Az első figyelmeztetés az emberiség számára 1972-ben a Római Klub megbízásából elkészített Meadows tanulmány volt, melyet “A növekedés határai” c. könyvben jelentettek meg. A Meadows csoport egy számítógépes szakemberekből álló csoport volt, akik azt a megbízást kapták, hogy készítsenek számítógépes prognózist az emberiség jövőjéről.
Tanulmányukba öt könnyen számszerűsíthető tényezőt vontak be:
– emberi népesség
– az ipari kibocsátás
– élelmiszer termelés
– nyersanyag és energiaforrások mennyiségének alakulása
– hulladék kibocsátás
A számítógép azt “dobta ki”, hogy az iparosodott rendszerünk hosszú távon nem fenntartható, 2030-2050 között összeomlik, és ez ma még elképzelhetetlen katasztrófát hoz az emberiségnek. Az ábra lényege, hogy az erőforrások csökkenése az ipari termelés zuhanásszerű visszaesését fogja okozni, ami magával hozza az ipari inputokra épült mezőgazdaság összeomlását. Mindezt egy olyan időszakban, amikor a prognózis szerint 9 milliárd ember él a földön.
Az első tanulmány megjelenése óta eltelt 52 év, és “szinte semmi” nem történt a katasztrófa elhárításának érdekében. Maradt 6 évünk…
A Meadows csoport 1982-ben megismételte vizsgálatát, és ugyanazt az eredményt kapta, illetve akkorra már az is látható volt, hogy a prognózis által jósolt úton haladnak a folyamatok.
Ekkor rendezték meg az első környezetvédelmi világkonferenciát Rio de Janeiro-ban. Az első prognózis után 30 évvel a Meadows csoport újabb könyvet adott ki, címe: “Limits to growth – The 30-year update”
A Római Klub első jelentése
A 2012-ben megrendezett Rio+20 konferencia már azt állapította meg, hogy túl késő, már nincs esély, és új fogalmat vezetett be, a “resilience” (rugalmasság, alkalmazkodás) fogalmát, vagyis hogy alkalmazkodni tudjunk a katasztrófához. A pesszimizmus legfőbb oka az, hogy azért nincs esély a fogyasztás csökkentésére, mert a hatalmas lélekszámú és eddig nyomorban élő országok népei, mint India és Kína most már úgy szeretnének élni mint mi… Bizonyos számítások szerint, pl. ha minden kínai angol wc-t használna, akkor Kína teljes vízkészlete nem lenne elég. A dél-amerikai országok pedig ragaszkodnak ahhoz, hogy ők is kivághassák az őserdőket (a Föld tüdejét), és arra hivatkoznak, hogy nincs erkölcsi alapunk nekik ezt megtiltani, hiszen mi már réges-régen kivágtuk a sajátjainkat.
A sok rossz hír között a jó hír mégis az, hogy az elmúlt évtizedek alatt tudósok és civil szervezetek létrehozták a fenntarthatóság tudományát, mely az élet minden területére kiterjed. Megvannak tehát a megoldások, csak alkalmazni kell őket. Ez azonban ma hatalmas ellenállásba ütközik, mert kizárólag az erőforrások észszerű, és igazságos elosztása és fenntartható használata adhat reményt, ez azonban a mai világ erőcsoportjainak nem érdeke. Ezért sikerült 52 éven át a tömegek előtt titokban tartani, hogy katasztrófa felé haladunk.
Én azonban ellent mondok mindenkinek, aki azt próbálja elhitetni, hogy már nincs remény, és nem tudunk semmit tenni.
Szerintem ez éppen azokat szolgálja, akiknek az az érdeke, hogy minden úgy maradjon ahogy van, és a csökkenő erőforrásokra rátegyék a kezüket. Ennek egyik jele az a folyamat amit “land grab”-nek (földzsákmányolás) hívnak. Ez a fogalom csak néhány éve került be a köztudatba. Az első jele talán az volt, amikor Szaúd-Arábia egy országrésznyi sivatagot vásárolt Szudánban (ők tudnak sivatagban termelni, ha van alatta víz). A land grab azt jelenti, hogy a világ leggazdagabb országai és érdekcsoportjai megszerzik az élelmiszer termelő kapacitásokat. Ez a folyamat már Európában is zajlik, és nem lehetünk annyira vakok és gyanútlanok, hogy ne lássuk a Kárpát-medence a maga kiváló adottságaival célterülete ennek a folyamatnak. Meggyőződésem szerint az Ángyán jelentések által feltárt titkos tendenciák – az, hogy az állami földek viszonylag kevés érdekcsoport kezébe kerültek – ebbe az irányba mutatnak.
Aki tehát Magyarország jövőjéről, gyermekeink és unokáink sorsáról felelősen gondolkozik, annak igenis meg kell tenni mindent, hogy biztosítsuk a jövőt. Ehhez a fenntarthatóság mára kialakult eszközeit tudjuk használni, melyek a következők:
– Fenntartható vidékfejlesztés melynek alapelve, hogy a helyi erőforrásokat a helyi közösség használja fenntartható módon, tehát alapvetően szükséges a vidék természeti erőforrásainak igazságos és arányos elosztása úgy, hogy a helyi közösség rendelkezzen az erőforrásokkal és a jövedelem helyben maradjon.
– Az energiahasználat: a meg nem újuló fosszlis erőforrások előbb vagy utóbb el fognak fogyni, ezért a fenntartható energiahasználat két alapelvre épül:
1. energiahatékonyság – vagyis az energiaforrások lehető legtakarékosabb használata
2. alternatív energiaforrások bevezetése
A mai forrongó világban az is alapvetően fontos, hogy lehetőleg a helyi megújuló erőforrásokra épülő, diverz energiaellátási rendszer alakuljon ki, mert ahogy egy barátom mondja: “Egy közepes képességű terrorista egyetlen vállról indítható rakétával kilőheti Paksot”
– A hulladék probléma megoldására a legjobb megoldást azok az ipari folyamatok jelentik, ahol nincs hulladék. A természet rendszerei ugyanis így működnek évmilliók óta, a természetben nincs hulladék, minden visszafordul, milliárdnyi élőlény (lebontó rendszerek) biztosítja az anyagok körforgását.
FONTOS megérteni, hogy a világot fenyegető veszélyeknek távolról sem csak az éghajlat változás az okozója, ennek túlhangsúlyozása, túldimenzionálása talán éppen a korábban már említett érdekeket szolgálja.
A legnagyobb bajok egyike az, amiről senki nem tud néhány ökológus és természetvédő kivétélével, a biológiai diverzitás megállíthatatlan csökkenése, azaz a földi élet rendszereinek pusztulása. Ennek jelentősége csak az ökológia és rendszerelmélet tudományának ismeretével érthető meg. A természet rendszerei biztosítják számunkra az élelmiszert, a tiszta ivóvizet és a levegőt. Mi magunk is az élő rendszer részei vagyunk. Minden amit megeszünk, a természetből származik.
Viharos gyorsasággal kellene megértetni az emberekkel, hogy a természet egy évmilliók óta létező és tökéletesen működő anyag és energiaforgalmi rendszer, mely a föld anyagára és a nap energiájára épül, a rendszer szabályozásáért a genetikai információ a felelős, mely minden egyes egyed vagy faj számára meghatározza a helyét a rendszerben.
Iparosodott társadalmunkban mindent kivágunk, lebetonozunk vagy mérgekkel pusztítunk el.
Az eredeti természet gazdagságáról már nincs emlékképe a legtöbb embernek, ezért nem is hiányolják, pedig a sorsunk ezen fog múlni. Ezért tehát a fenntarthatóság legfontosabb tudománya a természet rendszereinek működését vizsgáló ökológia, és a rendszerelmélet. Ezek segíthetnek megtalálni a kiutat. Ezekre kellene nagyon odafigyelni, megérteni és alkalmazni az általuk feltárt ismereteket.
Tanulni kell tehát mindenkinek, és legfőképp azt, hogy képesek legyünk megérteni, hogy a döntéseink milyen hatással vannak a rendszerünk elemeire, és a jövőnkre. Közös gondolkozásra van szükség! Mi közösen elsősorban Magyarországért vagyunk felelősek, hitem szerint mindent meg kell tennünk, ami lehetséges, hogy a szemébe tudjunk nézni a gyermekeinknek.
Ács Sándorné
