Hirdetés
greenfo/MTI

Barack Obama amerikai elnök arra kéri a kongresszust, hogy szabadítson fel egymilliárd dollárt a globális felmelegedés hatásainak enyhítésére. Az elnök ezt Kaliforniában jelentette be, ahol hónapok óta példátlan szárazság pusztít, súlyosan érintve nemcsak az élelmiszeripart, de az energiatermelést és más iparágakat is.

Az elnök Fresno városában találkozott helyi agrárvállalkozókkal, és azt ígérte nekik, hogy gyorssegélyként hatvan napon belül több mint 130 millió dollárt kapnak. Közölte, hogy emellett egymilliárd dollárt kér a kongresszustól új technológiák kidolgozására, amelyek segíthetnek felkészülni a klímaváltozás hatásaira. Hozzátette azonban, hogy a republikánusok ellenkezése miatt nem tudja garantálni ennek az összegnek a felszabadítását. Obama ellátogatott egy, a szokásosnál jóval alacsonyabb vízhozamot mutató csatornához, és kiszáradt földeken járt, ahol máskor spárgát és biodinnyét termesztenek. Terepszemléje során és egy kerekasztal-beszélgetésen is elhangzott, hogy a máskor terményekben gazdag Kalifornia az idén nehéz év elé néz.

"Bárki az államban megmondhatja, hogy Kaliforniát az évszázad egyik legaszályosabb éve sújtja" – mondta az elnök, Jerry Brown kormányzó oldalán állva. Utalva arra, hogy Kalifornia az Egyesült Államok legnagyobb mezőgazdasági termelője, Obama azt mondta: "ami itt történik, minden dolgozó amerikait közvetlenül érint, mindenekelőtt az asztalára kerülő élelmiszerek árában."

Kalifornia: az Almadan víztározó medrében egy autóroncs bukkant felKalifornia: az Almadan víztározó medrében egy autóroncs bukkant fel

Az egymilliárd dolláros alap, amelynek jóváhagyását kéri Obama a kongresszustól, annak az átfogó programnak a része lenne, amelyet az elnök tavaly júniusban fejtett ki, úgynevezett Klíma Cselekvési Tervében. Bár a terv bizonyos elemei elnöki rendeletek alapján is megvalósíthatók lennének, a pénzalap elkülönítését a kongresszusnak jóvá kell hagynia. A szénalapú energiatermelésre berendezkedett államok republikánus törvényhozói, de részben a demokraták is hevesen ellenzik, hogy a kongresszus a széndioxid-kibocsátást kötelezően korlátozó törvényeket fogadjon el. A globális felmelegedés hatásainak enyhítésére hivatott, egymilliárd dolláros alap létrehozásának javaslatát Obama márciusban terjeszti majd elő, a 2015-ös költségvetési tervhez kapcsolódóan.

 

Kapcsolódó anyagok:

Szélenergia termelés amerikai méretben

Csúcson a világ legnagyobb CSP-naperőműve

Rekord forróság Brazíliában

Szomjazó Kalifornia

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás