A rovat kizárólagos támogatója

Többé nem Párizs lesz a Fények városa, július 1-jétől ugyanis miniszteri rendelet tiltja éjjel 1 és reggel 7 óra között Franciaországban a kirakatok és a nem lakóépületek megvilágítását. Az Európában úttörőnek számító intézkedés célja az energiapazarlás csökkentése.

A miniszteri rendelet Európa legnagyobb üzleti negyedére, a párizsi La Défense-ra is vonatkozik, ahol éjszakánként hetven felhőkarcoló és mintegy 3 millió négyzetkilométernyi iroda világította meg az eget. Hétfő este azonban a több tízezer ott dolgozónak le kell maga után oltania a villanyt.  A híres párizsi kirakatok sem lesznek többet 24 órán át kivilágítva, ahogy a nem lakóházak, a műemlékek, a turistalátványosságok, az iskolák, a polgármesteri hivatalok, a pályaudvarok és a raktárak megvilágítását is legkésőbb éjjel 1-kor, vagy pedig az épületben folyó tevékenység befejezése után legkésőbb egy órával le kell kapcsolni – olvasható a környezetvédelmi minisztérium rendeletében. Az intézkedés betartatásáért az önkormányzatok és a prefektúrák a felelősek. Az aki figyelmeztetés után sem tesz eleget az új szabályozásnak, 750 eurós pénzbírsággal sújtható – hívta fel a figyelmet a minisztérium, amely szerint Franciaország úttörőnek számít Európában ezzel a radikális döntéssel.

A kormány ugyanakkor jelezte, hogy a takarékossági intézkedés nem vonatkozik sem a lakóépületekre, sem a közvilágításra, sem az egyes épületek biztonságát szolgáló megvilágításra. Az éjszakai sötétség elrendelésével a kormány számításai szerint mintegy 750 ezer háztartás éves fogyasztását takarítja meg az ország, amelynek összértéke 200 millió euró. A környezetvédelmi minisztérium szerint az intézkedés a biodiverzitás megóvásához is hozzájárul azzal, hogy nem történik felesleges fényszennyezés.

Kivételeket engedélyez a minisztérium helyi ünnepi események, illetve a turisták által látogatott övezetekben. Összesen 41 település egy része kap mentességet az éjszakai elsötétítés alól, így például Párizsban a Champs-Elysées sugárút, a Montmartre, a Rivoli bevásárló utca vagy a Vogézek tere, ahogy Marseille, Nizza és Lyon központja is ki lesz világítva a jövőben is.

Anne-Marie Ducroux, a Nemzeti egyesület az éjszakai környezetvédelemért és az ég megóvásáért elnevezésű szervezet elnöke üdvözölte az intézkedést, Claude Boulle, a Városközpontok Kereskedelmi Uniójának vezetője szerint pedig a kereskedelem számára egyáltalán “nem tragikus” a döntés, amely szerinte inkább szimbolikusnak tekinthető.  Hervé Bonnat, a La Défense negyedet üzemeltető állami vállalat vezetője szerint a rendelet nem fog sok változást okozni az üzleti negyedben, ugyanis több felhőkarcoló tulajdonosa költségmegtakarítási okokból már régóta lekapcsolja éjszaka a világítást. A villany általában azokban az irodákban ég, ahol az ázsiai és amerikai piacokkal foglalkozó cégek éjjel is dolgoznak. Több környezetvédő szervezet viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy az intézkedéssel megtakarítható energia csak negyede lesz annak, amit a kormány bejelentett.

Megéri zöldebbnek lenni!

Világszerte és Magyarországon is egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a cégek a környezettudatosságra, az energiahatékonyságra. A közhiedelemmel ellentétben azonban egy hatékonysági beruházás nemcsak PR-fogás, hanem igazi megtakarítást is jelent a cégek költségeiben. Márpedig hazánkban a vállalkozásokat elsősorban ez a tényező motiválja, hogy meghozzák a szükséges döntést.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás