Egyre több kárt okoznak a hódok a Kisalföldön – mondta el a térség erdőgazdálkodásáért felelős társaság illetékese. A WWF javaslata szerint az Ausztriában és Németországban alkalmazott megoldásokat kell a hazai viszonyokhoz adaptálni.
Iványi Ákos, a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. közönségkapcsolati megbízottja szerint a hódok által kidöntött faanyag mennyisége meghaladja az évi 500 köbmétert, és fiatal erdősítéseikben is hektárszámra kénytelenek pótolni a kirágott fácskákat. A körberágástól kidőlt fák eleve veszteséget jelentenek, de az állva maradó, "lábon száradt" egyedek balesetveszélyesek is, különösen, ha ferdén dőlve a szomszéd fák koronájába akadnak. A szakember ismertetése szerint egy hódcsalád akár egy fél hektárnyi friss ültetésű nyárast képes néhány éjszaka alatt tönkretenni. Az öregebb erdőkben az okoz gondot, hogy a hódkárok miatt keletkező foghíjakon, tisztásokon erőteljes gyomosodás, cserjésedés indul meg, ami a későbbi erdészeti munkákat akadályozza. Hosszabb időtávon a növedékveszteség és az erdők széndioxid-megkötő képességének romlása is jelentős hatás, valamint járulékos kár az is, hogy a kidöntött fák, illetve a helyükön megerősödő aljnövényzet akadályozza az árvizek lefolyását.
A Hanságban az okoz problémát, hogy a számtalan szűkebb vízelvezető csatorna némelyikében a hódok által épített kisebb gátak jelentősen, akár tizedére képesek csökkenteni a lefolyó víz mennyiségét – mondta Iványi Ákos, aki megemlítette, hogy a hódok üregei miatt rendszeresen süllyednek meg a csatornák partján kialakított utak is, a gödrök pedig olyan mélyek lehetnek, hogy azokban bármelyik, traktornál kisebb kerekű jármű elakad. A problémára már a természetvédelmi szakemberek is keresik a megoldást – jelezte az erdőgazdaság munkatársa.
A nyolcvanas évek közepén telepítettek a rágcsáló által túlnépesedett Nyugat-Németországból eurázsiai hódokat Ausztriába, majd az állatok a határmenti térségből, a vizek mentén érkeztek Magyarországra. Először 1991-92-ben észlelték az erdészek a hódok rágásának nyomait, ám az állat jelenlétét hosszú ideig titkolták a nagyközönség elől, nehogy a turistainvázió megzavarja a kontinens-szerte védett, veszélyeztetett faj egyedeinek életét. Később a WWF magyarországi szervezete közel 250 hódot telepített az országba, ebből is jutott a Kisalföldre. Iványi Ákos tájékoztatása szerint az évtized elején 7-900 darabra tették a teljes hazai hódpopulációt. Az állat a Duna teljes hazai szakaszán elterjedt, de épp a Szigetközben van a legtöbb, és itt a legjelentősebb a szaporulat is. (MTI)
Védett állat a célkeresztben
Az eurázsiai hód hazánkban védett, őshonos faj, amely Magyarországon 20 éve ismét jelen van. Ez alatt az időszak alatt fel kellett volna ismerni, hogy a hódok ismét részei a hazai állatvilágnak, tevékenységük károsnak vélt hatásait pedig a gazdálkodóknak és a természetvédelemnek közösen kell megoldania. Ennek ellenére károkozásukról szóló negatív, támadó hírek és vélemények egyre gyakrabban kerülnek a figyelem középpontjába. A WWF javaslata szerint az Ausztriában és Németországban alkalmazott megoldásokat kell a hazai viszonyokhoz adaptálni.
Az eurázsiai hódok Magyarországon az emberi beavatkozások miatt az 1800-as években kipusztultak. A mértéktelen vadászat, a folyóparti élőhelyek jelentős átalakítása oda vezetett, hogy egész Európában drámaian lecsökkent az állományuk, és mindössze 1000 példány maradt fenn a kontinensen. A levadászott állatok prémjét hasznosították, a hódpézsmát, vagy castoreumot pedig gyógyító hatású készítményként használták, és mágikus erőt tulajdonítottak neki. Nem voltunk messze attól, hogy a kontinensről végképp eltűnjön ez a faj.
A hódok eltűnését az akadályozta meg, hogy a természetvédők felismerték a veszélyt és hód-visszatelepítési programokat indítottak. Magyarországon az egyetlen sikeres emlős-visszatelepítést a WWF Magyarország végezte, és a hódokhoz kötődik. A szervezet 12 év alatt összesen 234 egyedet telepített vissza Gemencen, a Közép-Tisza mentén, a Dráva mellett és a Hanságban. A betelepített egyedek száma a Hanságban volt a legkevesebb – összesen 20 példány -, mert ide és a Szigetközbe Ausztria felől a Dunán a természetes bevándorlás is megkezdődött.
Ha egész évben kellő mennyiségű víz van a folyókban és patakokban, valamint megfelelő mennyiségű a táplálék, akkor a hódok szaporodása várhatóan mindenhol megkezdődik. Viselkedésükre azonban az a jellemző, hogy a vízpartoktól 20-25 méternél távolabbra nem merészkednek el, és itt gyűjtik be táplálékukat. Vízfolyásaink a 20. század elején befejeződött folyószabályozások óta rendkívüli mértékben szabályozottak, és vizeink menti keskeny sávban is gazdálkodás kezdődött meg. A folyók és patakok jó ökológiai állapotának ugyanakkor egyik kulcsa, hogy nem keskeny csatornaként szabályozva folynak, hanem megfelelő szélességet biztosítva hagyjuk élni a vizesélőhelyekben és galériaerőkben gazdag parti sávot. Ilyen, ideális vízpartokon a hódok az emberi érdekeket nem háborgatva élhetnének, de a helytelen emberi területhasználat miatt ez nagyon kevés helyen valósul meg. A több mint 20 éve jelenlévő hódok illegális vadászata szerencsére nem jellemző hazánkban, de élőhelyének háborgatása egyre gyakrabban előfordul. A hódok két évtizedes jelenléte elegendő lett volna arra, hogy akik elterjedésüket károsnak tartják, azok a probléma kezelését kezdeményezzék. Erre azonban a WWF Magyarország ismeretei szerint átfogó keretek között nem került sor. Továbbá fontos megjegyezni, hogy a hódok nincsenek mindegyik hazai élőhelyükön elszaporodva. Ha a Hanságban és a Szigetközben sikerül megoldásokat találni a valós problémákra, akkor az később az ország más részein is alkalmazható lesz, ha ott is szaporodásnak indul az állomány.
A WWF Magyarország a telepítések befejezését és a rendszeres megfigyeléseket követően a kezelési lehetőségekről is vizsgálódott. Sok nemzetközi példát bemutató kiadványt állított össze, mely a hazai hódkezelés egyik alapja lehet. A közlejövőben a WWF Magyarország erről szakmai egyeztetéseket kezdeményez, hogy elejét vegye a tévhitek elterjedésének és az indokolatlan rémhírek megjelenésének.
Míg a természetvédők számára örvendetes, ha egy védett faj állománya nő, vagy újra megjelenik hazánkban, ha mindez magánterületen történik, könnyen ellenérzést válthat ki a terület tulajdonosából az állat okozta kár miatt. Milyen megoldás kínálkozik ennek a látszólag feloldhatatlan konfliktusnak a kezelésére? Ki védi meg a gazdákat a védett állatoktól?
