Hirdetés

Mintegy száz fő evezéssel, tábortűzzel és vízparti koncerttel ünnepelte szombat este a Maradjanak a Fák a Rómain csoport szervezésében, közösségi munkával épített 2 kenu avatását.

A Római-part megmentéséért küzdők ezzel az eseménnyel is arra akarták felhívni a figyelmet, hogy továbbra is megoldatlan az úgynevezett csillaghegyi öblözet árvízvédelme és nincsen olyan átgondolt koncepciója sem a Fővárosnak, sem Óbuda önkormányzatának, amely egyszerre jelentene megoldást az emberéletek védelmére, valamint a természeti értékek és a sportélet megőrzésére, további funkciók fejlesztésére.

Három estén dolgozott 18 hajóépítő a két kenun Mezei Csaba hajóépítő mester irányításával. A kenuk az építők és a Maradjanak a Fák a Rómain csoport közös tulajdonában állnak, és a jövőben minden fontosabb partvédő eseményen vízre fognak szállni. Az egyik kenu már különleges, egyedi festést is kapott, így a vízről messziről is feltűnik majd a Római-parton közlekedő többi hajó között, a másik hajó még a végső simításokra vár.

A partvédő civilek egyre többféle módon próbálják felhívni a figyelmet arra, hogy a Római-parton nemcsak természeti, hanem közösségi értékeket is veszélyeztetnek a rosszul előkészített gátépítési tervek. A Főváros és Óbuda önkormányzata által új megoldásként erőltetett úgynevezett kerítésvonalra építendő gát ugyanis nemcsak jelentős természetrombolás járna, hanem a kis számú megmaradt csónakház létezését is veszélyeztetné.

római parti közösségi kenurómai parti közösségi kenu

A rendszerváltás előtt még 23 csónakház működött a területen, ezek azonban sorra áldozatául estek azoknak a lakópark építéseknek, amelyek a 2000-es évek eleje óta megállíthatatlanul zajlanak az árvíz által leginkább veszélyeztetett hullámtéren. Ma már mindössze 8 csónakház üzemel, és ezek nagy része beleesik a kerítésvonali gát nyomvonalába. Kevesen tudják, hogy a Főváros által legújabban szorgalmazott megoldás szerint bizonyos részeken 2 méter magas földgát kerülne a Római-parti sétány mellé, amely olyan széles lenne, hogy a tetején elférjen egy kb. 6-8 méter széles szervízút is. Emiatt a csónakházak egy részét le kellene bontani, a megmaradó vízitelepeket pedig elvágnák a közvetlen parti kapcsolattól, az evezősöknek ezen a monstrumon kellene átcipelniük hajóikat. Világos, hogy ez a megoldás nemcsak a csónakház üzemeltetést nehezítené meg, hanem rengeteg értékes fa kivágásával és épületek bontásával is járna, ,és elcsúfítaná az egész partot. A megvalósításhoz szükséges kisajátítások pedig végeláthatatlan perekhez vezetnének.

Még súlyosabb, hogy a tervezett, új elsőrendű védvonal szakértők szerint csökkentené a védett ártér 55 ezer lakosának az árvízi biztonságát ahhoz képest, mintha a jelenlegi védvonalat korszerűsítenék. Másrészt az új gáttal megszűnne a hullámtér, az üdülőterület élő kapcsolata a Dunával, a döntéshozókra pedig állandó nyomás nehezedne, hogy a területet nyilvánítsák lakóövezetté.

Ezért a Maradjanak a Fák a Rómain csoport köré szerveződő civilek továbbra is azt követelik, hogy a Főváros végre elfogulatlanul foglalkozzon a Nánási út – Királyok úti gát megerősítésének lehetőségével – ez eddig nem történt meg – és ezzel párhuzamosan kezdődjön el a Duna-part és a Nánási úti gát közötti hullámtér jövőképének, funkcióinak megtervezése a közösségek érdemi bevonásával. Ennek az árvízvédelmen túl foglalkoznia kellene a természetvédelemmel, a szabadidős és sportélet fejlesztésével és a hullámtéren történő építkezések újraszabályozásával.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás