Több tízezer ember köszönheti a természet iránti rajongását Schmidt Egonnak, aki 2021. június 16-án ünnepelte 90. születésnapját! Schmidt Egonnak a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület is sokat köszönhet, hiszen az egyesület alapító tagja volt, jelenleg is tiszteletbeli elnöke.
Mély fájdalommal és Tamás lelke iránti soha nem múló hálával értesítjük a KÖVET tagjait, hogy Egyesületünk első magyar támogatója és alapító főtitkára, Dr. Kemény Tamás 2021. június 13-án eltávozott közülünk.
Új szakember vette át az Energiaklub vezetését, Méhes Martina a szervezet ügyvezető és szakmai igazgatója. Szakterülete a megújuló energiák, a klímaváltozás, valamint az atomenergia, azon belül is a termonukleáris magfúzió.
Az Erdei Iskola Egyesület (EIE) által 2005-ben alapított Lehoczky János díj az erdei iskola mozgalom rangos elismerése. 2021-ben Takáts Margit, a királyréti Hiúz Ház Erdei Iskola idén nyugdíjba ment vezetője vehette át a Lehoczky János-díjat.
Az áramszektor dekarbonizációjával, az akkumulátor- és hidrogénstratégia implementációs folyamatának megindításával, illetve az Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszer véglegesítésével kapcsolatos teendők tartoznak egyebek mellett a közelmúltban megalakult Zéró Karbon Központ (ZKK) rövid távú feladatai közé – mondta el Kaderják Péter, a ZKK vezetője a Portfolio-nak.
A mostani állás szerint bőven nem jutnának be a parlamentbe, de abban bíznak, hogy a választók egyre környezettudatosabbak. Az LMP-nek, ellentétben 2018-cal, most elemi érdeke az ellenzéki összefogás. A Szabad Európa pártelnököket bemutató sorozatában Schmuck Erzsébetet, a párt társelnökét kérdezte.
Nemrégiben a Norvég Tudományos Akadémia külső tagjává választotta Szathmáry Eörsöt, aki éppen a változások viharain navigálja keresztül a rábízott Ökológiai Kutatóközpontot. Mindeközben arra is maradt energiája, hogy belevágja akadémikusi fejszéjét a fenntartható fejlődés nagy fájába. Az mta.hu interjúja nordikus gondolkodásról, fájdalmas búcsúról és egy bizottságról, amely próbálja együttműködésre invitálni az emberiség jobbik énjét.
“Virágot áraszt a vérverte árok, Fanyar tavasz, hadd énekellek én. Hisz annyi elmulasztott tavaszom van. Nem csókolt csókban, nem dalolt dalokban!” (Juhász Gyula) Szomorú szívvel tudatom, hogy Szollát György április 2-án hajnalban elhunyt (1954-2021). A kitűnő botanikusról egykori kollégái írtak megemlékezéseket a greenfonak.
Kósa Géza dendrológus április 3-án, váratlanul elhunyt. A botanikus kertek, növénygyűjtemények megszállott kutatója és fejlesztője közel 50 éven át dolgozott Vácrátóton, mely neki is köszönhetően a világ egyik legjelentősebb botanikus kertje.
Életének 75. évében, 2021. március 28-án elhunyt Papp László, az MTA rendes tagja, Széchenyi-díjas magyar biológus, zoológus, entomológus. Most a régi Magyar Tudományos Akadémia-Magyar Természettudományi Múzeum Állatökológiai Kutatócsoport (1996-2012) tagjai emlékeznek egykori főnökükre, Papp Lacira – kizárólag itt a greenfon.