négy magyarországnyi) területet a Nagy síkságon, amelyet a legjobban sújtott a katasztrófa.
Az Egyesült Államok ezen része igen száraz vidék, ahol az éves csapadékmennyiség ritkán éri el az 500 millimétert. Az első európaiak nem is találták művelésre alkalmasnak az ottani földeket, ám az 1862-es telepítési törvény sokak számára vonzóvá varázsolta a helyet. A kormányzat 65 hektáros területeket osztogatott a vállalkozó szellemű gazdálkodóknak, akik pár évtized alatt művelés alá vonták a szűz földeket, és az eredeti növényzet eltüntetésével katasztrófát idéztek elő. A harmincas években három nagyobb hullámban (1934, 1936, 1939/40) támadó porviharok miatt a farmerek tízezrével voltak kénytelen elhagyni földjeiket, otthonaikat. A városokban reméltek szebb jövőt, de a nagy gazdasági világválság hatása miatt ez a tervük nem valósulhatott meg. 1934-ben a porvihar egészen Chicagóig eljutott, ahol 6000 tonna termőtalajt rakott le, majd továbbhaladt Boston, New York, Washington felé. Azon a télen piros hó esett az északkeleti New England régióban a légkörbe került por- és homokszemcsék miatt.
1935 áprilisában jött el a fekete vasárnap, amikor Kanadától Texasig söpörtek végig a viharok. Becslések szerint az erős szél 300 millió tonna termőtalajt mozgatott meg az amerikai prériken. Hosszabb távon 3,5 millió ember elvándorlását okozta a harmincas években, ilyet még a kaliforniai aranyláz sem tudott előidézni.
Hasonló problémákkal hamarosan ma is szembesülhetünk, nemrég egy észak-dakotai településen figyeltek fel Dust Bowl-szerű jelenségre. Nyugat felől egy kiterjedt barna felhő takarta be az eget, amelyről tisztán kivehető volt, hogy nem homok, hanem talajrészecskék alkották, és az egész nagy sebességgel kelet felé mozgott. Ma nem a helytelen művelés, hanem a globális felmelegedés és a rendszeres aszályok a kiváltó okok, és a helyzet javulására aligha lehet számítani.
Az amerikai agrártárca az ezredforduló táján igyekezett elejét venni a bajnak, országszerte földeket béreltek, illetve farmereket juttattak támogatáshoz azért, hogy haszonnövények helyett a talajt megkötő fákat, fűféléket, vadnövényeket „termesszenek” a földjeiken. Észak-Dakotában például 13 ezer négyzetkilométernyi ilyen terület jött létre, ám a 10 éves program 2014-ben véget ért, és a védett földek felét szinte rögtön átállították a jövedelmezőbb kukorica- és szójatermesztésre. Néhány év kellett csak ahhoz, hogy a végzetes porfelhők újra feltűnjenek az égen-írta az agrarszektor.hu.
Június 17. Az Elsivatagosodás és Aszály Elleni Küzdelem Világnapja
Az elsivatagosodás folyamata több mint egymilliárd ember életét és lakóhelyét veszélyezteti, továbbá bolygónk felszínének egyharmadát érinti. Magyarország komoly szerepet vállal az aszály elleni küzdelemben.
A probléma növekvő súlyát felismerve 1994. június 17-én fogadták el az ENSZ elsivatagosodás elleni küzdelemről szóló egyezményét, és vált ez a nap az elsivatagosodás és Aszály Elleni Küzdelem Világnapjává. Az aszály olyan természeti jelenség, amely időről időre kisebb-nagyobb mértékben sújtja hazánkat, azonban az elmúlt évtizedekben gyakorisága, erőssége nőtt, ezért Magyarország aktív és kezdeményező szerepet vállal a témával foglalkozó nemzetközi projektekben is. Az elsivatagosodás egyre nagyobb problémát jelent, amely minden földrészt érint.
