Hirdetés
greenfo/MTI

Magyarország számára a Marseille-ben zajló VI. Víz Világfórumának egyik fő tanulsága, hogy míg a vízhiány egész földrészeket sújt, addig hazánkban vagy a szélsőséges időjárással kell megbirkóznunk, amely hol árvizet, hol aszályt okoz, vagy pedig az ipar által okozott környezetszennyezéssel kell küzdenünk.

Nagy Andor, az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának alelnöke és Kovács Péter helyettes államtitkár képviseli Magyarországot a vízügy legfontosabb nemzetközi eseményén, amelyet március 12. és 17. között rendeznek meg a dél-franciaországi városban. Míg az 1997 óta háromévenként megrendezett vízügyi világfórumok korábban az ivóvíz hozzáférésének lehetőségeiről folytattak eszmecserét, a hatodik találkozó – amelyen 140 ország képviselteti magát – "a megoldások" megtalálását tűzte ki céljául.

Nagy Andor elmondta, hogy a találkozón mintegy nyolcvan állam parlamenti képviselői külön nyilatkozatot kívánnak elfogadni, amelyben megerősítik azt az ENSZ-Közgyűlés által 2010-ben elfogadott elvet, miszerint az egészséges ivóvízhez és a közművesítéshez való jog emberi jog. Az ENSZ adatai szerint ennek ellenére 800 millió és 1 milliárd közé tehető azok száma a világban, akiknek nincs közvetlen hozzáférésük ivóvízhez, a megfelelő higiéniához való hozzáférés pedig nagyon egyenlőtlen a világban. A vidéki övezetekben jelentős javulás történt az elmúlt években. A nagyvárosokban azonban – a nyomornegyedek térnyerésével – kevéssé változott a helyzet: az UNESCO szerint 2,6 milliárd embernek nem áll rendezésére közművesítés, s emiatt még mindig a víz útján terjedő betegségek (kolera, hasmenés) számítanak az első számú haláloknak a világban.

szudáni gyerekek "ivóvize"szudáni gyerekek "ivóvize"

Magyarország a képviselő szerint vízügyi szempontból előnyös helyzetben van. A kiterjedt ivóvízbázisoknak és nemzetközi viszonylatban is kiváló vízügyi szakembereknek köszönhetően ugyanis elég víz áll rendelkezésre. A tiszai ciánszennyezés és a kolontári katasztrófa ugyanakkor megmutatták, hogy ez törékeny állapot. – A gyakori árvizek, belvizek és aszályok pedig arra figyelmeztetnek, hogy nemzeti és nemzetközi szinten is mindent meg kell tennünk a vízkészlet-gazdálkodás fenntarthatóvá tételéért. Ezzel nemcsak a jövőnket biztosítjuk, hanem a zöldgazdaság eszközeivel fejlődésünket, "vizes nagyhatalmi státusunkat" is megalapozhatjuk – hangsúlyozta Nagy Andor.

A konkrét javaslatokat érintően a képviselői fórum résztvevői elkötelezték magukat arra, hogy a vízzel kapcsolatos stratégiai kérdéseket (az ivóvízhez való hozzáférést, a közművesítést és az integrált vízgazdálkodást) a politikai közbeszéd egyik legfőbb témájává teszik. Ennek érdekében a parlamenti képviselők a gazdagabb és szegényebb régiók, illetve országok közötti szolidaritási mechanizmus elindítását is elengedhetetlennek tartják. Magyarország szempontjából fontos témaként említette Nagy Andor a szigorúbb nemzetközi egyezmények megkötésének szükségességét a határokon átnyúló vízszennyezések miatt, utalva a tíz évvel ezelőtti ciánszennyeződésre. Egy 1997-es ENSZ-egyezmény már foglalkozott a kérdéssel, de azt számos tagállam nem írta alá – emlékeztetett a képviselő.
A parlamenti képviselők nyilatkozatukban arra is felszólítják a politikai döntéshozókat, hogy a globális felmelegedés és a zöld gazdaság kérdéseivel foglalkozó a Rio+20 elnevezésű ENSZ-konferencia – amelyet júniusban rendeznek Rio de Janeiróban – vegye fel témái közé a vízügyi kérdéseket is.
A marseille-i világfórumon részt vevő parlamenti képviselők keretegyezményükben egyúttal arra kérik a nemzeti parlamenteket, hogy a nemzeti sajátosságoknak megfelelően tegyék meg a szükséges javaslatokat a vízügyi célok megvalósítása érdekében. Nagy Andor szerint ez Magyarországon a közeli jövőben meg is történhet: várhatóan a fenntartható fejlődési bizottság nyilatkozata alapján a magyar törvényhozás hivatalosan is csatlakozik majd a marseille-i egyezményhez.

ivóvíz problémákivóvíz problémák
 

Tabajdi: az EU végre nemcsak vizet prédikál; Őrizzük meg vízkészleteinket!

"A 21. században a Föld apadó édesvízkészleteiért egyre nagyobb vetélkedés indul a különböző földrajzi térségek és gazdasági ágazatok között. Különösen fontos, hogy csökkentsük a világ vízfogyasztásának közel 80%-ért felelős mezőgazdasági ágazat vízfelhasználását. Ehhez takarékos öntözési technológiákat kell alkalmaznunk. Szárazságtűrő növényfajták kifejlesztésére, valamint méltányos és takarékosságra ösztönző vízárakra van szükség. Éppen ezért a Közös Agrárpolitika reformja kapcsán javasolni fogom, hogy támogatásban részesülhessenek a vízmegtakarítást elősegítő öntézési rendszerek és ez vonatkozzon valamennyi tagállamra."
– húzta alá Tabajdi Csaba, a környezetvédelmi bizottság póttagja Strasbourgban írásbeli hozzászólásában.

Az Európai Parlament plenáris ülésével párhuzamosan Marseille-ben zajlik a 6. Víz Világfórum. A tanácskozás eredményei kulcsfontosságúak nem csak az Európai Unió, de hazánk számára is. "Az elsivatagosodás különösen nagy problémát jelent Magyarországon is. Az amúgy is száraz kiskunsági homokhátságon a talajvízszint öt méterrel csökkent csak az elmúlt két évtizedben. Ezért fele részben az emberi beavatkozás, másrészt az éghajlatváltozás a felelős" – fogalmazott a szocialista delegációvezető. "Az Unió egész területén fokoznunk kell a víz mezőgazdasági célú újrahasznosítását. Ennek érdekében érdemes szorosan együttműködnünk Izraellel, ahol az újrahasznosítás aránya eléri a 75%-ot. Ez jóval meghaladja az uniós éllovas Spanyolország és Ciprus alig 25%-os arányát, míg más uniós tagállamok, például a mediterrán térségben még ettől a szinttől is messze elmaradnak. Magyarországnak is nagyon sok tennivalója van a víz újrahasznosítása terén. Az uniós szabályozással azért is ösztönöznünk kell a hatékony vízgazdálkodást és a víz újrahasznosítását, mert csak így biztosíthatjuk az európai vállalatok nemzetközi versenyképességét ezen a stratégiai jelentőségű területen."

Kapcsolódó anyagok:

Víz Világfórumok Marseille-ben

Új helyettes államtitkár felügyeli a vízügyet

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás