Egy új vizsgálat szerint a parti tarisznyarák reagál az áramütésre és igyekszik azt elkerülni. A korábbi kutatások kimutatták, hogy a garnélarákok és a remeterákok is reagálnak a fájdalmas szituációkra. A kutatók szerint eredményeik azt sugallják, hogy az élelmiszer- és akvakultúraiparnak át kell gondolnia, hogyan kezeli ezeket az állatokat.
Sokáig úgy hitték, hogy a rákok nem érezhetnek fájdalmat, mivel nem rendelkeznek az ehhez szükséges biológiával, azonban a viselkedést központba állító kutatások bizonyítékai másról árulkodnak. Az embertől a muslicáig számos faj rendelkezik a nocicepció képességével, ama reflexszel, mely segít elkerülni az azonnali szövetkárosodást. Másfelől viszont a fájdalom – amely a viselkedés gyors változását eredményezi a jövőbeli károk elkerülésére – sokkal ritkábban figyelhető meg. Bob Elwood, a vizsgálatot koordináló belfasti professzor a BBC-nek elmondta, nem tudja, mi zajlik a rákok fejében, de azt elmondhatja, hogy viselkedésük jóval túlmutat az egyszerű reflexen és megfelel a fájdalom minden kritériumának. A fájdalom szubjektív tapasztalat, és tanulmányozása az állatoknál – különösen a rákokhoz hasonló gerincteleneknél – nem könnyű. Elwood azonban olyan kísérletet tervezett, melynek során felmérhette, hogyan reagálnak a rákok a potenciálisan fájdalmas szituációkra. A vizsgálatról a Journal of Experimental Biology folyóirat számolt be.
Az európai parti tarisznyarákokat (Carcinus maenas) vizsgálta. Az állatok rendszerint sötét sziklák alatt keresnek menedéket nappal, így elkerülhetik, hogy a sirályok kiszúrják és megegyék őket. 90 rákot, külön-külön, erősen megvilágított tartályba helyeztek, ahol két sötét búvóhely közül választhattak. Amint menedéket találtak a fény elől, a csoport fele áramütést kapott az első búvóhelyen. Amikor az áramütött egyedeket ismét visszahelyezték a tartályba, a kutatók meglepetésére legtöbbjük újfent az eredeti menedék felé haladt, ahol már áramütést kapott. Az így döntött állatokat ismét megrázta az áram. Ezúttal viszont a fájdalmas tapasztalat hatással volt későbbi viselkedésükre. Elwood szerint azok a rákok, melyek az első kísérlet folyamán áramütést szenvedtek el, nagyobb valószínűséggel váltottak búvóhelyet, mint azok, melyek nem. Már két kísérlet is jelentősen megváltozott viselkedést idézett elő. „Azzal, hogy a kedvelt helyet – a sötét búvóhelyet – hátrahagyják és a veszélyesen világos környezetbe merészkednek, valami igen értékeset adnak fel.”
A rákokat további nyolc alkalommal helyezték vissza a tartályba, és annak ellenére, hogy több áramütést nem kaptak, továbbra is kerülték azt a búvóhelyet, ahol megperzselődtek. A kutatók arra a következtetésre jutottak, mindez több egyszerű, a fájdalomra adott reflexnél, és az állatok tanultak tapasztalataikból, ami később befolyásolta döntéseiket.
Ugyanezen csapat korábbi munkája felfedte, hogy a garnélarákok és remeterákok is olyan viselkedést mutatnak, mely megfelel az általunk ismert fájdalomérzetnek. A csapat úgy véli, hogy minden, a tízlábú rákok csoportjába tartozó faj – ide tartoznak a homárok és a folyami rákok is – ugyanezen reakciót mutatná. Elwood szerint a későbbi vizsgálatok más irányba indulhatnak. A stressz ugyanis gyakran fájdalommal jár, így más kísérletek folyamán az áramütött rákok hormonjaiban vagy szívritmusában bekövetkezett változásokat vethetik alá vizsgálatnak.
Bármi legyen is a helyzet a rákokkal kapcsolatban, a kutató szerint ideje lenne fontolóra venni hogyan is kezeljék az élelmiszeriparban alkalmazott tízlábú rákokat.
