Hirdetés

Az elsőfoú Debreceni Törvényszék nem jogerősen 3 év börtönre ítélte és 3 évre eltiltotta a közügyektől ma Zs. Ferenc Tibort, a Tiszántúli Természetvédők Társulata (TTT) elnökét, akit vesztegetés elfogadása miatt ítélték el. Az indoklás szerint Zs. Ferenc Tibor a vallomásaiban többször ellentmondásba keveredett, így szavahihetősége megkérdőjelezhető.

Zsák Ferenc 2011-ben megtámadta a győri Audi-gyár védett területre tervezett bővítési beruházásának környezetvédelmi engedélyét. A vádirat szerint előbb 30 millió, majd 200 millió forintot kért azért, hogy visszavonja fellebbezését a környezethasználati engedéllyel kapcsolatos bírósági eljárásban.  A TTT elnöke az eljárás során végig tagadta a vesztegetést, elmondása szerint a pénzt támogatási szerződés keretében, kompenzációképpen kérte más természetvédelmi területek fejlesztésére.

A bíróság elfogadta a vádirati tényállást, amely szerint a német autógyártó leányvállalata 2010 nyarán kötött megállapodást a kormánnyal a győri befektetésről. A beruházás Natura 2000 besorolású természetvédelmi területet is érintett, ezért a cégnek be kellett szereznie egy úgynevezett egységes környezethasználati engedélyt, és vállalta, hogy 650 millió forint kompenzációt fizet. Első fokon 2011 februárjában megkapták az engedélyt. A vádlott által képviselt civil szervezet fellebbezést jelentett be a határozattal szemben. A beruházó egy ügyvéd közreműködésével ezt követően vette fel a vádlottal a kapcsolatot, 2011 márciusában személyes megbeszélésre is sor került, ahol már szó esett egy 30-35 milliós támogatásról, amelynek fejében a TTT visszavonná fellebbezését.
2011 áprilisában a másodfokú hatóság a TTT fellebbezését elutasította. A felek ismét tárgyalóasztalhoz ültek, hogy folytassák a támogatási szerződéssel kapcsolatos megbeszélést. A találkozó másnapján a TTT felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a másodfokú határozattal szemben. Egy újabb megbeszélésen Zsák Ferenc egy 400 milliós projektre hivatkozva azt mondta, "a projekt értékének fele összegéért, kb. 200 millió forint ellenében megegyezés születhet a felek között".

Május végén végül aláírták a támogatási szerződést, amelyben a cég 200 millió forintos támogatást vállalt, öt évre lebontva. Az első 72 millió forintos részletet három napon belül kellett volna megfizetnie. Az aláírást követően Zsák Ferenc visszavonta a felülvizsgálati kérelmet, és kérte az eljárás megszüntetését, a beruházó azonban nem fizette ki a támogatási szerződésben leírt első, 72 millió forintos részletet sem, hanem feljelentést tett.
Csizmadiáné Pethő Tímea bíró indoklásában kiemelte: a vádlott következetesen tagadta, hogy bűncselekményt követett el, de rendre ellentmondó vallomásokat tett és megdőlt a szavahihetősége. A bíróság szerint a büntetőeljárás szempontjából nem az a kérdés, hogy a támogatást valóban természetvédelmi célokra fordították volna, hanem az, hogy a vádlott nyomást gyakorolt-e a cégre, és a támogatási szerződést szabta-e a felülvizsgálati kérelem visszavonásának feltételeként. A törvényszék úgy ítélte meg, hogy az autógyártó cég nem akarta ezt a szerződést, és szüksége sem lett volna rá, hiszen magyar és uniós szinten is zöld fényt kaptak a beruházáshoz. A cég a médiából értesült Zsák Ferenc terveiről, és már akkor sejtették, hogy pénzszerzés a valódi cél. A törvényszék azt is megállapította, hogy a vádlott készült a bűncselekmény elkövetésére, ezt többek között a titkos információgyűjtés hangfelvételei is bizonyítják. A bírósági tényállás szerint következetes természetvédőként végigvitte volna a keresetet, és nem vonta volna vissza a támogatásért cserébe. Az indoklásban elhangzott: a találkozók célja az volt, hogy lássa a cég hajlandóságát, és kipuhatolja, mekkora összeget szánnának a megállapodásra.
A törvényszék Zsák Ferencet három évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától és 190 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére is kötelezte. Az ítélet nem jogerős, a határozatot az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője felmentésért fellebbezett. (MTI)

A nol.hu szerint a gyárépítésnek áldozatul esett, Natura 2000-es besorolású, 120-130 hektáros védett területről 60 ezer tő növényt, 50 ezer kétéltűt és 500 hüllőt mentettek át máshová, a védettség alól kivett ingatlanért cserébe pedig négy helyszínen összesen mintegy 600 hektáros természetvédelmi beruházást hajtottak végre.
A témával kapcsolatos cikkek a greenfon >>>

Zsák Ferenc szabadon Zsák Ferenc szabadon
A képre kattintva galéria nyílik.

 

Beperelt természetvédő – bevitték az erdőbe

Bedrótozták a nyomozók az Audi megbízottját, hogy a cég beruházása ellen pereskedő zöldszervezet vezetőjét csőbe húzzák. Zsák Ferenc az állami természetvédelem helyett keménykedett és facsart volna ki pénzt, de a gazdaságfejlesztést a nehezebben kommunikálható természetvédelemnél fontosabbnak tartó kormány a jelek szerint egyszer s mindenkorra le akar számolni a zöldek (és általában a civilek) akadékoskodónak tartott csoportjaival – írtuk 2014. október 6-án >>>

Nem köntörfalaztak az Audi Hungaria Kft. 2011-ben indult beruházási engedélyét annak idején megtámadó Tiszántúli Természetvédők Társulatának vezetője elleni per hétfői tárgyalási napján a győri autógyár képviselői. Világosan elmondták, hogyan próbálták tőrbe csalni a kormánnyal és az ügyészséggel együttműködve Zsák Ferencet, a TTT elnökét. Zsák mobilját bírói engedéllyel öt héten át lehallgatta a nyomozó hatóság, sőt más eszközt is bevetett ellene: az Audi megbízottja kitűnő hangminőségű titkosszolgálati lehallgatóeszközzel felszerelve tárgyalt a természetvédővel egy erdő közepén.

Zsák Ferenc: Ma sem tennék másként

Az ügyvédi iroda is aláírásra alkalmasnak ítélte a támogatási szerződést. A Tiszántúli Természetvédők Társulatának elnöke a magyarhirlap.hu-nak azt mondta, ma sem tenne másként, hiszen csak a kötelességét teljesítette.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás