Hirdetés

Az egész világ számára mintaértékű európai klímapolitika középpontjában eddig a szén-dioxid kibocsátás csökkentése állt. Ezen a téren az Európai Unió a legfrissebb európai bizottsági előrejelzések szerint még a vártnál is jobban teljesít. A szén-dioxid mellett más üvegházhatású gázok csökkentésére is törekednünk kell.

Túlnyomórészt a szén-dioxid kibocsátás folyamatos csökkenésének köszönhető, hogy az Európai Unió a 2006-ban elfogadott energia- és klímacsomag következetes végrehajtásával akár 25%-al is csökkentheti kibocsátását 2020-ra. Ehhez a technológiai előrehaladás mellett a 2004 óta csatlakozott új tagállamok kedvező szén-dioxid mérlege is hozzájárult" – hangsúlyozta Tabajdi Csaba, az EP Környezetvédelmi Bizottságának tagja.

"Más üvegházhatású gázok kibocsátásának visszafogásával azonban még jelentősebb hatást érhetünk el. A légkondicionáló berendezésekben, a hűtőkben és a csúcstechnológiai iparágakban alkalmazott bizonyos gázok üvegház-hatása akár több százszor erősebb lehet, mint a széndioxidé" – mondta a magyar szocialisták delegációvezetője, az Európai Unió üvegházhatású gázok kibocsátását vizsgáló európai parlamenti vitában.

"A mezőgazdaság terén szintén jelentős kibocsátás-visszafogást érhetünk el. Az EU mezőgazdasági ágazata a Világbank becslései szerint az uniós metán-kibocsátásnak nagyjából 40%-ért, a nitrogén-oxid kibocsátás közel 60%-ért felel. Ismert, hogy a metán által kiváltott üvegház-hatás 25-szöröse, a nitrogén-oxid hatása csaknem 300-szorosa a szén-dioxidénak. A Közös Agrárpolitika küszöbön álló reformja többek között célul tűzte ki, hogy a klímapolitikai célokat szolgáló mezőgazdasági kutatásra és az ilyen gyakorlatok elterjesztésére fordítható összegeket jelentősen megnöveljék. Az állattartás esetében a metán-kibocsátás csökkenthető jelentősen" – húzta alá a magyar szocialista képviselő. Kiemelte, hogy fokozni kell a kutatásokat a kérődző állatoknak összeállított különleges takarmányok, a sertéstelepeken képződő hígtrágya savasítása, illetve a trágya, a növényi vagy az állati mezőgazdasági melléktermékek biogázként történő hasznosítása terén. "A biogáz elterjedése a fosszilis energiahordozók használatát is csökkentheti a mezőgazdasági termelésben, miként ezt a 2008-ban általam készített EP jelentés is megerősítette" – mondta Tabajdi Csaba.

A szocialista delegációvezető kiemelte, hogy a növénytermesztés esetében a műtrágya-használat mérséklése, időben és térben való célzottabb használata jelentős mértékben elősegítheti a nitrogén-oxid kibocsátás csökkentését. "A Közös Agrárpolitika keretében ezért külön támogatásban kell részesíteni a természetkímélő gazdálkodási eljárásokat. Ezt szolgálja többek között a közvetlen kifizetések keretében a zöld komponens bevezetése" – emelte ki.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás