Hirdetés

Hazánkban jelölt vizát fogtak ukrán halászok a Duna Kilia ágában – 18 km-re a Fekete tengertől. Az 50 centis hal Vilkovóig 1580 km-t tett meg, áthaladva a Vaskapu I. és Vaskapu II. vízerőmű rendszeren. A tavaly elindított vizatelepítési program eredményességét igazoló halat a halászok visszaengedték a Dunába – tájékoztatta az ukrán Duna Bioszféra Rezervátum a program szervezőit.

Az MTA BLKI No10998 jelű viza érte el a Duna Deltát, és ezzel a 2010-es vizatelepítés kezdeményezői elérték céljukat: bizonyították, hogy a Duna felső szakaszáról – szaporodási helyükről – a halak eljutnak tengeri élőhelyükig. "Aki megment egy életet, egy egész világot ment meg. Mi pedig a mai napon egy egész fajt készülünk megmenteni" – mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter tavaly, a telepítés napján, 2010. szeptember 29-én.

A 100-100 kis vizát a Szigetközben, Budapesten a Vizafogónál és Ercsinél, az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság koordinálásával engedték vízbe. A halak jelölését a Balatoni Halászati Zrt. munkatársa végezte. A sikerhez hozzájárultak a szerb, ukrán halászok, az ukrán Duna Bioszféra Rezervátum, a román Duna Delta Intézet és a Belgrádi Egyetem Biológiai Tanszék munkatársai, akiket külön köszönet illet.

A kezdeményezők tovább kívánják folytatni a tokfélék megmentéséért folytatott munkájukat, terveik között szerepel az állomány-erősítő telepítések megkezdése, az élőhelyek védelme és annak vizsgálata, hogy a hajózsilipek funkcionálnak-e halzsilipként. Az újabb célkitűzések azonban már szélesebb körű összefogást igényelnek, mivel a Duna jelképének tekinthető viza megmentése Magyarország és a Duna-menti országok közös feladata.

Kapcsolódó anyagok:

Vizatelepítés a Dunába

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás