Mitől ketyeg a Balatonrendesi hegy?
Ha nem tudnám, hogy másfél éve bányász-szakmai kitüntetést kapott Laub Ernő, a Basalt-Középkő Kőbányák Kft. ügyvivője, laikus tájékozatlanságnak vélném a Greenfo március 22. számában megjelent nyilatkozatát, miszerint nem tud róla, hogy az általuk bányászott kő uránt tartalmaz. Azaz nem tudja, hogy a „Balatonrendes-II. permi vöröshomokkő” védnevű bányájukban uránt tartalmazó permi vöröshomokkő van jelen. Abban agyagpalát és egyéb konglomerátumokat találtak az 1955 és 1985 között végzett uránkutató fúrásokkal. (Lásd. Bányászati és Földtani Hivatal mélyfúrási dokumentáció, eredeti földtani lapok másolata). Balatonrendesen 33 kutatófúrást végeztek, de fúrtak a mellette levő, azzal összenőtt Pálkövén, Kővágóőrsön, Kékkúton, Salföldön – végig a Balaton-felvidéken, s Badacsonyörstől Litérig mindenütt előkerült a permi homokkőben az uránt tartalmazó réteg.
Ugyanilyen permi vöröshomokkő a Mecsekben van, s végül ott kezdték meg az uránbányászatot (Kővágószőlős), lévén, hogy ipari kitermelésre alkalmasabb, nagyobb sűrűsségben volt agyagpala-uránvegyület a kőzet rétegeiben. A kilencvenes évek közepén a mecseki uránbányászatot beszüntették, s az állam azóta óriási költséggel próbálja helyrehozni a kártételeket, elhárítani a sugárfertőzést: talajt, létesítményeket, meddőhányókat, vizeket tisztítanak évente sok százmillió forint ráfordítással. (Közben most külföldi befektető újra akarja kezdeni ott az uránbányászatot!).
E tények alapján képzett bányászszakember nem állíthat olyat, hogy nem ismeri Magyarország földtani múltját, Földünk geológiai szerkezetét. A permi kor, mint földtani képződmény, középiskolai tananyag. Mindez azonban a külföldi érdekeltségű Kőbánya ügyvivőjének magánügye lehetne, ha 2007-ben nem járt volna le a Balatonrendes-II permi vöröshomokkő elnevezésű bányahely környezetvédelmi engedélye. Az újabb kiadását a területileg illetékes Közép-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség a 44570/2008. számú határozatában megtagadta, megállapítva: a „Balatonrendes II. – permi vöröshomokkő” védnevű bányatelken a „bányászati tevékenység az élővilágot, mint a környezeti elemet veszélyeztető jellege miatt tilalomba ütközik, így környezetvédelmi működési engedély nem adható”. Egyúttal megkereste a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal Veszprémi Bányakapitányságot, hogy gondoskodjon a bányászati tevékenység folytatásának megtiltásáról. Hasonlóan járt el a megyei főügyészség is.
Laub Ernő fellebbezett, s az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőséghez úgy adta be a vöröshomokkő-bányászati kérelmét, hogy a 2008. október 22-én keltezett beadványában azt állította: „a Balaton-felvidéki felső-permi homokkő rendkívüli értékű, az ország más területén fel nem lelhető kőzet”. A mecseki permi vöröshomokkő létezését abból is „kifelejtette”! Ez beleütközik a Büntető törvénykönyv 177/B §-ba: Visszaélés közérdekű adattal fejezetébe.
Ide vágóan még inkább jogsértő (lásd mint fent), hogy a környezetvédelmi engedélyezési eljárás kezdetétől elhallgatták a balatonrendesi kőzet mibenlétét (urántartalmát), miközben a Greenfo-n megjelent adata szerint eddig 4 millió tonna követ robbantottak ki a szépséges Balaton-parti hegyből, (a kiemelt üdülőövezet, természetvédelmi terület, a badacsonyi borvidék védett szőlőültetvényei, lakóépületek közvetlen szomszédságában), s további 5 millió tonna permi vöröshomokkő kibányászására kaptak végül jogerősen engedélyt. Két évtizedig senki sem vizsgálta, milyen környezeti károsítással járt a tevékenységük. Laub Ernő e helyen állította, hogy „A radioaktivitási szintet nem mérik, mivel ez nem előírás”. A jog nem ismerete ugye nem mentesít a következmények alól, de a bánya-ügyvivő legalább a Greenfo-tól megtudhatta, hogy törvényességi mulasztásban voltak, hiszen a 16/2000. (VI. 8.) EüM rendelet az atomenergiárólszóló1996. évi CXVI. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról 2. számú függelék a 2. számú melléklethez Az egyéni sugárterhelés rendszeres ellenőrzése és központi nyilvántartása előírja:
„15 Olyan munkahelyen, amelynek jellegzetessége vagy elhelyezkedése alapján felmerül a gyanú arra, hogy a természetes sugárforrások jelenléte a munkahelyen vagy annak közvetlen környezetében a munkavállalók sugárterhelésének jelentős növekedéséhez vezet, a radon levegőben mértaktivitás-koncentrációjának, illetve a külső forrásokból származó környezeti dózisegyenérték teljesítménynek a meghatározását a munkáltató elvégezteti”. E munkahelyek között felsorolták a kőbányákat is.
A megtévesztés tehát nem a Greenfo-n megjelent Laub-nyilatkozattal kezdődött, a Kőbánya kezdetektől így működik. A helyi közvélemény is csak mint egy fél éve tudta meg, hogy milyen veszélynek vannak kitéve. A permi vöröshomokkő urántartalmából bomló radon ugyanis – különösen a robbantással, őrléssel, szállítással keletkező por révén – élő szervezetekre veszélyes anyag.
„A radon alfa-bomlással bomlik, ez nagy energiájú, de kis hatótávolságú bomlás- az élő szövetben körülbelül 30 mikrométer. Emiatt külsőleg nem jelentős, viszont a szervezetbe bejutva, a belső szervekben (tüdő, gyomor) komoly egészségügyi hatása lehet. Ezt a hatást leginkább a radon leányelemeinek bomlása idézi elő. Ezek ugyanis kitapadnak a tüdő falára, míg be- vagy kilégzéskor a radon távozik. A legtöbb leányelem a tüdő kanyarulataiban tapad meg belégzéskor.
Ha a test valamely sejtjét sugárzás károsítja, annak három fő következménye lehet: a sejt sikeresen helyreállítja önmagát; nem képes helyreállítani önmagát és elhal; nem képes helyreállítani önmagát, de nem hal el. A hosszú távú hatások (10-15 év) kockázata a harmadik esetben rejlik”, írja Resch Anita a szakdolgozatában (ELTE Atomfizikai Tanszék).
Ennek az ártalomnak az előidézése kimeríti a Btk.259.§ (1) Közveszélyokozás fejezetének kritériumait. (A radon okozta tüdőrák-halál második helyen áll a dohányzás után).
A radon veszélyének hatalmas irodalma van, a súlyossága miatt az Egyesült Államokban központi intézkedést rendeltek el, az Európai Unió nemrég kezdett foglalkozni a radon-szintek újbóli megállapításával, mert például azt nálunk is lényegében a riasztási-beavatkozási szintben határozták meg. Szükséges volna a felvilágosítás is (nem a tények elhallgatása), hogy az emberek legalább ismernék a védekezés módját, ami állhat egyszerűen szellőztetésből, a vizek desztillálásából. De ennek ismeretében kellene kialakítani a lakóhelyeket, megtisztítani a vizeket, stb., mert valamennyi földsugárzás mindenütt van, csak ahol urán is van, ott nagyobb a dózis.
Biztató, hogy nem mindenki vélekedik úgy, mint a Greenfo-nak nyilatkozó bánya-ügyvivő. (Lásd. „Laub Ernő bányaigazgató szerint a Védegylet Pálkövéért Egyesület radonnal kapcsolatos kifogásának nincs semmi alapja”). Dr. Paller Judit országos tisztifőorvos 2011. december 22-én a tájékoztatásunk nyomán azt írta: „A Veszprém Megyei Kormányhivatal Szakigazgatási Szerve az Országos ’Frédéric Joliot-Curie’ Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Intézet szakmai iránymutatása alapján a vöröshomokkő radioaktív tartalmára és aktivitáskoncentrációjára, a környék radon szintjére és vizeinek radioaktivitás tartalmára vonatkozó mérések elvégzését, elvégeztetését tervezi”.
Terjedelmileg itt nem sorolható fel, hány joghely védi az élővilágot, benne az embert a hasonló károsításoktól, csak éppen nem tartják be, és még az érezheti magát fenyegetettnek, aki felhívja a figyelmet a veszélyekre. A Kőbánya ugyanis egyik ügyvédi irodája révén a cikk megjelenése után felszólított, vonjam vissza, hogy a bányászati tevékenységükkel felszálló porral radon-veszélyt idéznek elő. Cáfoljam, és kérjek elnézést.
Nos, elnézést, a megismert tények birtokában csak az igazat mondhattam el – írhattam le.
Kapcsolódó anyagok:
