Hirdetés

A Budapest V. kerületi József nádor téren mélygarázs tervére adott építési engedélyt a hatóság 2011-ben. A Levegő Munkacsoport és többen a József nádor téri társasházak lakástulajdonosai közül megfellebbezték a határozatot, majd az építési engedélyt másodfokon is megadó határozat ellen ebben a hónapban keresetet nyújtottak be a Fővárosi Törvényszékhez. A mélygarázs megépítése ugyanis súlyos környezeti károkat okozna az érintett lakosok szerint.

Az 525 férőhelyes mélygarázs tervére tavaly februárban adta meg az építési engedélyt az első fokon eljáró hatóság. 2011 márciusában a Levegő Munkacsoport és a József nádor téri társasházak lakástulajdonosai közül hozzávetőlegesen ötvenen megfellebbezték a határozatot a Budapest Főváros Kormányhivatala Építésügyi Főosztályánál.

Az építési engedélyt másodfokon is megadó határozat 2012. július 12-én kelt, melyet július utolsó napjaiban kézbesítettek a meghatalmazottaknak azzal, hogy 15 napon belül lehet annak bírósági felülvizsgálatát kérni. Nyár közepe lévén, a lakástulajdonosok többsége nem volt elérhető, nagyobb létszámú megbeszéléseket, társasházi közgyűléseket ennyi idő alatt nem lehetett megszervezni. Ráadásul a bírósági eljárások várható költségei miatt a magánszemélyek és a szervezetek igencsak meggondolják, hogy keresetet indítsanak.

Azonban a mélygarázs megépítése miatt bekövetkezhető károk rendkívül súlyosak lehetnek, és a 2011. február-márciusban az eljáró hatóságnál áttanulmányozott építési engedélyezési dokumentáció műszaki leírása nem tartalmazott megoldásokat ezek megelőzésére. Ezért a Levegő Munkacsoport és az egyik lakó élt jogorvoslati jogával, és felülvizsgálati kérelmet adott be, kérve egyúttal a határozat végrehajtásának felfüggesztését és bírósági tárgyalás megtartását a Fővárosi Törvényszéktől.

A József nádor téri mélygarázs tervének – többek között – négy olyan fő veszélye van, amelyeket az engedélyezési dokumentáció nem kezelt megfelelően.

Nem vizsgálták meg az épületeket statikai és hidrogeológiai szempontból, mielőtt eldöntötték volna, hogy azoktól néhány méter távolságban egyáltalán megvalósítható-e biztonsággal az építkezés.

A dokumentáció – a környezetvédelmi eljárásban szereplő javaslat ellenére – nem ír elő műszaki eszközöket a 14-15 méterig lemélyítendő résfal talajvízben okozott visszaduzzasztó hatásának ellensúlyozására. Az építési dokumentáció, a veszélyt bagatellizálva, azt állítja, hogy a környező épületek pinceszintjét a mélygarázs által felduzzasztott talajvíz nem fogja veszélyeztetni.

A mélygarázs szellőzését a tér 8. számú házának udvarán, a liftakna mellé épített, tetőszint fölé nyúló kürtőn keresztül tervezik kivezetni. Nem tisztázott a kürtőn kivezetett levegő összetétele és a kürtő helyfoglalása a ház udvarára nyíló lakásablakok szempontjából.

Abban az esetben, ha az előzetes statikai és hidrogeológiai vizsgálatok eredménye kétségessé tenné a tervezett mélygarázs megvalósíthatóságát, értelmetlen pazarlás lenne a tér faállományának letarolása. A József nádor tér fáinak növényegészségügyi állapota hasonló a főváros sok száz idős közterületi fájának állapotához. A legutóbbi műszeres vizsgálat alapján a tér balesetveszélyes egyedein idén májusban ifjító csonkolást hajtottak végre.

A József nádor tér műemléki környezet. A Levegő Munkacsoport véleménye szerint nem szabad ilyen nagyszabású, fölösleges mélyépítéssel kockáztatni ezt a szépen tervezett homlokzatú házakból álló, kellemesen harmonikus arányú kis teret, amely a Belváros egyik ékköve lehetne, és inkább megfelelő, gondos karbantartással, a közterületek tisztán tartásával lehetne a Budapest Szíve Program méltó része.

A benyújtott kereset szövege >>>

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás