A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: qubit.hu

Vészesen zülleni kezdtek az amerikai nemzeti parkok, amelyeket lassan két hete nem finanszíroz az állam. Emberi ürülékről, szeméthalmokról, autómentes területekre behajtó járművekről, jó sátorhelyekért marakodó vendégekről szólnak a beszámolók.

Káoszt okoz az Egyesült Államok közkedvelt nemzeti parkjaiban az amerikai kormányzati intézmények részleges bezárása. (Az úgynevezett government shutdown akkor áll elő az USA-ban, ha a törvényhozás vagy az elnök nem fogadja el, illetve írja alá a szövetségi szervek finanszírozásáról szóló határozatot, így a kormányzati intézmények finanszírozását egy időre felfüggesztik. Történt ilyen Barack Obama elnöksége idején is.)

A december 21-én éjfélkor elrendelt government shutdown következményeként a szövetségi hivatalok alkalmazottainak nagy részét kényszerszabadságra küldték. Így történt ez a nyugati államokban működő nemzeti parkokban is, amelyek nyitva tartanak ugyan, de a szokásosnál jóval kevesebb alkalmazott őrzi bennük a rendet. Mivel sok helyen belépti díjat sem szednek, a karácsonyi szünetben sokan felkeresték a parkokat, a Yosemite nemzeti parkba például tömött sorokban érkezek a kocsik. A bezárás 12. napjára meg is lett az eredmény: emberi ürülékről, szeméthalmokról, autómentes területekre behajtó járművekről, jó sátorhelyekért marakodó vendégekről szólnak a beszámolók.

A kaliforniai Joshua Tree nemzeti parkban mától fel is függesztették a kempingezést, a Yosemite-ben pedig lezárták a túlzsúfolt látványosságokat, illetve azokat a sátorhelyeket, ahol nem túl szoros a hivatalos ellenőrzés, mert már annyi szemét és mocsok gyűlt fel.

A korábbi government shutdownokhoz képest a mostaniban az az új elem, hogy ezúttal úgy döntött a kormány, a parkok nyitva maradnak, csak a személyzetből lesznek ott kevesebben – mondta John Garder, a Szövetség a Nemzeti Parkok Megőrzéséért (NPCA) nevű nonprofit szervezet pénzügyi vezetője. A szervezetnél attól tartanak, hogy a magukra hagyott parkokban helyrehozhatatlan károk keletkeznek úgy a természetben, mint a kulturálisan jelentős épített emlékekben, és attól félnek, az általános züllés a látogatók testi épségét is veszélyezteti.

A Joshua Tree park főfelügyelője, David Smith hangsúlyozta, hogy a látogatók többsége a shutdown idején is tiszteletben tartja a szabályokat, vannak azonban néhányan, akik a felügyelet hiányát arra használják fel, hogy illegális off-road körutakat tegyenek az erdőben, vagy más módon pusztítsák  a természetet (amellett, hogy a szabadban könnyítenek magukon).

Ahogy a videóban is látható, a Joshua Tree környékén megjelentek az önkéntesek: teherautókkal hordják el az összegyűlt hulladékot, és takarítják a még nyitva tartó vécéket. A gejzírjeiről híres Yellowstone Nemzeti Parkban is néhány, a parkba utakat szervező magáncég vette át az állam szerepét, így most ők tisztítják meg az ösvényeket, szedik össze a szemetet, illetve cserélik a vécépapírt.

Magyar szemmel azért még nem tűnik olyan rémisztőnek az állapot, amit a helyszíni képek rögzítenek: részletek a QUBIT-en >>>

Kapcsolódó anyagok:

Így véreztetik ki a magyar természetvédelmet

Trump az amerikai madarakat is veszélyezteti

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás