Hirdetés

A hazai energetikus képzés új, piacképes szegmensévé tennék a Magyarország egyik vezető energetikai tanácsadója által elindított féléves kurzust.

A Get Energy Magyarország Akadémia (GEMA) hallgatói a korábban az egyetemen szerzett tudásukat bővíthették a jelenlegi munkaerő-piaci igényekhez illeszkedve. A több mint száz jelentkezőből kiválasztott első évfolyam a közelmúltban fejezte be a képzést.
„Nagyon fontos az utánpótlás nevelés az energetika területén is – szögezi le Tóth Zoltán a Get Energy Magyarország Kft. stratégia igazgatója – vezető tanácsadóként pedig a mi felelősségünk is, hogy kivegyük a részünket a fiatalok képzéséből.” Mindemellett az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy a hazai munkaerőpiacon nehéz a társaság által támasztott magas elvárásoknak megfelelő szakembereket találni, a hazai felsőoktatásból pedig kevés gyakorlati tapasztalattal és azonnal használható, naprakész piaci ismerettel kerülnek ki a diákok.

A képzésről

2012 nyarán széleskörű toborzási kampányt követően őszre több mint százan jutatták el az önéletrajzukat a társasághoz, nekik egy írásbeli majd egy szóbeli felvételi során is bizonyítaniuk kellett rátermettségüket. Közülük végül húsz tehetséges fiatal kezdte meg 2012 februárjában tanulmányait az Akadémián. „Egy energetikusnak ma már nem csak műszaki, hanem gazdasági- és jogi ismeretekkel is rendelkeznie kell. Ennek a komplex tudásnak a megszerzésében segített a hallgatóknak a GEMA.” – mondta el a stratégiai igazgató. Ezért a féléves képzés során a diákok elismert energetikus, közgazdász- és jogi szakemberektől hallgathattak meg előadásokat: a tananyagban az energiapiaci alapok mellett helyet kaptak az energia beszerzési-, a jogi- és a műszaki ismeretek, valamint a hallgatók bepillantást nyertek a megújuló energiák és a legújabb technológiák területére is. Az elméleti tananyag mellett nagy hangsúlyt kapott a gyakorlati oktatás is, amelynek keretében megismerhették a társaság egyedülálló know-how-ját, betekintést kaptak a belső folyamatokba, továbbá kommunikációs- és értékesítési tréningek és terepgyakorlatok keretében sajátították el a szakma alapjait.
A képzés sikerét mutatja, hogy augusztustól tíz GEMA hallgató főállású munkatársként dolgozik a Get Energy Magyarország Kft.-nél. „Hisszük, hogy az Akadémia hiánypótló szerepet tölt be és ezt a képzésre jelentkezett több mint száz egyetemista fiatal is bebizonyította számunkra. Az első évfolyam sikerességét látva társaságunk hagyományt kíván teremteni, ezért terveink között szerepel, hogy elindítjuk a második évfolyamot is” – ígéri Tóth Zoltán. A társaság az ingyenes féléves képzésre elsősorban végzős vagy utolsó éves, az energetika és a környezetvédelem területe iránt érdeklődő hallgatókat vár.
 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás