A rovat kizárólagos támogatója

Mikor honfoglaló őseink megérkeztek a Kárpát-medencébe, szinte mindenhol erdőt, folyókat, mocsarakat és tavakat találtak. Az emberi beavatkozások előtt Magyarország mai területének 19%-át borították ártéri erdők. Mára a jobb-rosszabb állapotban megmaradt ártéri erdők aránya 0,7%!!!

Az elmúlt hónapokban nemcsak a Greenpeace Magyarország honlapján és Facebook-oldalán, de az országos sajtóban is sokat olvashatunk a Római-part ártéri erdeiről. Érthető, hogy a Római megmentéséért küzdő helyi aktivisták arról beszélnek, hogy a Római-parton található Budapest legcsodálatosabb ártéri erdeje. Említhetnék akár Magyarország, Európa vagy a Föld legnagyszerűbb folyóparti erdőjét is, mindenképpen igazuk lenne. Ők ezt ismerik, ezt szeretik, ennek megvédését tartják feladatuknak: igazuk van. De most szálljunk ki egy kicsit a Rómaival kapcsolatos napi küzdelmekből, és elfogultság nélkül nézzünk körül az ártéri erdők világában! Főképp itt, a magyar Alföldön.

Mikor honfoglaló őseink megérkeztek a Kárpát-medencébe, szinte mindenhol erdőt, folyókat, mocsarakat és tavakat találtak. Kis túlzással azt mondhatjuk, hogy ahol nem víz csillogott, ott erdő volt. A túlzás csak annyi, hogy már a lóháton nyargaló honfoglaló törzsek is láthattak erdei tisztásokat, réteket. Voltak viszont olyan erdők, amelyeket rendszeresen elborított a víz.  A botanikusok számításai szerint az emberi beavatkozások előtt Magyarország mai területének 19%-át borították ártéri erdők. Tudjátok, hogy ma hány százaléknál tartunk? A jobb-rosszabb állapotban megmaradt ártéri erdők aránya 0,7%, azaz nulla egész hét tized százalék.

Ennek fő oka az, hogy a gyarapodó népességnek egyre több szántóterületre volt szüksége, ezért fokozatosan megindult, majd a 19. század közepétől rendkívüli módon felgyorsult a folyók szabályozása. Kétségtelen, hogy az élelmezéshez szükség volt és szükség van földművelésre. De ma már egyre többen vannak, akik úgy gondolják: ekkora árterületet nem kellett volna elvenni a folyóktól. Nyugat-Európában – ahol még kevesebb ártéri erdő maradt, még sivárabbak a folyópartok, mint Magyarországon – több helyen próbálkoznak a folyók „visszavadításával”.

Erdőmérnökök és terepi biológusok számára kevés izgalmasabb dolog van az életben, mint az ártéri növénytársulásokról beszélgetni. Hadd adjak neked is ebből egy ízelítőt! Itt van mindjárt egy szép fotó a Római-partról.

Római-part... még ígyRómai-part… még így

Ahol a kavicsos partot mossa a víz, ott semmilyen növényzet nem tud megtelepedni. A parttól kicsit beljebb, ahová a víz apránként hordalékot, ágakat, növényi maradványokat halmoz fel, lassan kialakul egy vékony humuszréteg, ezen pedig megjelennek a bokorfűzek. A fűzekről néha nehéz eldönteni, hogy bokrok-e vagy fák – az biztos, hogy a parton befelé haladva több a tápanyag, ott már egyre magasabb fűz-nyár ligeterdőt találunk.

A Rómain ennek az egykori erdőnek inkább csak a maradékait figyelhetjük meg. Hogy igazi vadságában milyen egy fűz-nyár ligeterdő, azt Budafok és Budatétény határán, a Háros-szigeten láthatjuk. Nézzétek meg ezeket a képeket! Akár Tarzant is el tudjuk itt képzelni, ahogy liánokba kapaszkodva átrepül egyik óriási fáról a másikra. Az afrikai őserdőkben más fajok élnek – nálunk Magyarországon a látványos liánfüggönyt vadszőlő és komló alkotják. Az persze kicsit kellemetlen lehet, hogy a puhafás ártéri erdőkhöz általában hozzátartozik a méteres magasságú csalán és nagyon gyakran a szúnyogok hada is.

Valamikor a nagy folyókat mindenhol ehhez hasonló ártéri erdők szegélyezték. Vékony csíkban az eddig leírt fűz-nyár ligeterdők, aztán sokkal szélesebb sávban a keményfás ligeterdők, vagy más néven tölgy-kőris-szil ligeterdők. Nyilván így volt ez valamikor a Rómain is: a Róka-hegy felé haladva, magasabb fekvésben egyre több tölgyet és szilfát találtunk volna. Valamikor régen…

Magyarországon a Tisza mentén több ártéri erdő maradt meg, a Duna mentén kevesebb.

A Dunán Győr fölött, a Szigetközben és Baja környékén, Gemencen még érdemes bolyongani annak, aki az ártéri erdők világát meg akarja ismerni. Budapesten már keresni kell a maradék foltokat. Délen a Háros-szigettel szomszédos Hunyadi-szigeten látogatóközpont is van, aztán a Belvárostól északra a Palotai-szigeten is felcsillan valami a régi gazdagságból. Aki Budán HÉV-vel indul Szentendre felé – vagy augusztusban rendszeresen fesztiválozik –, az tudja: az Óbudai-sziget budai oldalán is szép látványt nyújtanak a víz fölé hajoló fűzfák. Aztán már csak a Római maradt, sok örömet adó kavicsos fövenyével és vékony ártéri erdősávjával.

Hát ezért kell nagyon vigyázni a maradékokra. A vízparthoz közeli növénytakaró (ugye már mondanom se kell, kedves olvasó, hogy a bokorfüzesekről és a fűz-nyár ligeterdőkről van szó?

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás