Hirdetés
greenfo/MTI

Az amerikai legfelsőbb bíróság tegnap kissé szűkítette, de alapvetően helybenhagyta az amerikai kormánynak azt a jogkörét, hogy egy régi program keretében korlátozza az üvegházgáz-kibocsátást. Ausztrália eltörölheti a szén-dioxid-adót.

A testületnek a nagyipari vállalkozások által támogatott keresetével szemben 7-2 arányban elfogadott döntése azt jelenti, hogy a legtöbb üvegházgázt kibocsátó létesítmény, köztük az erőművek és finomítók alanyai maradnak az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA) szabályozási jogkörének.
Egy másik, 5-4 arányban meghozott határozat értelmében ugyanakkor mentesítenek az EPA felügyelete alól több hulladéktelepet, papír- és italgyárat, valamint elektronikai és vegyipari üzemet.

A per tétje az EPA úgynevezett "a súlyos rosszabbodás megakadályozására" (PDS) irányuló programjának jövője volt. A program keretében az újonnan épült vagy felépülő létesítmények kötelesek engedélyt beszerezni minden légszennyező anyag kibocsátásra. Az üzemeltetőknek be kell bizonyítaniuk, hogy a létező legjobb technológiát alkalmazzák a károsanyag-kibocsátás korlátozása érdekében. Eddig mintegy 300 cég folyamodott EPA-engedélyért.

Az EPA elleni keresetet támogató Amerikai Vegyipari Tanács számításai szerint az ügynökség az ítéletek nyomán az amerikai üvegházgáz-kibocsátás 83 százaléka felett gyakorol felügyeletet, szemben az intézmény által remélt 86 százalékkal. A legfelsőbb bíróság döntései a várakozások szerint nem lesznek hatással az Obama-kormány által június 2-án meghirdetett Tiszta Energia Tervre, amelynek keretében az EPA a 2005-ös szintről 2030-ra 30 százalékkal kívánja csökkenteni a meglévő erőművek széndioxid-kibocsátását.

Ausztrália eltörölheti a szén-dioxid-adót

Az ausztrál parlament várhatóan visszavonja az üvegházhatást okozó gázt kibocsátók által fizetett szén-dioxid-adót, a háztartások rezsiköltségének csökkentése miatt. Ausztráliában 2012 júliusában vezették be a tonnánként 24,15 ausztrál dollárt (mintegy 5100 forint) kitevő szén-dioxid-adót, amelynek a visszavonásáról szóló törvényjavaslatot a miniszterelnök, Tony Abbott nyújtotta be hétfőn.
A miniszterelnök szerint az adó eltörlésével a háztartások villamos energia számlája 200 ausztrál dollárral (mintegy 42 000 forint), a földgáz számla pedig 70 ausztrál dollárral (csaknem 15 000 forint) lesz kevesebb évente.
Ausztrália a lakosság számát tekintve a világ egyik legnagyobb üvegházhatást okozó gázkibocsátójának számít, aminek oka, hogy bőségesen rendelkezésre állnak széntartalékok az országban.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás