Hirdetés
greenfo/MTI

A tervek szerint ma befejeződik a felújítás, holnaptól ismét két vágányon járnak a vonatok az 1-es, győri vasúti fővonal Biatorbágy és Szárliget közötti szakaszán, már nem kell átszállni pótlóbuszokra – közölte a MÁV Zrt. az MTI-vel.

A Biatorbágy és Szárliget közötti szakaszon augusztus 26-án vezettek be ideiglenes sebességkorlátozást a pálya rossz állapota miatt. A hírre reagálva azonnali pályafelújítást rendelt el Lázár János közlekedési miniszter, aki szabotőröket, vasútellenes szivárogtatókat emlegetett, és két MÁV-vezérhelyettest kirúgott.

A MÁV közlése szerint a 29 kilométer hosszú, kétvágányú pálya felújítása a vállalt határidőre, mára elkészül. Az előkészítés és az átépítés több mint 1100 munkatársuk példaértékű összefogásával, közreműködésével zajlott le. A pálya rossz állapota miatt bevezetett sebességkorlátozások miatt a Railjet járatait levágták Magyarországról, így körülményesebb volt a nemzetközi vasúti közlekedés.

Lázár káosza a nemzetközi vasúti személyforgalomban is

Hogy a nyugat-európai vasúti hálózatra visszacsatlakoztassák a MÁV-vonatait, nagyon siettek a munkával. A felújításban részt vevők a három hónap során napi 24 órában, két műszakban azon dolgoztak, hogy a felújított pályát az új menetrend holnapi hatályba lépéséig ütemterv szerint vissza tudják adni az utasoknak és az árufuvarozó társaságoknak. Így az ország legforgalmasabb szakaszán holnap megindulhat mindkét vágányon a felújítás előtt megszokott menetrend szerinti vasúti közlekedés, ami azt jelenti, hogy már nem kell átszállni pótlóbuszokra.

2024 tavaszán az utómunkálatok is befejeződnek a most felújított szakaszon. Ezek az utolsó simítások az időjárási viszonyokhoz való hozzáigazítást jelentik, például vágány- és váltószabályozásokat, ágyazatpótlást, sínfeszültség-feloldást, valamint a felsővezeték feszességének beállítását. Azonban ez már nem jár kényelmetlenséggel az utasoknak.

A bal vágányon várhatóan az év végéig, a jobb vágányon pedig a jövő év elejére válik biztosítottá az eredeti, óránkénti 140 kilométeres sebesség. Addig a személyvonatok 5-6 perccel, a távolsági vonatok 8-10 perccel hosszabb menetidővel közlekednek.

További részletek a közleményben. 

Nyitókép. vágányfektető géplánc dolgozik a győri vasútvonal felújításán Biatorbágynál 2023. október 4-én. MTI / Máthé Zoltán

Kapcsolódó anyagok:

A MÁV szerint az osztrák vasút kérése aránytalanul hátrányosan érintette volna a belföldi közlekedést

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás