Hirdetés

Túltelt nézőtér, sűrű kamera-, és mikrofonerdő előtt vitázott tegnap este a budapesti Mozsár kávézó rendezvénytermében Karácsony Gergely, Zugló PM-es polgármestere és Baán László miniszteri biztos a Városliget jövőjéről. A Zöld Terasz Klub rendezvénye nemcsak azt demonstrálta, hogy az embereket érdekli a Liget sorsa, hanem arra a kérdésre is választ adott, hogy miért fél a kormány az állampolgárokra bízni a döntést.

Baán László erről a vitáról is elkésett, mint a legutóbb a VII. kerületi fórumról – úgy tűnik, ugyanúgy szereti várakoztatni a közönséget, mint a főnökei. – Negyedórát szokott késni, most már igazán itt lehetne, kezdjük el nélküle – morgolódtak a közönség rutinosabb tagjai. A jó húszperces csúszással kezdődő eszmecsere elején a miniszteri biztos prezentálta az éppen aktuális terveket, amelyeknek szerinte az az erőssége, hogy együtt élnek a természettel: az egykori Hungexpo épületegyüttes és a Petőfi Csarnok helyére tervezett épületekre „joggal lehetünk majd büszkék”, ráadásul a miénk lesz Európa legnagyobb területű biodómja. Baán expozéját a végén nem tapsolta meg a közönség, ami jól illusztrálta a találkozó közhangulatát.

Karácsony Gergely szerint a vita körülményei nem ideálisak, részben a szereplők miatt (egyértelműen arra utalt, hogy Orbán Viktornak kellene a másik székben ülnie), másrészt pedig azért, mert döntés után vagyunk. Emlékeztetett arra is, hogy a Liget körüli körzetekben mindenütt kikapott a Fidesz a legutóbbi választáson. Rögzítette, hogy nem a Liget-projektről beszélünk, hanem a Fidesz Budapest-politikájáról, 400 milliárd forint elköltéséról. A Liget-projektet olyan random programnak nevezte, amely minden korábbi koncepciót lesöpört az asztalról.
 

Az alapkérdés az, hogy ha vannak törvényeink, miért nem tartjuk be őket?

– kérdezte Karácsony, többek között Budapest hosszú távú fejlesztési koncepcióját idézve, amely a Ligetben csak bontásról, illetve a közparki funkció megerősítéséről beszél, és kimondja, hogy a fővárosban új fejlesztéseket létrehozni csak a barnamezős övezetekben lehet. – Van egy legitim városi stratégiánk, amelyet minden párt támogatott, a szakértők megemelték a kalapjukat előtte, majd az elfogadás után Papcsák Ferenc, a korábbi fideszes zuglói polgármester benyújtotta a Városliget-törvényt, amely szerint a Ligetre semmilyen korábbi rendelkezés nem érvényes – hangsúlyozta. Jelezte azt is, hogy az érvényes építési szabályzat szerint a Városliget nem beépíthető, azaz építési tilalom alatt áll. – Ha komolyan vesszük a közösséget, akkor nem így tervezünk várost – érvelt Karácsony, aki szerint egyetlen elfogadható állítás sem hangzott el arról, hogy miért pont az egy szem Városligetünket kell feláldozni az új múzeumi negyedért. 

 

Karácsony Gergely és Baán László
Karácsony Gergely és Baán László   Kép: Teknős Miklós/ Népszabadság

– Magyarországon olyan urbanistát, építészt, muzeológust, aki ezzel a projekttel egyetért, nem lehet találni – hangsúlyozta Karácsony Gergely. Szerinte a fejleményeket csak a miniszterelnök hatalomképének ismeretében lehet értelmezni: Magyarországon 1944-ben véget ért a történelem, és valójában 2010-ben indult újra, amikor Orbán Viktor hatalomra került – ezért akarja mindenütt visszaforgatni az idő kerekét az 1944 előtti korokig. A terv nem a Ligetről, hanem a várról szól, az kell Orbán Viktornak: az általa elképzelt kormányzás helye nem a Kossuth téren van, hanem fent a Várhegyen, az emberek feje fölött: az egésznek ez az egyetlen értelme. És azért, hogy a dolog ne legyen annyira kínos, húznak elé paravánul egy Liget projektet. (Ekkor kapott először vastapsot Karácsony.)

Baán László a politikai vita elől kitért, ám azt megjegyezte, hogy a projekt számtalan egyeztetési fordulón van túl – a közönségből sokan bekiabáltak, hogy nem volt valódi egyeztetés, mert egyetlen ellenérvet sem fogadtak el. A miniszteri biztos szerint a Lánchíd vagy a Parlament sem létezne, ha az ellenzőkre hallgatnak, a Ligetről pedig legitim politikai testületek (az országgyűlés és a fővárosi közgyűlés) hozott döntést.

– Felfoghatatlan őrültség, hogy egy ipari területből parkot csinálunk, ahol pedig fák vannak, oda épületeket telepítünk – válaszolt Karácsony Gergely arra a kérdésre, javít-e a projekten a Nyugati mögötti terület esetleges parkosítása. – Kétségtelen, hogy a kormányzati politikának folyamatos késztetése volt a Liget tönkretételére. – A Liget beépítése mindig is őrültség volt. Ha már visszamegyünk az időben, menjünk el odáig, amikor itt még csak park volt – javasolta, rákérdezve: miért nem adjuk vissza a budapestieknek a zöldet?

– Kétszáz éves közparkot létrehozni nem lehet, ezt még Orbán Viktor sem tudja megoldani – tette hozzá, ismét tapsot kapva a hallgatóságtól. Karácsony szerint egyetlen turistával sem lesz több a parkba épült múzeumoktól: akik jönnek, csupa olyasmire kíváncsiak, ami a politika ellenében valósult meg Budapesten. – Bécsben vagy Amszterdamban karóba húznának, ha ezt csinálnád egy parkkal – fordult Baánhoz, utalva arra, hogy 200 fát terveznek kivágni, miközben nem tudják, hogy hány fa van a Városligetben.

– A várost a városlakó embereknek csináljuk – válaszolta Karácsony Gergely arra a kérdésre, hogy jót tenne-e Budapestnek, ha tényleg több turista jönne.

– A Liget minden elemében jobb lesz, nincs egyetlen momentuma sem, amelyet külföldieknek építenénk – válaszolt Baán László, némiképp saját korábbi állításainak ellentmondva (előzőleg azt hangsúlyozta, hogy olyan turisztikai brandet kell létrehozni, amely a városlátogató családi turizmus terén piacvezetővé teszi a magyar fővárost).

– Ha a Ligetben csak park lenne, a budapestiek sokkal boldogabbak lennének, a beruházás tervezett költségvetésének töredékéből. A Városliget lerobbant, túlhasznált, ehhez képest tényleg minden jobb, de a parkrehabilitáció sokkal értelmesebb választás. Nem a társadalmi igények, hanem a politikai döntések viszik előre a projektet. A te szempontodból ez talált pénz: erre ad Orbán Viktor, másra meg nem. De én polgármesterként miért fogadjam el, hogy csak őrültségekre van forrás? – kérdezte Baántól.

A miniszteri biztos nem cáfolta, hogy számára személyes ügy a beruházás. – Amikor majd belakják az emberek, azok lesznek-e igazán büszkék, akik küzdöttek ellene, vagy azok, akik segítették? – tette fel végül a költői kérdést, de a konklúzió és a „néphangulat” ettől már nem változott: ismételten kiderült, hogy nyílt vitában, Budapesten a Liget Budapest projektet nem lehet megvédeniszámol be Hargitai Miklós a tegnapi eseményről a nol.hu-n.

Baán László szavahihetőségéhez egy újabb adalék az Orbán Viktor "nemhivatalos személyi tanácsadója",  Habony Árpádnak fillérekért  kikölcsönzött múzeumi festményekkel kapcsolatos friss hír:   A Szépművészeti főigazgatója Habony esküvői tanúja volt

 


Mennyi marha, mind szembe jön velem

Mennyi marha, mind szembe jön velem

Nincs kétségem, Baán László eszes ember. És ügyes is. Aki kurzusokon átívelően képes pozícióban maradni, mi több, egyre feljebb kerülni, egyre nagyobb koncokat kiszakítani magának, az jól eligazodik a hatalomtechnikában is. Az MSZMP Társadalomtudományi Intézetéből Kövérhez hasonlóan jól átigazolt a Fideszhez, 1990–1994 között már a Fővárosi Közgyűlésben képviselte pártját, s zsenialitását mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az első Orbán-kormány alatti miniszteriális vezető pozícióit remekül átmentette a szocialista-szdsz-es koalíciós korszakba is.

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás