Hirdetés

2019 júliusában és novemberében is arról szóltak a hírek, hogy a Mátrában folyó Bene-patak vize habos és bűzös volt, a közelben lévő Mátrai Erőmű dolgozói körében pedig tömeges rosszullétet okozott egy mérgesgáz-szivárgás. A hatóságok idén januárban megállapították, hogy a szennyeződést ipari víztározóból leeresztett, magas szervesanyag-tartalmú víz okozta.

Csakhogy az ott lévő ipari víztározót két cég is használja: az állam által nemrég fel vissza vásárolt Mátrai Erőmű és a Mészáros Lőrinc kormánypárti oligarcha tulajdonában lévő keményítőgyár, a Viresol Kft. – eddig pedig nem tették egyértelművé, kinek a felelőssége is volt valójában a szennyeződést.

Az Átlátszó ugyanakkor már novemberben arról írt, hogy a szennyeződést és a mérges gázok keletkezését vélhetően a Viresol okozza azzal, hogy 2019 februárja óta ráengedik az erőmű szennyvízére az ő szennyvizüket és a csapadékvizet.

Az oknyomozó portál most olyan friss dokumentumokat hozott nyilvánosságra, amelyek bizonyítják, hogy valóban Mészáros gyára, a Viresol a felelős a szennyeződésért.

Amint azt az Átlátszó írja, a Viresol Keményítő- és Alapanyaggyártó és Forgalmazó Kft.-nek a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság április 9-én küldött határozatot, amelyben felszólítják a céget, hogy 2020. augusztus 31-ig műszaki átalakításokat kell végezniük, hogy a telephelyükről elvezetett vizek ezentúl ne a Mátrai Erőmű Zrt. Őzse-völgyi víztározójába folyjanak.

A határozat indoklásában az áll, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály Laboratóriumi Osztály Környezetvédelmi Mérőközpontja 2019 decemberében lefolytatott egy vizsgálatot, amely során vízmintát vettek a Viresol telephelyén lévő, 440-es jelű épület melletti csapadékvízből, a minta pedig jelentős, szervesanyag általi szennyezettséget mutatott ki.

A katasztrófavédelem a levelében azt is írta, hogy 2019 előtt a Mátrai Erőmű Zrt. üzemeltetésében lévő víztározó több évtizedes üzemelése során a vízvédelmi hatóság nyilvántartása szerint korábban nem volt tapasztalható vízminőség romlással kapcsolatos panasz, soha sem volt szükség a tarozó kényszer-leeresztésére.

„A dokumentum tanúsága szerint a hatósági ellenőrzések során vett vízminták laboratóriumi mérési eredményei, valamint a helyszíni ellenőrzések tapasztalatai azt támasztják alá, hogy a Viresol telephelyéről „rendszeresen/folyamatosan történik tisztítatlan, magas szervesanyag koncentrációjú szennyvízkibocsátás, amelyet az Őzse-völgyi patak tovább vezet az Őzse-völgyi tározóba”, továbbá hogy egyértelműen azonosítható, hogy a magas szervesanyag koncentrációjú szennyvíz forrása kizárólag a gabona-feldolgozással foglalkozó Viresol Kft. telephelye” – írja az Átlátszó.

Mivel a portál a hozzájuk eljuttatott dokumentumokat nem hivatalos úton szerezte meg, úgy vélik, eddig eltitkolták a nyilvánosság elől azt, hogy valójában melyik cég is volt a felelős a szennyeződésekért. Az Átlátszó ezért közérdekű adatigénylésben kérte a Borsod megyei katasztrófavédelmet, hogy tegyék publikussá a vizsgálatok eredményeit.   A Mérce az üggyel kapcsolatban megkerese a Viresol Kft.-t is, amint válaszolnak, frissítik cikküket. 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás