Talán hihetünk benne, hogy a fa-ültetés és az öreg fák megbecsülése igazán favorit téma, sőt elvárás lesz a jövőben, most számos kezdeményezést és döntéshozói ígéretet látunk, hallunk magunk körül. S bár ez a tendencia nagyon is összefügg a környezetvédők és klíma-aktivisták jogos vészharang kongatásával, vannak, akik nem ma kezdték el ápolni kapcsolataikat a fákkal.
Viczián Zsófia magyar – néprajz szakos és hittantanár, újságíró, 2016 óta rendszeresen ír fákról, a pestbuda.hu várostörténeti magazinban. Nemrégiben pedig egy gyönyörű könyve jelent meg korábbi írásaiból, “Budapesti fák – kéregbe zárt történelem” címmel, a Látóhatár Kiadó gondozásában. A dajer.hu szerkesztőségéből Barna Era találkozott vele, aki megveszekedett nagyvárosiként maga is paradigmaváltásban van a természetközeliséggel. Sétájuk másolható, de a könyvből bárki összeállíthat egy remek, fától-fáig városi kirándulást magának.
Egy hűvös, de napos péntek kora délutánjára volt megbeszélve a sétával egybekötött interjúnk. Délelőtt is adhattam az élvezetnek, mert egy közös munkatársi karácsonyi ajándékot fürdőztünk le a Palatinus termáljában. A kényeztetés előtt pedig már a bejáratnál elmesélhettem a többieknek, mint frissen jól informált olvasója Viczián Zsófi gyönyörű könyvének, hogy miért hívják a szemben lévő fát Hét Vezérnek, és hogy az én generációm fejébe ugyan a Nyulak szigetét meg a Tanácsköztársaság idejei nagy munkássziget-paradicsomot verték bele, József nádornak köszönhetjük a sziget közparkosítását. A fürdő után jót ebédeltem egy töröknél, majd az Erzsébet téri találkapont felé biciklizve azon gondolkoztam, hogy így kellene élni mindig. Fürdő, városi hely- és kultúrtörténet, egy jó ebéd, séta fákkal és beszélgetéssel. Már a szigeten is feltűnt, és végig bennem motoszkált amíg tekertem, hogy mióta olvastam a könyvet, jobban figyelek a fákra. Hogy velük olyan, mintha társaságban lennék.
