Hirdetés
greenfo/MTI

Naponta mintegy tízmillió mikroműanyag-részecske kerül a kék bálnák emésztőrendszerébe egy új tanulmány szerint. Ezzel a hatalmas tengeri emlősök a legnagyobb műanyagszemét-fogyasztók a világon.

Három-négy hónapos táplálkozási időszakuk alatt több mint egymilliárd részecske köt ki a bálnákban, az ezalatt az idő alatt elfogyasztott műanyag tömege 230 kilogrammtól négy tonnáig is terjedhet a becslés szerint. Ez azt jelenti, hogy egy hónap alatt akár egy tonna mikroműanyagot is lenyelhetnek. Kutatók úgy vélik, ha a szennyezés ilyen ütemben folytatódik tovább, akkor naponta akár 150 millió mikroműanyag-részecske is kerülhet a bálnák tápcsatornájába – írta a Guardian.

A tanulmány elkészítéséhez Kalifornia parti vizeiből vett mintákat használtak fel, de a szerzők hangsúlyozták, hogy a világ más részein – például az Északi- és a Földközi-tengerben, valamint a délkelet-ázsiai országok közelében található vizekben – ennél sokkal nagyobb lehet a műanyagszennyezés. A tudósok megállapították, hogy a bálnák főként 50-250 méteres mélységben táplálkoztak, ahol a legtöbb mikroműanyag is található.

A kutatók a sziláscetek közé tartozó kék bálna, közönséges barázdásbálna, valamint hosszúszárnyú bálna mirkoműanyag-fogyasztására készítettek becsléseket. Ezek a bálnák apró állatokkal táplálkoznak, amelyeket a szájpadlásuk széléről lógó szarulemezek, a szilák segítségével szűrnek ki a vízből.

A tanulmány szerint a vizsgált fajok által elfogyasztott mikroműanyag-részecskék jelentős része nem a vízben, hanem a megevett planktonokban és halakban található.
A mikroműanyag és a benne lévő mérgező vegyületek károsak lehetnek a bálnák számára, korábbi kutatások a bálnazsírban is azonosították már ezeket a szennyeződéseket. A Nature Communications című folyóiratban megjelent tanulmány vezető szerzője, Shirel Kahane-Rapport elmondta: egyelőre nem tudják, hogy pontosan milyen hatása van a mikroműanyagoknak a bálnák egészségére.

„Ez egy szomorú történet a bálnákról, de egyben rólunk is szól” – mondta Matthew Savoca, a Stanford Egyetem kutatója. „Legyen szó tőkehalról, lazacról vagy más halakról, ők ugyanezeket a halakat fogyasztják, amiket mi is” – mondta.

A mikroműanyagok ma már gyakorlatilag az egész bolygón – a Mount Everest csúcsától az óceánok legmélyéig – mindenhol megtalálhatóak. Kutatások legalább 1500 vadon élő fajban bukkantak már műanyagrészecskékre. Az emberi szervezetbe az elfogyasztott élelmiszeren és vízen, valamint a belélegzett levegőn keresztül juthatnak be mikroműanyagok. Márciusban kimutatták, hogy ezek a részecskék már az emberi véráramba is bekerültek.

Kapcsolódó anyagok:

A légköri mikroműanyag szálak fő forrásai a szárítógépek

Aggasztó, hogy már az emberi vérben is kimutatták a mikroműanyagot

Immár élő emberek tüdejében is találtak mikroműanyagot

Mindent elborít a mikroműanyag

Már a magashegységek levegőjében is ott a mikroműanyag

Már az antarktiszi hóban is ott a mikroműanyag

Már az emberi anyatejben is kimutatták a mikroműanyagokat

A mikro mellett a nano műanyagok is beterítették bolygónkat

Gyökeresen átalakítja a halászatot a műanyag szennyezettség

Már az Északi-sark is műanyag temető

Már a sirálytojásokban is ott a mérgező műanyagszármazék

Mi legyen a havi 129 milliárd (!) eldobható védőmaszkkal?

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás