Hirdetés

A bécsi közlekedési vállalat, a Wiener Linien mobilitáskalkulátorával könnyedén kiszámolhatják a bécsiek, hogy megéri-e fenntartaniuk az autójukat, vagy jobban járnak, ha eladják és helyette buszra szállnak.

A bécsiek 41 százalékának nincs saját autója, akinek van, az pedig átlagosan mindössze naponta egy órát használja. A Wiener Linien új szolgáltatása, az online mobilitáskalkulátor segítségével most bárki kiszámolhatja, hogy megéri-e még egyáltalán fenntartania az autóját.
Ehhez csupán a kocsival naponta, havonta és évente megtett utakat kell megadnia, illetve néhány adatot a gépjárműhöz. Ezt követően a mobilitáskalkulátor nemcsak azt számolja ki, hogy megéri-e fenntartani az autót, de például azt is, hogy mennyi kalóriát égetne el a tulajdonos, ha kerékpárral járna dolgozni, illetve, hogy mennyi szén-dioxiddal szennyezi a levegőt, amíg elfuvarozza a gyereket az iskolába.

A számítások során a tömegközlekedési lehetőségek mellett olyan alternatív mobilitási formákat is figyelembe vesznek mint az osztott autóhasználat vagy a taxizás. A végleges eredményből egy ábra készül, amely részletesen megmutatja az egyes mobilitási eszközök költségét, illetve azt, hogy évente mennyi pénzt lehetne megtakarítani, ha autózás helyett valaki inkább buszozna, taxizna és biciklizne.
Azoknak, akik vállalják a váltást, a Wiener Linien a WienMobil-Kártyát ajánlja. Az évi 377 euróba kerülő kártya nemcsak éves bérletként funkcionál a bécsi tömegközlekedési eszközökre, de tulajdonosa közösségi kerékpárt és autót bérelhet vele vagy bankkártyaként használhatja a taxitársaságoknál és a mélygarázsokban.

 

Elektromos taxiflottát hoz létre Bécs 

 

 

Elektromos taxiflottát hoz létre Bécs

 

2017-ig mintegy 250 járműből álló elektromos taxiflottát hoz létre az osztrák főváros. A projektbe beszálló taxitársaságok járművenként akár 8 ezer eurós támogatást is kaphatnak. Gyorstöltő-hálózat és ingyen áram is segíti a környezetkímélő autók térhódítását Bécsben.

A világ egyik legnagyobb elektromos taxiprojektjét hirdette meg a Wiener Stadtwerke és két bécsi taxitársaság. Az osztrák közlekedési minisztérium által is támogatott projektet két szakaszban valósítják meg és három évig tart. 

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás