A rovat kizárólagos támogatója

Támogatja a fővárosi Ferenciek tere átalakítását, de további forgalomcsökkentő lépéseket javasol négy civil szervezet. Az eddigi egyeztetéseken mindig szempont volt a kerékpáros közlekedés javítása a Kossuth Lajos utca tengelyében, és cél volt a villamos visszaépítésének előkészítése, ezek azonban a bemutatott anyagban nem szerepeltek.

Támogatandó a Belváros főutcájának kialakítása, egy élhető városközpontnak a megteremtése. Ugyanakkor aggályosak a Ferenciek terének átalakításáról szóló tervek, amelyek tegnap láttak napvilágot – állapítja meg Rogán Antal belvárosi polgármesternek küldött levelében a Levegő Munkacsoport, a Magyar Közlekedési Klub, a Szeretem Budapestet Mozgalom és a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület. Az eddigi egyeztetéseken ugyanis mindig szempont volt a kerékpáros közlekedés javítása a Kossuth Lajos utca tengelyében (aminek alapfeltétele mindkét oldalon egy sáv elvétele az autóforgalomtól – a Ferenciek terén is), és kinyilvánított cél volt a villamos visszaépítésének előkészítése. Ezeket a szempontokat eddig a BKK is képviselni látszott. Ezekből az elvekből azonban a bemutatott terven sajnos kevés látszik, ellenben továbbra is megmaradna a durva zaj- és levegőszennyezés, az autópálya-érzés, amely mind az ott lakókat, mind a turistákat, a vásárolni vagy étkezni vágyókat zavarja és elriasztja.

Pedig most lehetne megtenni a történelmi lépést, a Belváros valódi forgalomcsillapítását, az Ország főutcájának méltó állapotba hozását, amelyet civil szervezeteink évek óta kérnek és javasolnak. Így, bár önmagában üdvözlendő, hogy a közúti aluljárót a Ferenciek terén megszüntetik, magát a teret rendezik, és az akadálymentes közlekedés lehetőségét megteremtik, valójában a terv ilyen módon történő megvalósítása érdemi előrelépést nem jelent. A Belváros főutcáját sikerül rendezni, ám – amennyiben a tervek nem változnak – az Ország főutcájának rendezése hosszú időre lekerülne a napirendről, mivel az öt éves változtatási tilalom érvényes erre a beruházásra is.
A hosszan tartó építkezés tökéletes megoldást kínálna arra, hogy a forgalomcsillapításhoz az autós forgalom hozzászokjon. Ezt a csak ritkán adódó, történelmi lehetőséget nem szabad elszalasztani, ezért a civil szervezetek arra kérik és egyben bátorítják a belvárosi önkormányzatot és a BKK-t, hogy az építkezés után ne állítsák vissza a kétszer két sávos autóforgalmat, a Ferenciek tere és a Kossuth Lajos utca teljes hosszában kerüljön középre mindkét buszsáv, és létesüljön mindkét oldalon kerékpársáv. A középső peron mindkét oldalon nemcsak és nem is elsősorban a busz forgalmi előnyben részesítéséhez szükséges, hanem a villamos majdani visszaállításához, ami már évek óta szerepel a Fővárosi Közgyűlés által elfogadott tervekben. Ugyanakkor teljesen felesleges a jelenleg tervezett járdasziget a tér északi oldalán. Tehát mindössze a járdaszigetet kellene máshová tenni és a gyalogos-kerékpáros forgalomnak nagyobb teret biztosítani, a többi csak a sávok felfestésének kérdése. A valóban nagy költségű átalakítást, az aluljáró rendezését, mindez nem érinti.
Mindezek az átalakítások a Ferenciek terén elengedhetetlenek ahhoz, hogy a későbbiekben megvalósuljon a Kossuth Lajos utca forgalomcsillapítása is. Ezeknek az intézkedéseknek a megvalósítása aprópénz, akár a BKK Közút karbantartási keretéből is finanszírozható, ahogyan az az Andrássy úton is történt. A szükséges forgalomtechnikai tervek is készülnek, így semmi akadálya a jól átgondolt forgalomcsillapítás bevezetésének.

Budapest, 2012. október 25.

További felvilágosítás:
Lukács András elnök, Levegő Munkacsoport, levego@levego.hu, 411-4727
Dr. Mészáros Péter elnök, Magyar Közlekedési Klub, 06-70-289-4970
Moravcsik József titkár, Szeretem Budapestet Mozgalom, info@szeretembudapestet.hu, 06-30-393-0205
Dorner Lajos elnök, VEKE, dorner@veke.hu, 06-70-396-8353

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás