Hirdetés

Az idén Budapesten több fasort újít meg a Főkert, 12 ezer tő cserjét ültet el, és egy minierdőt is telepít. Folytatódik több korábban megkezdett munka, köztük a parkfelújítások, a tavaly ültetett kiserdőkbe pedig padokat helyeznek ki.

A Főkert munkatársai 6 millió négyzetméter zöld felületet kezelnek Budapesten, a társaság most a honlapján ismertette, milyen fontosabb zöld fejlesztések várhatók 2023-ban a fővárosban. Az 1867-ben, 155 évvel ezelőtt alapított kertészeti vállalat már több mint egy éve nem önálló cégként, hanem a Budapesti Közművek keretein belül működik, Főkert Kertészeti Divízió néven.

A kertészek által idénre tervezett fontosabb munkákról megtudtuk, hogy több teljes fasor megújítása várható, közülük az egyik legnagyobb léptékű a kispesti Ady Endre úti fasor lesz, a többiről nem közöltek információt. Emellett ebben az évben Budapesten nagyjából 12 000 tő cserjét fognak elültetni.

Az idén is sor kerül minierdő-telepítésre, a tavalyi Andor utcai és a Zsigmond téri megoldás mintájára, az úgynevezett Miyawaki-módszerrel. Ez olyan erdőtelepítési forma, amely szorosan egymás mellé ültetett facsemeték természetes versengésén alapszik (nevét Miyawaki Akira japán ökológusról kapta). Ezzel a módszerrel jóval rövidebb idő alatt alakulnak ki kis erdőfoltok, mivel a sűrű ültetés miatt az ifjoncok versengenek az életfeltételekért, ezért gyorsabban növekednek, mint azok a társaik, amelyeket egymástól távolabbra helyeztek a földbe.

Miyawaki erdőtelepítés a XI. kerületi Andor utcában. forrás: FŐKERT

Idén is folytatódnak a munkák: a látogatók visszajelzései alapján tovább szépül és gazdagodik a Pünkösdfürdő park, újabb Miyawaki-kiserdő létesítése várható, a tavaly telepített erdőkbe padok kerülnek, újabb fasorok újulnak meg, és folytatódnak az évelősítések.  Podcastunk:  Robbanásra vár a ferencvárosi ökológiai bomba.

A Főkert honlapjáról az is kiderül, hogy ebben az évben felújítják a Szent István park úgynevezett kisparkjának északi részét, növénykazettákat telepítenek a Mester utcába, padokat és piknikasztalokat helyeznek ki a Rákoscsabai- és a Pesterzsébeti-erdőbe. A tavaly elkészült III. kerületi Pünkösdfürdő parkban pedig további fejlesztések várhatók.

Emellett közölték, hogy idén is létesülnek rovarhotelek, és folytatódik az odútelepítési program is, amelyet a múlt év egyik sikeres projektjének neveztek.

A Főkert a 2022-es évről is összegzést adott, ebből kiderül, hogy több mint 16 ezer fát és facsemetét ültettek el tavaly. A főváros parkjaiba és fasoraiba 1520 koros, iskolázott fa került ki. Megújult többek között az Andrássy úti és a Fiumei úti fasor, valamint a Szilágyi Erzsébet fasor. Ezenkívül 14 500 erdészeti facsemetét ültettek el.

Tavaly két forgalmasabb helyre telepítettek gyorsan növő minierdőt, a már említett Andor utcában és a Zsigmond térre, ahol erdészeti csemeték elültetésével alakítottak ki kis erdőfoltokat.

 

Szintén az elmúlt évben 13 ezer cserjét és örökzöldet is kihelyeztek a budapesti közparkokba, zöld területekre. Emellett a Főkert saját telepein termesztett 145 ezer tő egynyári, 120 ezer tő kétnyári és 30 ezer tő évelő virágot ültettek el – számolnak be a honlapon. Külön kiemelik a Pünkösdfürdő parkot, ahol 2022-ben 7 hektáron több mint 600 fát, 6000 cserjét és 10 ezernél is több évelőt ültettek el.

A Főkert munkatársai 2022-ben 40 millió négyzetméter zöld felületet kaszáltak le, továbbá folytatódott a városi méhlegelők kialakítása és bővítése is. Mint írják, 2022-ben olyan különleges és védett növények jelentek meg a méhlegelőkön, mint a budai imola, a gyapjas gyűszűvirág, a méhbangó vagy a ligeti csillagvirág. Emellett tavaly két újabb rovarhotelt is telepítettek, a Gellért-hegyen és a Népligetben.

A Főkert odúiban – mint közölték – 2022-ben 430 madárpár rakott fészket, egyikben egy fokozottan védett kisemlős faj, az erdei pele is otthonra lelt.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás