A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

Az almásfüzitői tározó lefedését végző Tatai Környezetvédelmi Zrt. szerint megfelelő technológiával és szabályszerű engedélyek birtokában dolgoznak, a Greenpeace ezt változatlanul vitatja – derült ki az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottsága ülésén.

Jávor Benedek (LMP), a bizottság elnöke elmondta: a kolontári katasztrófa óta a nyilvánosság különös figyelemmel követi a vörösiszap-tározók helyzetét. A testület elnöke szerint az almásfüzitői tározó azért is kiemelkedően fontos, mert itt aktív tevékenység folyik és a létesítmény közvetlenül a Duna-parton található. Az elmúlt hónapokban a Greenpeace magyarországi irodája olyan mérési eredményeket hozott nyilvánosságra, amelyek felvetették annak a gyanúját, hogy a tározó területéről szivároghatnak szennyező anyagok. Felmerült az is, hogy az ott folyó hulladékártalmatlanítási, komposztálási tevékenység mindenben megfelel-e a magyar és az uniós jogszabályoknak. Ezért kért tájékoztatást a parlament szakbizottsága tegnap az érintettektől – közölte Jávor Benedek.

Farkas Béla, a Tatai Környezetvédelmi Zrt. környezetvédelmi igazgatója tájékoztatójában elmondta, jogelődjük 1986-ban kezdte meg a munkát Almásfüzitőn, hat tározót már lefedtek, most a hetediknél dolgoznak. Az igazgató korábban már elhangzott álláspontját megismételve kijelentette: az általuk alkalmazott technológia és az engedélyek is megfelelnek az uniós előírásoknak. Farkas Béla szerint el kell különíteni a korábbi, a timföldgyártás miatti szennyezést cégük jelenlegi tevékenységétől, amelynek nincs káros hatása a környezetre, így a Dunára sem. Kitért arra is, a nyolcadik, neszmélyi vörösiszap-tározóban, amely nem a Tatai Környezetvédelmi Zrt. kezelésében van, még el sem kezdődött a rekultiváció.

Németh Zoltán, az Észak-dunántúli Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgatója a bizottsági meghallgatáson ugyancsak azt közölte, mind az alkalmazott technológia, mind a kiadott engedélyek megfelelnek az előírásoknak.

A Greenpeace Magyarország Egyesület igazgatója, Szegfalvi Zsolt ezzel szemben arról tájékoztatta a bizottságot, hogy a tározóban végzett tevékenység szabálytalan és környezetkárosító. A zöldszervezet egyebek mellett kifogásolja, hogy a lefedésre veszélyes anyagokat is használnak, s az engedély kiadásánál a hatóságok nem vettek figyelembe fontos előírásokat. A Greenpeace mérési adatai azt mutatják, hogy a veszélyes anyagokkal teli lerakó szivárog. Az egyesület igazgatója közölte, a legfőbb ügyészhez, illetve az Európai Bizottsághoz fordultak az ügyben, beadványaikra várják a választ.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás