Hirdetés

Leváltották posztjáról Németh Zoltánt, az Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség vezetőjét. Állítólag a pécsi és a nyíregyházi felügyelőség élén is történtek változások.

Leváltották posztjáról Németh Zoltánt, az Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség vezetőjét – olvasható a Kisalföld mai számában.

Németh Zoltán 2010 szeptemberében került a felügyelőség élére, korábban fideszes alpolgármester volt a győri önkormányzatnál.
A 37 éves környezetmérnök és Illés Zoltán környezetügyi államtitkár korábbi nyilatkozataiból kitűnik, hogy több szakmai kérdésben ellentétes álláspontot képviseltek, példaként említve az almásfüzitői vörösiszap-tározó körüli vitát.
Németh Zoltán nem kommentálta leváltását a lapnak.

A nyomtatott  Kisalföld mai címlapoldalán még ez szerepel:  "Nemcsak Németh Zoltánt, hanem a gazdasági igazgatóhelyettest is felmentették. Információink szerint az ország másik két pontján is történtek változások: a regionális környezetvédelmi felügyelőség pécsi igazgatóját és az ottani gazdasági igazgatóhelyettest is felmentették, valamint a nyiregyházi gazdasági igazgatóhelyettes is távozik a posztjáról."
 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás