Hirdetés

Az MTA Elnöksége elfogadta a Nemzeti Víztudományi Kutatási Programról szóló előterjesztést. A program előkészítésére az MTA 187. közgyűlése keretében vízügyi konferenciát szerveztek, amelyen Áder János köztársasági elnök köszöntötte a szakembereket. A konferencián elhangzott nyolc előadás most videón is megtekinthető.

A kormány vízügyi stratégiája, a Kvassay Jenő Terv tudományos alapjainak biztosítása és a víztudományi kutatások nemzetközi élvonalba emelése végett induljon Nemzeti Víztudományi Kutatási Program a Magyar Tudományos Akadémia koordinálásával. Ez a lényege annak az előterjesztésnek, amelyet 2016. június 28-án fogadott el az MTA Elnöksége (két közgyűlés között ez az intézmény legfőbb döntéshozó testülete).
Az MTA – együttműködésben a vízügyi kormányzattal és figyelemmel a nemzetközi trendekre – a víztudományi műhelyek koordinátoraként az integráló szerepet vállalná fel a program megvalósítása során. A jelenlegi feltételek mellett hatékony és koherens, stratégiai szintű vízgazdálkodási tudományos kutatás hálózati jellegű kell legyen, bevonva az összes releváns hazai víztudományi műhelyt (intézetet, tanszéket) és mozgósítva a nemzetközi tudományos együttműködésben rejlő összes lehetőséget” – áll a javaslatban. Az elfogadott dokumentum szerint az MTA kezdeményezi egy nemzetközi, interdiszciplináris Duna-régió kutatási program indítását, az EU Közös Kutatóközpontjával (JRC) és más releváns nemzetközi szervezetekkel együttműködésben.

A javaslatok között szerepel továbbá, hogy a jelenleg dezintegrált hidrológiai adatbázisokból jöjjön létre szabad hozzáférésű integrált adatbázis, mely kiterjed a hidrológiai körforgás teljes láncolatára (éghajlat, időjárás, folyók, tavak, felszínalatti vizek, források stb.) A meteorológiai és hidrológiai adatbázisok gazdái, valamint az MTA bázisán létrehozandó víztudományi hálózat alakítsanak ki szoros tudományos és operatív együttműködést annak érdekében, hogy a hidrológiai körfolyamat atmoszférikus és terresztris részének összekapcsolása az észleléstől az előrejelzések közreadásáig megtörténhessen – áll a dokumentumban.  

A javaslat szerint az új Nemzeti Víztudományi Kutatási Program várhatóan elősegíti és hatékonyabbá teszi: 

• a hazai integrált vízgazdálkodást és a minőségi vízi közműszolgáltatást;
• a hazai felszíni és felszín alatti vízkészleteink fenntartható hasznosítását;
• a magyarországi víztestek jó állapotának, illetve potenciáljának elérését és megtartását, mely az EU Víz Keretirányelv követelménye;
• innovatív fejlesztések eredményeként a vízkezelést és víztisztítást;
• az ivóvízellátás biztonságát;
• az árvízi védekezést, például az előrejelzések pontosabbá tétele révén;
• a szélsőséges időjárási viszonyok földi vízforgalomra kifejtett hatásának jobb megértését, ezáltal a hatékonyabb védekezési eljárások kidolgozásának lehetőségét;
• a geotermikus energia felhasználás jelentős növelését és fenntartható használatát;
• az ásvány- és gyógyvizek humán-egészségügyi hatásainak jobb megértését, az egészségipar és a gyógy turizmus jelentős további hazai fejlesztését;
• a rekreáció kiszolgálását, beleértve a horgászatot, strandolást és más vízi szórakozást;
• határral osztott víztestek esetében a Kárpát-medencei szintű vízügyi együttműködést;
• a hazai vizes élőhelyek hosszú távú védelmét, valamint az ökológiai vízigények pontosítását;
• a növekvő mezőgazdasági (például öntözési) vízigények kielégítését;
• a belvizek és az aszály káros következményeinek csökkentését;
• a vízzel kapcsolatos tudásexport és nemzetközi oktatási tevékenység megerősödését.

A javaslatcsomag egy olyan szakmai anyag alapján készült, amelyet egy víztudományi ad hoc bizottság készített még korábban Lovász László, az MTA elnöke felkérésére. Ezt a szakmai anyagot elsőként egy konferencián mutatták be, amelyet 187. közgyűlése keretében szervezett az MTA május 9-én. A konferencia résztvevőit Áder János köztársasági elnök köszöntötte, arra figyelmeztetve, a klímaügy olyan súlyos probléma, hogy véget kell vetni a tudományos udvariaskodásnak.

A konferencia előadásairól készült videofelvételek itt elérhetők >>>

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás