Liget Budapest, a budai vár, fejünk fölött röpködő milliárdok, és az ellenzék fölösleges tiltakozása. Baán László előadásán járt a magyarnarancs.hu.
A Szépművészeti Múzeum működéséről és a tervezett Múzeumi Negyedről tart előadást Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes koncepciójáért felelős miniszteri biztos – állt a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) Kommunikációs Szabadegyeteme által szervezett „beszélgetés” Facebook-eseményének leírásában. Ehhez képest szó sem esett a Szépművészeti Múzeumról, volt azonban Baánnak egy nagy ívű egyszemélyes előadása arról, milyen jól jár mindenki a Liget Budapest projekttel; volt némi elegáns alákérdezés az elviekben a moderátor szerepét betöltő Surányi András – a BGF Társadalmi Kommunikáció és Média Intézeti Tanszékének vezetője – jóvoltából, a civilek és Karácsony Gergely ekézése, és persze sok nagy bólogatás a dicső királyi palota visszaállításáról. Mindez körülbelül 14-15 embert érdekelt a Kőleves étterem emeletén.
„Ha minden igaz lenne, amit a projektet kritizálók a kérdéseikben állítanak, én lennék az első, aki tiltakozna ellene” – kezdte előadását Baán, aki ezzel gyorsan tisztázta is, hogy nem kifogások, hanem félreértések vannak csupán a projekttel kapcsolatban, plusz erre rakódnak még rá a politikai kommunikáció tipikus elemei, a torzítás és a túlzás. Ennek köszönhetően gondolják sokan például azt is, hogy a Városligetet jól lebetonozzák majd a Múzeumi Negyed miatt, holott még növekedni is fog a zöld terület aránya: jelenleg 5,6 százalékos a liget beépítettsége – ha az állatkertet nem számítjuk –, s ez ugyan a projekttel 6,6 százalékra emelkedik majd, de a mostani – 60 százaléknyi – zöld terület is emelkedni fog néhány százalékkal. Mindez úgy, hogy a jelenleg 35 százaléknyi lebetonozott területre építkeznek majd. Kár is tehát tiltakozni, ugyanis a „liget összes látogatója nyerni fog, a nyugdíjasoktól a focizó kölkökig”. Majd hozzátette, hogy itt van például Karácsony Gergely, aki zuglói polgármesterként mi másért is tiltakozhatna, mint a Városliget érdekében. „Mire figyelnének fel az emberek? Hogy mi lesz Soroksárral? Vagy hogyan alakul majd a forgalomrendezés a Bosnyák téren? Bezzeg ha a Városligetért áll ki, és azt mondja, ő megvédi azt akár tulajdon testével is, az egy cunamit indít el. Karácsony ezzel egy olyan bérletet váltott, amit ha felmutat, az országos média egyből odafigyel.”
Folytatás a magyarnarancs.hu-n >>>
Mennyi marha, mind szembe jön velem
![Mennyi marha, mind szembe jön velem](https://www.greenfo.hu/uploads/hirek/338/33860/cikk.jpg)
Nincs kétségem, Baán László eszes ember. És ügyes is. Aki kurzusokon átívelően képes pozícióban maradni, mi több, egyre feljebb kerülni, egyre nagyobb koncokat kiszakítani magának, az jól eligazodik a hatalomtechnikában is. Az MSZMP Társadalomtudományi Intézetéből Kövérhez hasonlóan jól átigazolt a Fideszhez, 1990–1994 között már a Fővárosi Közgyűlésben képviselte pártját, s zsenialitását mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az első Orbán-kormány alatti miniszteriális vezető pozícióit remekül átmentette a szocialista-szdsz-es koalíciós korszakba is. Részletek >>>
Kapcsolódó anyagok:
Felejthető a Városliget beépítése?
Sztárok építhetik be a városligeti zöldet