Hirdetés

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 1979-óta választja vagy szavaztatja meg az év madarát. 2017-re is három faj: az erdei fülesbagoly, a házi veréb és a tengelic közül választhatnak az emberek az egyesület honlapján 2016. július 27-ig.

 Az MME a 2017-re választható fajok kiválasztásánál az alábbi szempontokat vettük figyelembe:
A lakott területeken is gyakoriak, mindhárom faj költ lakótelepi környezetben is.

Nem vonuló, négy évszakos madarak – azaz egész évben itthon vannak, ezért az emberek folyamatosan találkozhatnak velük és tehetnek értük.

Életmódjuk, biológiájuk, társadalmi megítélésül tartalmaz olyan kevéssé közismert, különleges elemeket, melyek megismerése sokak érdeklődésére tarthat számot.

Mindegyikükre szervezhető olyan települési madarász program (pl.: téli bemutató madárgyűrűzés etetőn [házi veréb és tengelic], telelőcsapatok megfigyelése [erdei fülesbagoly], kolóniák [házi veréb] életének megfigyelése), amivel az adott faj még közelebb vihető az emberekhez, gyerekekhez és felnőttekhez egyaránt.

Mindhárom szerepel az ingyenesen letölthető, mobiltelefonos madárhatározónkban.

A Madárbarát kert programban részletesen kidolgozott és az év egészét felölető védelmi tevékenységek kapcsolódnak hozzájuk:
o    egész éves itatás;
o    mesterséges fészkelőhelyek és/vagy fészekanyag kihelyezése;
o    a növényzet megfelelő kezelése (pl.: a két magevő faj kapcsán kaszálatlan foltokat meghagyó fűnyírás);
o    téli etetés.

 Mindhárom fajt érinti a fiókamentés kérdése, amihez rengeteg félreértés, jó szándék vezette rossz beidegződés kapcsolódik, melyekről a madarak védelem érdekében nem lehet eleget beszélni.

 Egyik sem volt még az év madara.

 És talán a legfontosabb, hogy mindhármukhoz kapcsolódik olyan, a lakott területeken napjainkban fokozott gyakorisággal jelentkező élőhelyromboló természetvédelmi probléma, melyek megszüntetésében a tiltakozó és cselekvő lakosságnak, az utca emberének rendkívül fontos, megkerülhetetlen szerepe van.

Íme a jelöltek:

Erdei fülesbagoly

Erdei fülesbagoly (Fotó: Orbán Zoltán).
 Még több információ az erdei fülesbagoly hazai helyzetéről itt érhető el >> (Fotó: Orbán Zoltán)

A leggyakoribb hazai bagolyfajunk. Közepes méretű, tollfülei hosszúak. Magyarországon általánosan elterjedt, de a magasan fekvő, zárt erdőket kerüli. Legfontosabb táplálékát a kisrágcsálók, az egerek és pockok képezik, de nagyobb éjszakai rovarokat és madarakat is zsákmányol. Saját fészket nem épít, előszeretettel foglalja el költőhelyül a varjak, ragadozómadarak és fehér gólyák gallyfészkeit, alkalmilag pedig a talajon is költhet. A múlt század első felében a varjak vadászata során sok fészekaljat kilőttek, mivel gyakran foglalja el az elhagyott varjúfészkeket költésre. Évente egyszer költ, viszonylag korán, már márciusban teljes a fészekalja, ami átlag 5-6 tojásból áll. A fiókák még jóval a röpképesség elérése előtt elhagyják a fészket és a közeli fák, bokrok ágai között elrejtőzve hívják az etető szülőket.

Házi veréb

Házi veréb hím és tojó (Fotó: Orbán Zoltán).
 Még több információ a házi veréb hazai helyzetéről itt érhető el >>    (Fotó: Orbán Zoltán)

Óvilági elterjedésű faj, de a betelepítéseknek köszönhetően világviszonylatban elterjedt. Kedveli az ember közelségét. Állománya Nyugat-Európa egyes területein akár felére is csökkent az elmúlt évtizedekben. Hazánkban még általánosan elterjedt. Változatos táplálkozású, a fiókák több állati eredetű élelmet, főleg rovarokat fogyasztanak, míg az öreg madaraknál a növényi táplálékok vannak túlsúlyban. Épületek zugaiban, fák odvaiban fehér gólyák fészkének alapi részében, sokszor csoportosan költ. Elfoglalja a mesterséges "B" típusú odúkat is. Évente két, de akár három fészekaljnyi fiókát is nevel. Fészke rokonaihoz hasonló, gömb alakú, melyet fűszálakból és szénából épít, melyet tollakkal bélel ki. Egy fészekalj 2-7 tojásból áll.

Tengelic

Tengelic gyermekláncfűmagot eszik (Fotó: Orbán Zoltán).
 Még több információ a képen éppen gyermekláncfűmagot fogyasztó tengelic hazai helyzetéről itt érhető el >> (Fotó: Orbán Zoltán)

Egyik legszínesebb és leggyakoribb pintyfélénk. Sík és dombvidéken egyaránt előfordul, a települési kertek, parkok, fasorok gyakori költőfaja. Vékony növényi szálakból álló, szőrrel és a nyárfa termésszőreivel bélelt fészkét fák, magasabb bokrok lombkoronájának szélére építi. Évente két-három fészekaljat is nevel, alkalmanként 4-5 tojást rak. Szinte mindig csapatosan látni, a madáretetők gyakori vendége. Apró gyommagvakkal táplálkozik, de fiókái étrendjét bogarakkal és hernyókkal egészíti ki.

Szavazófelület további érdekességekkel és kampánytervekkel a három faj kapcsán >>>

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás