Hirdetés

Betiltják a kutya- és macskahús fogyasztását a dél-kínai Sencsenben, miután az új koronavírus megjelenését követően a kínai kormányzat a vadhúsok fogyasztására és kereskedelmére is tilalmat vezetett be. Az ENSZ egyik vezetője világszerte betiltaná a vadállatpiacokat.

A 12,5 millió lakosú, az ország technológiai központjaként ismert város kormányzata négy napja hivatalos internetes oldalán tett közzé közleményt a döntésről, miszerint május 1-étől tilos lesz minden, az ország háztáji állatokat felsoroló listáján nem szereplő, tudományos célra, vagy bemutatásra használt vagy háziállatként tartott állat húsának fogyasztása. Hangsúlyozzák: “a háziállatként tartott macska és kutya a többi állatnál szorosabb kapcsolatot épített ki az emberrel, fogyasztásuk ezért számos fejlett országban, valamint Hongkongban és Tajvanon is tilos, amint azt a modern emberi civilizáció megköveteli.”

A kormányzat közleményében a továbbra is fogyasztható állatok között a marhát, a sertést, a birkát, a szamarat, a nyulat, valamint a baromfit, illetve a galambot és a fürjet sorolja fel. A tiltás alól kivételt jelentenek továbbá a vízi állatok, köztük a teknős és a béka is.
Az élelmiszerként nem hasznosítható állatok fogyasztásra történő szaporítása, tartása, kereskedelme, reklámozása, illetve az ilyen célra használt helyszín biztosítása mind törvénybe ütközik – hangsúlyozták.

Szakértők szerint az új koronavírus állatról terjedhetett át emberre, és bár a legtöbben a denevért tartják a vírus eredeti gazdatestének, arról egyelőre nincsen egységes elképzelés, hogy mi lehetett a köztes hordozó. A legkorábban azonosított betegek közül sokan a közép-kínai Vuhanban található hal- és húspiacon fertőződtek meg, ahol egyebek mellett denevéreket és kígyókat is árultak. A kínai központi vezetés február végén betiltotta a vadhúsok fogyasztását és kereskedelmét. (MTI)

 

Az ENSZ egyik vezetője világszerte betiltaná a vadállatpiacokat

Hogy a jövőben megelőzzük a hasonló járványokat, be kellene tiltani azokat a piacokat, ahol élő és halott vadállatokat árulnak -mondta az ENSZ biodiverzitásért felelős vezetője, Elizabeth Maruma Mrema a Guardiannak. Azok után, hogy kiderült, hogy a koronavírus a vuhani vadállat piacról indult, ahol az emberek denevéreket, farkaskölyköket, kígyókat árultak, Kína betiltotta az ilyen jellegű piacokat. Az ENSZ vezetője szerint bizonyított, hogy az ebola járvány és a Nipah-vírus is vadállatok eladásával állt összefüggésben, csakúgy, mint Vuhan esetében.

„Azt az üzenetet kapjuk most, hogy ha nem foglalkozunk a természettel, akkor majd ő foglalkozik velünk” – mondta Mrema.  Ugyanakkor hozzátette, hogy tisztában van azzal, hogy például Afrikában emberek millióinak megélhetése függ a vadállat piacoktól, és ha ezeket bezárnák, akkor az emberek illegális kereskedelembe kezdenének, ezzel akár a kihalás szélére sodorva veszélyeztetett állatfajokat. Mrema szerint meg kellene találni az egyensúlyt a betiltás és az engedélyezés között.

Jinfeng Zhou, a Kínai Biodiverzitás Megőrzéséért és a Zöld Fejlesztésért Alapítvány főtitkára szerint is állandóvá kellene tenni a vadon élő állatok piacának betiltását.„Az emberi betegségek több mint 70 százaléka vadon élő állatokból származik, az elfogyasztásuk ráadásul a fennmaradásukat is veszélyezteti” – mondta Zhou.  Via 444.hu.

Kutyaharapást szőrivel?

A HVG szerint a kínai egészségügyi hatóságok nemrég egy új kezelési módot fogadtak el a koronavírusra. Ez nem más, mint a Tan Re Qing, egy ősi kínai gyógyszer. Az érdekesség ebben az, hogy medveepéből, kecskeszarvból és gyógynövényekből készítik, az irónia pedig, hogy vadállatokból készült szerrel kezelnék a vadállatokról „ránk ugró” járványt. Tudományosan egyébként nem bizonyított, hogy a medveepe gyógyítaná a koronavírust.

A medveepéből kinyert savat Kínában és Vietnámban is széles körben használják a májbetegségek és az epekövek feloldására. Bár az ázsiai országban betiltották az állatpiacokat a járvány kitörése után, az egzotikus állatok részeiből nyert gyógyhatásúnak vélt szerek készítését továbbra is folytatják – írta a Sustainability Times, amely szerint miközben Kína kiáll a pandák védelméért, Ázsia-szerte védett medvék tízezreit tartják ketrecben, hogy majd hagyományos szereket készítsenek az epéjükből.  Hasonló helyzetben vannak a tobzoskák, amelyek pikkelyei szintén tradicionális szerek alapanyagát adják: Kína- és Vietnám-szerte óriási a kereslet a keratinra, amelynek nincs bizonyított gyógyászati hatása.

Nyitókép: krokodilok a piacon.  Guangzhou, Guandong tartomány


Kína. Fotó: Aleksandar Plavevski EPA-EFE

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás