Hirdetés
(X)

Kis lépések megtételével fellendülés észlelhető a megújuló áramos rendszerek telepítésének támogatása terén Magyarországon is. A környezettudatossággal kapcsolatos nézetek és hozzáállások azonban mind a mai napig eltérnek egymástól, hiszen e területen szinte mindenkinek külön véleménye, mondanivalója van, amely az esetek nagy többségében nem illeszkedik a „mások” által megalkotott álláspontok struktúrájába.

A Kiss Károly összeállításában napvilágot látott Tiltandó támogatások címmel ellátott tanulmánykötet arra hívja fel a figyelmet, hogy nagy mennyiségű fölösleges kiadástól kímélnénk magunkat – ezzel párhuzamosan pedig csökkentenénk a baljósan csengő ökológiai lábnyom méretét is -, ha a környezetre káros tevékenységek, vagyis a kkt-k támogatását zsugorító, redukáló intézkedéseket léptetnén(e)k életbe. Mindez a tevékenység nagyban hozzájárulna a makro- és mikroszinten kimutatható költségek minimalizálásához.
Jó hírrel szolgálhatunk, hiszen a nemrégiben megjelent országos hitelprogram keretében a kamatmentes hitel realizálódásának segítségével hozzájárulnak a háztartások energiatakarékossá alakításának folyamatához.

Miben nyilvánul meg, illetve mire fordítható a kamatmentes hitel?

Az MFB elnök-vezérigazgatójának elmondása alapján az április végétől igénybe vehető 115 milliárd forintot számláló kamatmentes hitel legalább 20 ezer lakás korszerűsítéséhez járul hozzá. A hitelről általánosságban a következő információk mondhatók el:

– a kölcsön 0 (azaz nulla) százalék kamatozást ígér

– nem jár vele extra financiális-banki költség

– az önerő ez esetben 10 százalék

– ha nem lépi túl a 2 millió forintot a kölcsön során, akkor nem szükséges jelzáloggal terhelni az ingatlant (ebben az esetben az adminisztrációs-dokumentációs procedúra is rövidebb lehet, kisebb erőfeszítést követel meg az ügyféltől)

– az előtörlesztésnek nincs többletdíja

– a hiteligénylés során a legkevesebb összeg, amelyhez folyamodhat a kérelmező ügyfél: 500 ezer forintban mutatkozik meg

– míg a hitelmaximum két ágra szakad, tudniillik:
a.) magánszemélyek esetében legfeljebb 10 millió forint kérhető
b.) társasházak, valamint lakásszövetkezetek lakói 7 millió forint/lakás hitelösszeghez folyamodhatnak a procedúra során

– a hitelfutamidő maximum 20 évet ölel fel

– az igényelt és potenciálisan megkapott hitelt kizárólag a lakások és családi házak energetikai modernizációjára, valamint az innovatív megújuló energiaforrásokra applikálhatják, használhatják fel.

Ilyen kedvező hitelhez, személyi kölcsönnel vagy más módon sem juthat hozzá a magyar lakosság.

Alternatív energiaigénybevétel

A lakossági összenergia-fogyasztás – egy néhány évvel ezelőtti felmérés szerint – közel 40 százalékot mutató energiafelhasználást tesz ki. Az érdekesség az, hogy ugyancsak ezen a területen lehet a legsikeresebben megvalósítani a környezetvédelmi intézkedéseket. A megújuló energiával élés, a hatékony, kárkizárt energiagazdálkodás lehet az energiaellátás jövője, amelyhez nagyban hozzájárulhatnak a csúcstechnológiai megoldások, továbbá az úgynevezett „klímabarát infrastruktúra”- kiépítései, az „okos”-, valamint a „szuperhálózatokhoz” való folyamodás nemkülönben gyümölcsözővé teheti az alternatív energiafelhasználás jövőképét.

Le kell tudnunk mondani azokról a tévhitekről, amelyek félelemgyökérrel rendelkeznek, és olyan képet tárnak elénk, mely szerint a zöldenergia, a természetes erőforrások applikálása luxus és a hétköznapi ember számára elérhetetlen fényűzésnek hat.

A félelem attól, hogy a megújuló energia nem képes e korszak emberének elvárásaihoz igazodni, alaptalannak bizonyul. A drasztikus klímaváltozás megfékezése mindannyiunk érdeke. Ebben patronálhat bennünket az elektromos kapcsolatrendszerek rugalmasabbá tétele, ahol az energia legalább 90 százaléka megújuló forrásokból ered. Problémagócként lép színre az a sajnálatos tény is, hogy jelen pillanatban az alternatív energiát csupán egyfajta kiegészítő megoldásként kezeljük, egy kis pluszként, amely képes és kész „némileg” besegíteni az üzemi körülmények között kreált energiatermelésbe.

Milyen esetben ajánlott a kamatmentes hitel igénylését életbe léptetni?

Amennyiben Ön olyan házzal, vagy lakással rendelkezik, amelyről elmondható, hogy energiaproduktív módosítást, korszerűsítést, korrigálást igényel. Az országos hitelprojekt, azaz a kamatmentes hitel segédkezésével, Ön a következő zöld beavatkozásokat, változtatásokat idézheti elő:

– az avítt, energiafecsérlő nyílászárók lecserélésével, ahhoz az eredményhez juthat, hogy a hőfelhasználás előre fog mozdulni, vagyis kevesebb hő megy kárba otthonában az átalakítást követően

– amennyiben leginkább a lakás, ház fűtési rendszerének kijavításához, cseréjéhez folyamodna, úgy azt is megteheti a kamatmentes hitel segítségével

– az alternatív energiaforrás-felhasználási szisztémák átdolgozása, telepítése is szóba jöhet (gondoljunk itt példaképpen a napkollektorokra, szélenergia-hasznosító berendezésekre stb.)

Az ügymenet során Önnek 442 darab MFB pont áll a rendelkezésére országszerte, ahol birtokába juthat a legszükségesebb információknak, részleteknek az energiafelhasználás, és –hatékonyság növelésével kapcsolatban, a kamatmentes kölcsön apropóján.

Van esély a zöld fogyasztóvá alakulásunknak a közeljövőben?

A kamatmentes hitel lehetőségéhez folyamodás hozzájárulhat a háztartás havi rezsicsökkentéséhez, ám azt sem árt figyelembe vennünk, hogy az igazán hatékony, hosszú távon értékes és környezetbarát energiafelhasználás érdekében nagyobb változtatásokra lesz szükség. Ehhez a radikális transzformációhoz, ifj. Chikán Attila energetikai szakértő álláspontja szerint, a fogyasztók-politikusok-vállalatok triumvirátusának együttműködése alapvető feltétel. Ennek keretében pedig valószínűleg megszülhetők a fenntarthatóság feltételei.

Egy 2006-ban készült, a Központi Statisztikai Hivatal által kiadott, írás azt a kérdést járja körül, hogy a társadalom mennyi összeget hajlamos, képes fordítani a környezetvédelem érdekében. Környezetpolitikai szempontból elengedhetetlen a környezettszennyezés-, a mértéken felüli energiafogyasztás-, a környezeti károk megelőzése, csökkentése, mérséklése.

A kamatmentes hitel igénylésével mi magunk is megtehetjük a kellő korszerűsítő intézkedéseket az energiahasznosítás, a megtérülő energia ügyében, amennyiben nem áll a rendelkezésünkre a cserék, módosítások, karbantartások végrehajtásához szükséges pénzösszeg.

A Greendex-mutató felmérése szerint, amely azt tanulmányozta, hogy az emberek hogyan viszonyulnak a környezetkárósításhoz és a megújuló energia kérdéséhez, az derült ki, hogy a megkérdezett alanyok több mint fele aggódik a környezetterhelő magatartás miatt, 13 százaléka jelentéktelennek tartja a problémát, ám a cselekvés indexe nem mutat jelentősebb prosperálást.

Mi mit teszünk ez ügyben?

Kapcsolódó anyagok:

Az ingatlan szigetelésénak ára duplán megtérül az értékesítéskor

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás