Hirdetés

A budapestiek másfél év után visszakapták a Lánchidat – feltéve, hogy busszal, taxival, motorral vagy biciklivel próbálnak rámenni. A gyalogosok előtt 2023 őszén nyitják meg a hidat, a személyautók előtt talán többé már soha. Az Autósklub nevű lobbiszervezet bízik abban, hogy a főváros rájön, hogy a „kísérletezgetés” kontraproduktív.

A kormány azzal a feltétellel adott 6 milliárd állami forintot a felújításba, hogy a híd csak 1,5 évig lesz lezárva a gépjárműforgalom előtt. A jelek szerint azzal nem számoltak, hogy nem csak a saját tulajdonú és kormányzati autók gépjárművek.  December 16-án visszaadták a forgalomnak a felújítás miatt 2021 júniusában lezárt Lánchidat. A BKK egy közleményben emlékeztetett arra, hogy a híd teljes felújításának időtartama 30 hónap, ám szerződéses kötelezettség volt, hogy a forgalom elől csak 18 hónapig lehet lezárni az útpályát. A 18 hónapos limitet a kormány szabta meg, ez volt a feltétele a rekonstrukcióhoz való anyagi hozzájárulásnak.

A BKK és Karácsony Gergely főpolgármester tájékoztatása szerint a hídon egyelőre ideiglenes forgalmi rend lesz: a BKK járatai, a taxik, a kerékpárral, a motorkerékpárral és a segédmotoros kerékpárral közlekedők vehetik birtokukba a hidat. Az egyéni személyautóval közlekedők nem mehetnek a hídra. Ezt a kormány aligha így gondolta, a szándék szinte biztosan az volt, hogy a híd a személyautók elől ne legyen lezárva másfél évnél tovább. Tény, a kormány mulasztotta el a feltételek pontos megszabását, a támogatási határozatban mindössze annyi szerepel: a kormány támogatja a felújítást azzal, hogy a „a gépjárműforgalom ezen közúti szakaszon való teljes vagy részleges korlátozása ne haladja meg a 18 hónap időtartamot”.

Nos, a buszok, a taxik és a motorok gépjárművek, szóval teljesül a kormányzati elvárás. Azon lehet vitát nyitni, hogy a személyautók behajtásának korlátozása kimeríti-e a gépjárműforgalom „részleges” korlátozásának minősül-e. A szó szoros értelmében nyilván annak, de éppenséggel a kamionok is gépjárművek, nyilván nem az volt a kormányzati elvárás, hogy bármiféle gépjármű korlátozás nélkül fölhajthasson a hídra. Ezzel együtt várható – sőt ami azt illeti, meglepő, hogy még nem kezdődött el – a városvezetés és személyesen Karácsony Gergely „autósüldözéssel” történő vádolása a kormányzati illetékesek és a párt/állami média által. De pénteken a fideszes Láng Zsolt már közölte, hogy addig nem fizet a kormány a fővárosnak, amíg teljesen nem szűnik meg a korlátozás. Ők tehát így értették.

Azzal együtt, hogy a forgalomkorlátozást nem passzióból vezeti be a BKK, azért van rá szükség, mert a hídon úgy amúgy még dolgoznak. Az útpálya ugyan készen áll az ideiglenes forgalmi rendben meghatározott járművek biztonságos fogadására, ám a kivitelezés többek között a járdák és a hídfőkben lévő aluljárók befejezésével, valamint a műemléki elemek rekonstrukciójával folytatódik. A híd a teljes átadásig munkaterület, gyalog majd a felújítás végleges szakaszának lezárta után, várhatóan 2023 őszén lehet használni a hidat.

Télen az időjárástól függően dolgoznak majd a munkaterületen, elsősorban a híd felszín alatti részein, az állványzaton, illetve a műhelyekben. Az új gyalogosjárda elemeit már idén beépítették, de a járdák burkolatát jövőre készítik el, és ekkor helyezik a hídra a felújított, restaurált gyalogos műemléki korlátokat, valamint járdakandelábereket is. Szintén 2023-ban fejezik be többek között a pesti és a budai hídfőben lévő, már szerkezetkész aluljárókat, illetve a díszvilágítás kialakítását.

Nő a tömegközlekedési kapacitás

A BKK szerint a vállalat az ideiglenes forgalmi rendben a korábbinál több mint 20 százalékkal nagyobb kapacitást biztosít azoknak, akik a Lánchídon közösségi közlekedéssel kelnek át:

a Széll Kálmán tér és a Vár felől érkező 16-os autóbuszok ismét a Deák Ferenc térig közlekednek;
új autóbuszjárat közlekedik 216-os jelzéssel a Deák Ferenc tér és a Dísz tér között korszerű, nagy kapacitású szóló Mercedes autóbuszokkal;
az eddig ideiglenesen az Erzsébet hídra terelt 105-ös autóbuszok ismét a Lánchídon haladnak, gyorsabb kapcsolatot biztosítva a pesti és a budai oldal között;
a 178-as autóbuszok Pesten továbbra is a Gyöngyösi utca végállomásig közlekednek már a Lánchídon keresztül – a 105-ös buszokhoz hasonlóan, az Erzsébet híd helyett;
a 916-os és a 990-es éjszakai buszjáratok péntekről szombatra virradó éjszakától ismét a Lánchídon közlekednek, nem érintik az Erzsébet hidat.

Ez mindenképpen jó hír a tömegközlekedést használó fővárosiaknak. Nem csak a járatok bővülése jelentős változás, de az is, hogy személyautó-forgalom híján a tömegközlekedési járművek sokkal gyorsabban képesek lesznek átkelni a hídon. Aki emlékszik a felújítás előtti állapotokra, a Lánchídon – különösen csúcsidőben – jellemzően dugó volt, amibe értelemszerűen a buszok is beragadtak, az utasok pedig leginkább csak találgathatták, mikor érhetnek úti céljukhoz.

A Lánchíd a második legkisebb átkelő

Ami a magánautó-forgalmat illeti, az autózók – és valamilyen oknál fogva a kormánypárti politikusok és a kormánypárti média – zsigeri reakciója bármiféle korlátozásra a felháborodás. Miközben a tapasztalatok szinte kivétel nélkül azt mutatják, hogy egyes útszakaszok autóáteresztő kapacitásának csökkentése csak a kezdeti időszakokban okoz plusztorlódásokat az alternatív útvonalakon, az autózók rövid időn belül alkalmazkodnak a helyzethez, a plusztorlódások pedig megszűnnek.

Ráadásul a modern közlekedésszervezésben már Magyarországon is egyre nagyobb teret kapó megközelítés szerint egy infrastruktúraelem áteresztőképességét nem járművekben, hanem emberekben érdemes mérni. Például hiába csökken egy út járműáteresztő-kapacitása buszsáv kijelölése miatt, ha a buszok több embert képesek elszállítani, mint az onnan kiszoruló, de amúgy is dugóban araszoló, és jellemzően kihasználatlan autók (az átlagos utasszám egy személyautóra vetítve a nemzetközileg elfogadott ökölszabály szerint 1,2 ember), akkor a buszsáv kijelölése jelenti az optimális megoldást.

Lánchíd próbaterhelés BKK 2022 november 12

Ráadásul a Lánchíd a felújítás előtt is a főváros második legkisebb járműkapacitású hídja volt. A BKK modelljei szerint a hídon naponta 26 400 egységjármű haladt át, ennél csak a Szabadság híd kapacitása kisebb: napi 17 700 egységjármű.
Az elmúlt másfél évben bebizonyosodott, hogy a fővárosi autóforgalom képes nélkülözni a Lánchidat – méghozzá amúgy nehéz körülmények közt is, hiszen nem csak a Lánchíd esett ki, a pesti rakpart egy része is, nem beszélve arról, hogy a 3-as metró buszos pótlása jelentős közúti kapacitásokat emészt(ett) föl.

Biciklivel a Duna alig átjárható

Az ideiglenes forgalmi renddel nem csak a közösségi közlekedést használó fővárosiak járnak jól, hanem a kerékpárral közlekedők is. Számukra jelenleg a Duna szó szerint kettévágja a várost, különösen a belső városrészeket, amelyekben egyébként a kerékpár különösen jó közlekedési alternatíva volna. Jelen állás szerint a Margit híd és a Petőfi híd között nincs olyan átkelő, amely rendelkezne dedikált kerékpáros-infrastruktúrával, illetve amelyet egy hétköznapi kerékpáros szabályosan, biztonságosan, gyorsan és kényelmesen igénybe tudna venni. Jól használható átkelő híján a két városfél között utazó – vagy utazni szándékozó – kerékpározók komoly kompromisszumokra kényszerülnek.  Feltéve, hogy a kerékpározás közlekedési módokon belüli részarányának növelése kívánatos cél, elengedhetetlen, hogy Buda és Pest belső városrészei közt legyen legalább egy megfelelő átkelési lehetőség. Márpedig a kerékpáros közlekedés részarányának növelése elérendő cél. A főváros közlekedésfejlesztési stratégiájában (leánykori nevén Balázs Mór Terv, jelenleg Mobilitási Terv) ez egyértelműen szerepel, a cél 2030-ra a 10 százalékos részesedés elérése.

A híd felújítás utáni végleges forgalmi rendjéről 2023 nyarán születik majd döntés, a budapestiek véleményének kikérésével. „Így a fővárosiak megalapozottan, féléves tesztidőszak után határozhatnak arról, hogy mi legyen a Lánchíd végleges funkciója a jövőben” – írta a BKK.

Nehéz szülés volt

Egyébként csodaszámba menőnek tekinthetjük, hogy a hidat egyáltalán felújítják – legalábbis az elmúlt évek, évtizedek kálváriái után. A felújítási szerződést sorozatban a harmadik közbeszerzési eljárás után sikerült megkötni a győztes A-Híd Zrt.-vel – ami nem Mészáros Lőrinc érdekeltsége, pedig Karácsony Gergely főpolgármester attól tartott, hogy végül Mészáros érdekeltségek közt fog eldőlni egy felcsúti vacsorán a beszerzés. Ennek elkerülése érdekében a beszerzést túl tág paraméterekkel akarták kiírni – azért a Közbeszerzési Hatóság visszadobta kihirdetés előtt, szóval még az utolsó tender sem zajlott zökkenőmentesen.

A megelőző közbeszerzés azért esett kútba, mert csak a rendelkezésre álló összegnél drágább ajánlatok érkeztek. Ekkor a kiírásban még a Váralagút felújítása is benne volt, ezt a költségcsökkentés érdekében kivették belőle a következő körre, miután a kormány ígéretet tett rá, hogy csak a hídra is odaadja a hídra és az alagútra ígért 6 milliárdos támogatást. Az A-Híd végül bruttó 26,75 milliárdért vállalta a munkát.
Az alagút kivételére a projektből költségcsökkentési okokból volt szükség, amúgy nem logikus – amennyiben előbb-utóbb (inkább előbb) azt is fel kell majd újítani, amihez le kell zárni a forgalom elől, így majd külön.

Az első közbeszerzést még 2018 októberében írták ki, az ajánlatok eredeti beadási határideje november 21. volt. Azt az eljárást a BKK 2019 májusában vonta vissza, miután kiderült, hogy járdák tervezett szélesítéséhez meg kellene erősíteni a híd láncait, „műszaki, városképi és finanszírozási okokból” ezért erről lemondtak. A kormány a szélesítés elmaradása miatt elvett egymilliárd forint támogatást a felújításból, egyidejűleg visszaadta a hídhoz kapcsolódó, környező közterületek rekonstrukciójára és fejlesztésére a Duna mindkét partján-írta a HVG. 

Miben mérjük egy híd áteresztőképességét?
Az ott közlekedő járművek vagy inkább az emberek számában?  Vagy ha fordítottan tesszük fel a kérdést, mekkora teret foglal el egységnyi ember akkor, ha autóval, ha busszal vagy ha biciklivel közlekedik?  Kihasználtuk a Lánchíd átadása előtti utolsó órákat, és készítettünk egy nagyon szemléletes összehasonlítást. A kísérletben a BKK, a Városháza és más fővárosi cégek önkéntesei vettek részt, modellezve, hogy hogyan fér el 60 ember a Lánchídon autóval, busszal illetve biciklivel. A 60 ember utazásához szükségünk volt 1 db szóló buszra 60 db biciklire 46 db autóra

A kép egy világszerte híres, eredetileg Münster városában készített beállítás replikája, amit úgy gondoltunk, érdemes megmutatni Budapesten is.

Egy ilyen busz teljes kapacitása 80-90 fő, szóval 60 ember még viszonylag kényelmesen utazhat rajta. Mivel egy autóban átlagosan 1,3 ember utazik, ezért 60 fő elszállítására elegendő volt 46 autót segítségül kérnünk.

A képek magukért beszélnek: leghatékonyabban busszal tudunk közlekedni, egységnyi ember utazása így foglalja el a legkevesebb teret a városi utakon. Biciklivel is viszonylag helytakarékosak lehetünk, ráadásul biciklizni egészséges nekünk és a városnak is a zéró károsanyag-kibocsátásnak köszönhetően. Autóval viszont végeláthatatlan sor alakul ki a Lánchídon, még úgy is, hogy a kép kedvéért egymás mellett, két sávon állnak az autók a hídon. Ráadásul mozgásban sokkal több teret foglalnak a járművek, mint szigorúan egymás mögé parkolva.

Éppen emiatt döntöttünk civil szervezetek és a budapestiekből álló közösségi gyűlés javaslatára amellett, hogy a Lánchíd felújítása végéig tartó tesztidőszakban csak a buszok, taxik, motorosok és biciklisek használhassák az átkelőt. Míg korábban mindenki vesztese volt az állandó dugóknak, most szabad utat adtunk a fenntartható közlekedési módoknak. A kísérlet végén, várhatóan jövő nyáron pedig a budapestiek dönthetnek majd arról, hogy milyen legyen a Lánchíd felújítás utáni, végleges forgalmi rendje – írta a főpolgármester kabinetfőnöke Balogh Samu Facebook bejegyzésében.  Tanulságos a poszthoz írt – főleg benzingőzös –  véleményeket is elolvasni.


A felvonulás még a lezárás előtt Lánchídon is áthaladt – greenfo archívum

Nem engedheti meg magának Budapest, hogy ne lehessen kocsival átkelni a Lánchídon – nyilatkozta az Autóklub

„Budapest nem engedheti meg magának, hogy csaknem három kilométer hosszon a Dunán ne lehessen személyautóval átkelni” – mondta Kovács Kázmért, a Magyar Autóklub jogi bizottságának elnöke a kormánypropaganda M1-en. Az elnök arra reagált, hogy a felújított Lánchidat pénteken a buszok, a taxik és a motorosok, kerékpárosok számára nyitották meg. A gyalogosok a tervek szerint a jövő nyár végétől használhatják a Lánchidat, amelynek végső forgalmi rendjéről – tulajdonképpen arról, hogy az egyéb gépjárművek visszatérhessenek-e rá – a budapestiekkel együtt dönt majd a főváros, közéleti viták lefolytatása után.

Kovács Kázmért erre úgy reagált: bíznak abban, hogy a főváros rájön, minden ilyen „kísérletezgetés” kontraproduktív, mert ellentmond a városzöldítési terveknek. Az autósok egy budapesti híd lezárásával körülbelül 30 ezer kilométerrel többet kénytelenek autózni – vélekedett.  Az elnök szerint a közlekedéssel összefüggő problémákat mindenki megérzi, és mindenki úgy látja, hogy túltolja az ezzel kapcsolatos elképzeléseket a főváros”.
Arra a kérdésre, mi történne, ha a pesti alsó rakpartot és a Lánchidat is lezárnák, Kovács azt válaszolta: reméli, ez nem fog megtörténni.


Az autóslobbi jól “bedolgozik” az Orbán kormánynak, hiszen az üzemanyagok busás jövedéki adójából sok NER közeli gigaberuházást is lehet pénzelni. (szerk.)

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás