Hirdetés

A palagáz kitermelése nagyon is problémás, viszont a kitermelhető palagáz mennyisége teljesen átalakítja a világ energiaforrásainak megoszlását: a tartalékok ötször akkorák, mint a hagyományos gázé. A Nemzetközi Energiaügynökség úgy véli, hogy a XXI század lesz a gáz aranykora, ami kissé késlelteti az átmenetet a fosszilis energia utáni korszakba – az ökológusok nagy bánatára.

A TOTAL cégcsoport 2011. május 13-án jelentette be, hogy lengyel palagázkitermelési részesedést vett. A Total azért terjeszkedik Lengyelországban, mert ennek az energiaforrásnak Franciaországban erős ellenállást kell legyűrnie, a tiltakozók ugyanis sikeresen maguk mellé állították a közhangulatot ebben az egyébként alig ismert kérdésben. Az aktivisták, a választott tisztségviselők és az ipar szakemberei kivételesen teljesen egyetértenek: „Ilyet még nem láttunk. Nehéz megérteni, hogy mi történt” – mondják, mióta a palagáz- és palaolajügy elindult. Hogyan lehet megmagyarázni, hogy április közepén az egész politikai elit be akarja tiltani a palagáz felhasználását? Honnan ez a lázas igyekezet, hogy megtiltsák azt, amit egy évvel korábban teljes diszkréció mellett engedélyeztek?

Az Egyesült Államokban, ahol a palagázt hosszú ideig égi mannának tartották, a kitermelést ellenzők szintén megerősödtek: tüntetést szerveztek április 18-ára Fort Worthban, Texasban, miközben néhány önkormányzat, köztük New York állama, moratóriumot jelentett be. De azt azért senki sem gondolja, hogy a törvényben kellene betiltani a palagáz-kitermelést.
RÉSZLETEK >>>
 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás