Hirdetés

A fegyveres konfliktus és a bizonytalan hatalmi viszonyok miatt nem közlekednek Magyarországra az orosz atomvonatok – áll a Népszabadság mai számában.

Pillanatnyilag "nem jár az atomvonat", azaz nem érkeznek vasúti szállítmányok Oroszországból az atomerőműveket működtető üzemanyaggal – írta mai számában a Népszabadság, amely pontosan meg nem nevezett forrása szerint ezt az információt osztották meg a képviselőkkel a parlament nemzetbiztonsági bizottságának keddi zárt ülésén. A lap úgy tudja: Románián kívül a térségben működő összes atomerőmű Oroszországtól vásárolja a fűtőanyagot.

A keddi bizottsági ülésen a Népszabadság szerint elhangzott: egyrészt a fegyveres konfliktus és a bizonytalan hatalmi viszonyok miatt nem közlekednek az atomvonatok, másrészt viszont "nincs gond", mert üzletileg az összes érintett ország (Ukrajnát is beleértve) a megoldásban érdekelt és már keresik az alternatív útvonalakat.

A Népszabadság felidézte: a vonatkozó magyar jogszabály szerint az erőműnek kétévnyi működésre elegendő fűtőanyagkészlettel kell rendelkeznie. Korábbi sajtóhírekre hivatkozva a lap azt írta: 2011 decemberében keresztülment egy atomvonat Kiskunhalason Baja felé, vagyis az erőmű irányába, vagyis kétéves terminusokkal számolva 2015 decemberében lenne aktuális a szállítás amennyiben a 2013-as tavaly év végén rendben lebonyolódott.  
 

Atomrulett

Izgalmas hazárdjátékot játszik a kormány Pakson, amit egy David Jackson akciófilmben szívesen végigizgulnánk, a valóságban azonban kicsit ijesztő szembenézni az Orbán-kabinet figyelemre méltó kockázatvállaló hajlamával.

 Atomrulett >>>

Kapcsolódó anyagok:

Az igazi kétharmadnak nem kell a paksi bővítés

Atomrulett

Paks 2 állami támogatása sokszorosan sérti az európai jogrendet

Elkendőzött paksi atombaleset

Jó lecke volt a 2003-as súlyos paksi üzemzavar

7000 milliárdba is fájhat a paksi bővítés

Mit kap Orbán 84. és Putyin 95. születésnapjára?

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás