Hirdetés
greenfo/MTI

Ideiglenes atomhulladék-tároló létesítésére kérte fel a japán kormány Fukusima prefektúra kormányzóját. Ezzel szemben a fukusimai vezetők szintén újjáépítési tervükben atommentes jövőt szánnak a prefektúrának.

Hoszono Gosi japán környezetvédelmi miniszter Szato Juhei fukusimai kormányzóval folytatott tárgyalása során ismertette tervét, amely szerint a megsérült fukusimai erőmű közelében található, súlyosan szennyezett területeken egy átmeneti atomtemetőt hoznának létre a márciusi atombaleset következtében keletkezett nukleáris hulladék tárolására. Hoszono elmondása szerint nem kivitelezhető azon területek fertőtlenítése, ahol az évi várható sugárdózis értéke meghaladja a 100 millisievertet, így ezeket a nagyrészt a Fukusima-1 erőmű közvetlen közelében található földeket az állam felvásárlás vagy hosszú távú kölcsönbevétel útján átvenné, és a hulladék tárolására használná fel.
Szato szerint a terv nagyon komoly következményekkel járna az érintet települések számára, hozzátéve, hogy a prefektúra kormányzata az érintett községekre bízza a döntést. Vatanabe Tosicuna, az egyik érintett város, Okuma polgármestere úgy nyilatkozott, hogy "a nagy kihívás előtt álló" település vezetése "gondosan mérlegeli" a felkérést. A kormány 2013 márciusáig tervez határozni az atomtemető helyéről, ahol 2015 januárjától tárolnák a nukleáris hulladékot.

Ezzel egy időben a fukusimai kormányzat újjáépítési tervében a prefektúrában található tíz atomreaktor felszámolását helyezte kilátásba. A terv a márciusban balesetet szenvedett, már korábban lebontásra ítélt Fukusima-1 erőmű mellett a földrengést és cunamit komolyabb károk nélkül átvészelő, négy reaktorral rendelkező Fukusima-2 létesítmény leállítását is magában foglalja.

A prefektúra tervében a terület fertőtlenítése mellett a megújuló energiaforrások felhasználásának jelentős növelése és sugárzással kapcsolatos betegségeket kúráló gyógyszerek kutatásának ösztönzése is szerepel. Szato azt reméli, hogy a terv, amelyet "az újjáépítés iránytűjének" nevezett, a prefektúra fejlődésének biztosítása által a márciusi katasztrófákat követően elmenekült fiatalokat is képes lesz majd visszavonzani Fukusimába.

Kapcsolódó anyagok:

Fukusima: elégtelen a Tepco-nak

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás