Hirdetés

Hollandia választottbírósági eljárást kezdeményezett az Oroszországban elfogott Greenpeace-es hajó ügyében – közölte tegnap a holland kormány, mely az ENSZ tengerjogi egyezménye alapján kezdeményezte az eljárást, mivel a környezetvédők hajója, az Arctic Sunrise holland zászló alatt hajózott. Az orosz hatóságok KGB-s módszerei elleni békés tiltakozásra várnak mindenkit szombaton a Hősök terére.

Minderről Frans Timmermans külügyminiszter számolt be a parlamentnek írt levelében.  Az orosz hatóságok kalózkodás címén emeltek vádat a harminc környezetvédő ellen, a Prirazlomnaja orosz olajfúró toronynál, szeptember 18-án végrehajtott akció miatt. A harminc őrizetbe vett között holland állampolgárok is vannak. Az akció résztvevőit Murmanszkban tartják őrizetben november 24-ig, hajójukat lefoglalták.
Hága úgy gondolja, hogy a hajó átkutatása és a legénység letartóztatása jogszerűtlen volt, mert az orosz hatóságoknak előbb engedélyt kellett volna kérniük Hollandiától ahhoz, hogy megállítsák a hajót – fejtette ki az AFP francia hírügynökségnek Friso Wijnen, a holland külügyi tárca szóvivője. A holland kormány mérlegeli, hogy ideiglenes intézkedésként a hajó és utasai szabadon engedésének elrendelésére kéri a Hamburgban működő Tengerjogi Törvényszéket. Ezt a nemzetközi törvényszéket 1996-ban hozták létre az országok közötti tengerjogi viták rendezésére.

A környezetvédők a Barents-tengeri orosz kőolaj-kitermelés ellen tiltakoztak akciójukkal. Néhányan megpróbáltak felmászni a Gazprom orosz állami cég Prirazlomnaja nevű olajfúró tornyának platformjára, de erős vízsugárral akadályozták meg őket ebben és a határőrség is figyelmeztető lövéseket adott le. A hatóságok feltartóztatták a Greenpeace aktivistáit szállító Arctic Sunrise jégtörőt, és Murmanszkba kísérték.

A Greenpeace azt hangoztatja, hogy csak az északi-sarkvidéki kőolaj kiaknázásának környezeti veszélyeire akarta felhívni a figyelmet. Nézetük szerint a Gazprom tulajdonában lévő, jövőre üzembe helyezendő olajfúró állomás ökológiai katasztrófával fenyeget.
A Greenpeace ügyvédje az Oroszország elleni holland jogi eljárás megindítása kapcsán hangsúlyozta: Moszkvának most egy nemzetközi bíróság előtt kell magyarázatot adnia cselekedeteire, és "nem lesz képes igazolni ezeket a képtelen kalózkodási vádakat".

 


SZABADSÁGOT A GREENPEACE AKTIVISTÁKNAK!  MEGHÍVÓ BÉKÉS DEMONSTRÁCIÓRA 

A Greenpeace International 30 aktivistáját az orosz bíróság kalózkodással vádolja, miután 2013. szeptember 18-án egy békés, erőszakmentes demonstrációban vettek részt az Északi-sarkvidéken, nemzetközi vizeken. A békés tüntetés az északi-sarkvidéki olajlázra hívta fel a figyelmet, amely súlyos veszélyekkel fenyegeti a sarkvidéki élővilágot és az egész emberiséget. Meggyőződésünk, hogy a békés megmozdulások elengedhetetlenek, amikor a kormányok szerte a világban szinte semmit nem tesznek a klímaváltozás megfékezésére. A Greenpeace és a jelenleg fogságban lévő aktivisták mellett eddig a több mint 50 civil szervezet állt ki a világ minden tájáról, és 800 000 magánszemély emelte fel a hangját a példátlanul szélsőséges és erőteljes orosz hatósági intézkedések ellen.

A Greenpeace 2013. október 5-én, szombaton a világ több mint 30 országában további békés szolidaritási tüntetéseket tart, amelyekkel aktivistáinak azonnali szabadon engedését követeli.  A budapesti rendezvényre, melyet az Amnesty International Magyarország, a WWF Magyarország, a Védegylet és a Magyar Természetvédők Szövetsége is támogat, 2013. október 5-én, 15 óra 30 perckor kerül sor, a Hősök terén.

Program:
15:30 Gyülekező a Hősök terén
16:00 Beszédet mond Jeney Orsolya, az Amnesty International Magyarország igazgatója és Szegfalvi Zsolt, a Greenpeace Magyarország igazgatója
16:45 Fáklyás vonulás az Orosz Nagykövetség elé, petíció átadása

Kapcsolódó anyagok:

Szabadságot a Greenpeace aktivistáknak!

Klímaváltozás: a Greenpeace cselekvésre szólítja fel a döntéshozókat

Két hónap a demonstráló Greenpeace aktivistáknak és a fotóriporternek

Putyin szerint sem kalózok a Greenpeace aktivistái

Az oroszok megszállták a Greenpeace hajóját

Nem is jégtörő az oroszok szerint a Greenpeace jégtörője

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás