Hirdetés
greenfo/MTI

Tíz hónap letöltendő fogházbüntetésre ítélte ma a Makói Városi Bíróság azt a román sofőrt, akinek járművében több mint 11 ezer védett madár tetemét találták meg pénteken Nagylakon. A vádlott összesen 114 millió 540 ezer forint természetvédelmi értékű madártetemet hozott be az országba.

Az ítélet szerint a vádlott által vezetett, belépésre jelentkező tehergépjármű rakterében a járművet ellenőrző határrendészek 28 dobozban összesen 11.426 madártetemet találtak. A tetemek huszonkét olyan madárfajhoz – többi között mezei pacsirta, barázdabillegető, kalandpacsirta, fürj, fenyőrigó, füstifecske, kék cinege, mezei veréb, léprigó, búbos pacsirta – tartoztak, melyek mindegyike Magyarországon védett. A madarak egyedenkénti természetvédelmi értéke 10 ezer forint, a fürjé pedig 50 ezer forint.

A vádlott összesen 114 millió 540 ezer forint természetvédelmi értékű madártetemet hozott be az országba szakhatósági engedély nélkül, ezzel elkövette a szabadságvesztés büntetéssel fenyegetett természetkárosítás bűntettét. 
A bíróság döntése alapján a vádlott – büntetése fele részének letöltése után -, feltételesen szabadságra bocsátható, ha annak feltételei fennállnak.

Az ítélet ellen a vádlott és védője a büntetés enyhítéséért fellebbeztek, így az nem jogerős.
 

Mezei pacsirta tetemek a nagylaki határátkelőn 2011. november 4-én. MTI Fotó: Kelemen Zoltán GergelyMezei pacsirta tetemek a nagylaki határátkelőn 2011. november 4-én. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Kapcsolódó anyagok:

Tízezer védett madár teteme Nagylaknál

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás