Hirdetés
Forrás: telex.hu

Több mint 350 tudós és természetvédő írta azt a felhívást, amely szerint a bálna és delfinfajok több mint fele veszélyben van, két faj pedig a kihalás szélén áll. A szakértők az állatok kihalása elleni globális fellépés fontosságára hívják fel a figyelmet nyilatkozatukkal.

Szerintük több faj már a mi életünk során eltűnhet, amennyikben nem teszünk a tengerek szennyezése ellen. Az Északi simabálna populációt például már csak pár száz egyedre becsülik, de még ennél is rosszabb kanadai disznódelfin helyzete, amiből talán tíz állat van még a világon.

A nyílt levelet Mark Simmonds jegyzi, aki a bristoli egyetem vendégmunkatársa, és a Humane Society International egyik vezető tengerkutatója – írta meg a BBC.

“Legyen ez egy történelmi pillanat, amikor felismerjük, hogy a bálnák veszélyben vannak, és mindenki cselekszik óceánjaink megmentéséért”– írta Simmonds. A levél szerint egyébként el lehetett volna kerülni az egyedszám drámai visszaesését, ehhez azonban hiányzott korábban a politikai akarat. 

A TELEX által idézett BBC szerint a bálnamentés már a hetvenes években sűrűn emlegetett téma volt, és ennek volt köszönhető, hogy világszerte csökkent a bálnavadászat mértéke. Sok más emberi tevékenység azonban még így is veszélyezteti a cetek rendjébe tartozó állatokat: élőhelyük egyre szennyezettebb, az éghajlatváltozás kedvezőtlenül hat rájuk, és rendszeresen ütköznek hajókkal a forgalmassá vált óceánokon. Emellett az egyik legnagyobb fenyegetés az állatok számára a nem is feltétlenül őket célzó halászat, könnyedén beleúsznak ugyanis a hálókba, így pedig évente több mint 300 ezer bálna, delfin és disznódelfin pusztul el.

Nyitókép: szürke bálna tetem Alaszka forrás: NOAA

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás