Izraelben a nemzeti gyümölcsnek számító fügét komoly veszély fenyegette, de szerencsére 150 ezer vérszomjas katicabogár elhárított a veszélyt.
Az Izrael nemzeti gyümölcsének is számító füge- vagy medvetalpkaktuszok védelmében a katicabogár bevetése feltétlenül szükségessé vált, mert a fertőzés átterjedhetett volna az észak-izraeli Hula völgyből az egész országra.
Már egy éve felhívták a figyelmet arra, hogy egy Közép-Amerikából származó pajzstetűfaj veszélyezteti az Izraelben őshonos fügekaktuszokat. Mivel a tetveknek a földközi-tengeri térség keleti részén nem él természetes ellensége, a kutatók szerint a teljes kaktuszállományt veszélyeztetheti a kipusztulás. Tavaly nyáron a Hula-völgyben élők figyelmeztették a kutatókat és a hatóságokat a növényzet károsodására. A vizsgálatok kiderítették, hogy a kaktuszokban a Dactylopius opuntiae nevű pajzstetűfaj tesz kárt. "A tetű mérget spriccel a növény szöveteibe, hogy könnyebben kiszívhassa a benne lévő tápanyagokat. A végén elhal az egész növény" – magyarázta Cvi Mendel, a Beit Daganban lévő Volcani Center agrárkutató intézet szakértője. A fügekaktuszokat több száz évvel ezelőtt Mexikóból vitték be Palesztinába, hogy belőlük egy másik pajzstetűfaj segítségével kinyerjék a kármin színt. A szabrénak nevezett kaktuszfüge hamarosan nemzeti szimbólummá vált: gyökereik hangsúlyozásaképpen a Palesztinában született zsidók is szabrénak nevezik magukat.
Feltételezések szerint valószínűleg egy izraeli turista nemrég Mexikóból hozott magával olyan növényeket, amelyeket már megfertőzött a Dactylopius opuntiae. Közép-amerikai hazájában a pajzstetűnek vannak természetes ellenségei, amelyek gátat vetnek a terjedésének.
A Cryptolaemus montrouzieri nevű katicabogár fajt levéltetvek ellen már évtizedekkel ezelőtt meghonosították az államban, de az újabb kísérletek igazolták, hogy a kaktuszokat megtizedelő paraziták ellen is sikeresen alkalmazhatóak. Miután a laboratóriumban meggyőződtek a katicák paraziták elleni hatásosságáról, elárasztották velük a fertőzött kaktuszokat. A katicabogarakat a BioBee nevű biológiai laboratóriumban tenyésztették ki a Szdé Elijahu kibucban a Bét Seán nevű város szomszédságában. A kaktusz gyümölcse – a kaktuszfüge – az Izraelben született fiatalok szimbólumának számít, mert a helyi legenda szerint kívülről ugyan tüskés, de belül édes és lágy- írta az MTI.
Részlet a biológiai növényvédelem és helyzete Magyarországon c. könyvből:
Az emberiség már az időszámítás előtti időkben is alkalmazott állatokat, a terményeit károsítók ellen. Egyiptomban már az 5. Dinasztia idején (i.e. 2680 – 2540) tenyésztettek macskákat a gabonatárolók rágcsálói ellen, míg a macskák elterjedése előtt Európában különböző menyétféléket tartottak a rágcsálók irtására. Kínában a XII. század óta használtak hangyákat a narancs- és mandarinfák pajzstetű kártevői ellen, melyet "hangyagyűjtők" szedtek össze és juttattak a gyümölcsösbe. A fákat egymáshoz botokkal kötötték össze, hogy a hangyák könnyebben jussanak el a zsákmányukhoz (Jermy 1967).
A kontinensek közötti kereskedelem fellendülésével, és áruszállítás idejének rövidülésével nemcsak az adott kontinensen nem honos növények, hanem különböző kártevők áramlása is felgyorsult. Amennyiben ezek az új környezetükben szaporodásukhoz megfelelő feltételeket találtak, konkurens hiányában gyorsan leküzdhetetlennek tűnő ellenséggé váltak. Kézenfekvőnek tűnt, hogy a kártevő származási helyéről utána telepítsék annak természetes ellenségét is. Ez tekinthető a biológiai védekezés klasszikus korszakának, ami több sikertelenséget, mint sikert hozott. A sikertelenségek nemcsak abban mutatkoztak meg, hogy az adott természetes ellenség nem volt képes megtelepedni az új környezetében, mint például a burgonyabogár ellen a 60-as években Magyarországra az USA-ból behozott Perillus bioculatus ragadozó poloska (Jermy 1967). Bizonyos esetekben éppen a sikeres megtelepedés járt nemkívánatos következményekkel. Itt a Trinidadra betelepített monguzok esetét említhetjük, ami azzal a következménnyel járt, hogy nemcsak a célzott patkányok száma csökkent, hanem kipusztult számos endemikus, földön fészkelő madárfaj, és jelentősen csökkent számos, csak itt található csiga és hüllő populációja is. Különösen a gyomnövények korlátozására betelepített ízeltlábúak között találunk olyanokat, amelyek az új környezetükben veszélyes kártevővé váltak. Közismert a fügekaktusz (Opuntia spp.) ellen bevetett kószapajzstetű faj, Dactylopius tomentosus példája, amit később csak ragadozó katicabogár (Cryptolaemus montrouzieri) utántelepítésével sikerült kordában tartani.
Napjainkban már általánosan elfogadott nézet, hogy csak olyan szervezet telepíthető be új környezetébe, mint a biológiai védekezés eszköze, ami szűk gazdakörrel rendelkezik és biztosan megállapítható róla, hogy gazdakörét nem fogja változtatni (Aeschlimann 1995). Az ún. bioágensek bevezetésével kapcsolatban napjainkig nagyon kevés olyan kutatás folyt, ami kiterjedt volna a teljes természeti környezet vizsgálatára. Kivétel talán Ausztrália, Újzéland és Kalifornia, mely területek leginkább "elszenvedői" más kontinensről származó "hasznos" élő szervezeteknek. A példák közismertek mind a növény mind az állatvilágból. Az ökológusok szerint ugyanis, az új ágens, az új környezetében megtámadhat más hasznos élő szervezeteket (pl. beporzók), más nem kártevő státuszú vagy egyenesen ritka védett élőlényeket is (van Lenteren 1997). Mivel az európai kontinensen különböző országok rendelkeznek hasonló klimatikus viszonyokkal, ezért az ilyen jellegű "mély" ökológiai vizsgálatok csak nemzetközi összefogással valósíthatók meg. Ezzel kapcsolatos project javaslatok már szerepelnek az EU döntéshozóinak asztalán (van Lenteren, 1997), amihez felkészült magyar kutatóhelyek is csatlakozhatnának.
A peszticid felhasználás a 70-e években érte el a csúcspontját, ami az üvegházi kultúrák kártevői között a rezisztens törzsek felszaporodását okozta. A szabadföldi, elsősorban gyümölcs és szőlő kultúrákban ehhez járult még az új, eddig védekezést nem igénylő kártevők megjelenése (pl. aknázómolyok almásokban, takácsatkák szőlőben). Mindez újabb lendületet adott a biológiai védekezéssel kapcsolatos kutatásoknak is és a figyelem nemcsak az exotikus, hanem a saját faunában is fellelhető antagonista szervezetek felé fordult. Ennek az intenzív kutatásnak az eredménye, hogy napjainkban már 2276 biológiai eredetű növényvédelmi készítmény ismert a világon, ami 351 különböző "hatóanyagot" tartalmaz, és ennek forgalmazásában 390 cég érdekelt (Lisansky és mtsi 1997). Ehhez hozzá kell azonban tennünk, hogy a hivatalosan regisztrált több mint 700 növényvédő szerként bejegyzett hatóanyagnak csupán 7%-át, mintegy 54 "hatóanyagot" sorolhatunk a biológiai eredetűek közé (Tomlin 1997). Magyarországon ez az arány a 4%-ot sem éri el (Ocskó 1998).
