A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

Áder János szerint a jövő évi párizsi klímacsúcs hasonlóan sikeres lehetne a szén-dioxid-kibocsátás visszaszorításában, mint amilyen az 1987-es montreali volt az ózonpajzs-károsító gázok tekintetében, ha az ENSZ tagállamai mindent megtesznek ezért. A köztársasági elnök erről tegnap a világszervezet közgyűlésének általános vitájában beszélt.

Csak három és fél évtizeddel a montreali csúcs után jelent meg az első jelentés a korábban a 40 százalékát elveszett ózonréteg vastagodásáról – idézte fel Áder János. "Miért várjuk meg, amíg a szén-dioxid koncentrációja a levegőben hasonlóan súlyos helyzetet eredményez, mint amilyet az ózonréteg sérülése okozott?" – tette fel a kérdést az államfő.  "Miért ne lehetne a következő év végén Párizs a második Montreal, vagy hasonlóan sikeres, mint amilyen Montreal volt?" – tette hozzá.

Azt mondta, tudósok szerint ha már most sikerülne megállapodni, az elmúlt évek felelőtlenségét akkor is évtizedekig a saját bőrén érezné az emberiség az egyre szélsőségesebb időjárási jelenségek formájában. Szakértőkre hivatkozva hangsúlyozta, hogy "a baj nagyobb, mint gondolnánk", és hogy egyre nyilvánvalóbban illúzió annak a kívánt célnak az elérése, hogy két foknál ne legyen jelentősebb a földfelszíni hőmérséklet emelkedése.  "Meg kell barátkoznunk a gondolattal – nehéz ezt megtenni, belátom -, hogy a következő generáció, gyermekeink generációja életének részévé fog válni mindez" – mondta Áder János. "Nem tudjuk megúszni, hogy felelőtlen környezeti politikánkért a természet benyújtsa a számlát. Ma már nem elég csak a kibocsátást, a szennyezést csökkenteni, nem elég erről megállapodni, de fel kell készülni az egyre súlyosabb természeti katasztrófákra is" – hangsúlyozta.
Áder János new yorki felszólalásaÁder János new yorki felszólalása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Miként a néhány nappal ezelőtt az ENSZ-klímacsúcson elmondott beszédében, az elnök a közgyűlés általános vitájában is hivatkozott a Stern-jelentésre. Sir Nicholas Stern, a Világbank volt vezető közgazdászának, Tony Blair brit miniszterelnök kormányának pénzügyi tanácsadójának elemzése 2006-ban jelent meg a klímaváltozásról.  Áder ezúttal azt emelte ki, hogy ha nem költjük megelőzésre a bruttó nemzeti össztermék (GDP) 1 százalékát, akkor az ennek következtében elszenvedett környezeti kár elérheti akár a GDP 20 százalékát is.

Egyéb természeti csapások mellett felidézte, hogy a Sandy hurrikán két évvel ezelőtt 20 milliárd dollárnyi kárt okozott és 40 ember halálát követelte. A veszteségeket meg lehetett volna előzni azzal, hogy néhány százezer dollárból védműveket emelnek. A köztársasági elnök szerint New York példája azt bizonyítja, hogy a 25. órában vagyunk.  Áder János szerint Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár mindent megtett annak érdekében, hogy Párizsban sikerüljön közös nevezőre jutni, ugyanakkor kérdéses, hogy a tagállamok ugyanígy tettek-e. Kijelentette, hogy ez elmúlt napokban több olyan, politikai rövidlátásról tanúskodó beszédet hallott, amitől nem lett optimistább.

Lásd még:  Áder János: A 25. órában járunk

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás