Hirdetés
Forrás: fna.hu

A nemzetközi húsmentes hétfő mozgalom is részt vesz a párizsi klímacsúcson – december 7-9. között három helyszínen is várják az érdeklődőket. Paul McCartney pedig nyílt levélben kérte a brit miniszterelnököt, hogy a párizsi klímakonferencián vegye napirendre a húsfogyasztás csökkentését, egy londoni kutatóintézet meg húsadót javasol. A fejlett országokban egyre kevesebb az állattartó, mégis egyre több a haszonállat. Az étrend már nem magánügy.

Megdöbbentő, hogy világszerte az állattartás miatt alakítják át a legtöbb természetes élőhelyet, irtják ki az esőerdőket, és ezzel többek között nagymértékben veszélyeztetik a biológiai sokféleséget, a talaj termőképességét, az élővizeket és gyorsítják a felmelegedést – az állattenyésztés használja a világ mezőgazdasági területeinek 75%-át, beleértve a takarmánytermesztést, a kaszálókat és a legelőket.
 

Az étrend már nem magánügy

A fejlett országokban egyre kevesebb az állattartó, mégis egyre több a haszonállat. A világ hústermelése közel kétszer annyival nőtt az elmúlt 40 évben, mint a Föld népessége, és az állattenyésztés ma már több felmelgedést okozó gázt termel, mint a közlekedés összessége.

Az étrend már nem magánügy. Hatalmas mennyiségű erőforrást fogyaszt a tányérunkra kerülő élelmiszer előállítása. Ezért szeretné elérni a nemzetközi húsmentes hétfő mozgalom – melynek hazánk is tagja a Föld Napja Alapítvány kezdeményezésére -, hogy hetente legalább egyszer váltsunk vegánra, és erre jelenlétével és akcióival a párizsi klímacsúcson is felhívja a figyelmet.

A több mint 30 országot és számos civil szervezetet magában foglaló nemzetközi mozgalom stílszerűen hétfőn, dec. 7-én kezd az Equator-díj 2015 átadásának ünnepségén a Mogador Színházban (25 Rue de Mogador, 75009 Paris), ahol a húsmentes hétfő standon 18:30 és 23:00 óra között fogadja a díjátadó vendégeit. Te is ott lehetsz, csak előbb regisztrálj itt.

 

Kedden, dec. 8-án a nemzetközi húsmentes hétfő mozgalom szervezeteinek világtalálkozójához lehet csatlakozni a Tilsitt Etoile Hotelben (23 Rue Brey, 75017 Paris) 14:00 és 18:00 óra között.

Szerdán, dec. 9-én pedig egy húsfogyasztást csökkentő világméretű kampányt indít a húsmentes hétfő mozgalom az éghajlatváltozás lassításáért a Nelson Mandela Auditoriumban (Climate Generations Area) 15:00 és 18:30 között (COP21 Paris – Le Bourget Site, térkép az 5-6. oldalon).

 

McCartney is lépett

 

Paul McCartney 2009-ben indította útjára húsmentes hétfő mozgalmát a koppenhágai klímacsúcs évében, és azóta is számos kampányt, iskolakerteket, menzareformot kezdeményezett és támogatott közismert személyiségek – többek között Jamie Oliver – bevonásával.
 

2015 novemberében Mary and Stella lányával közösen nyílt levélben kérte a brit miniszterelnököt, hogy a párizsi klímakonferencián vegye napirendre a húsfogyasztás csökkentését. 

Videoüzenetében Paul McCartney arra buzdít mindenkit, hogy beszéljen erről az emberekkel, beszéljen az iskolájában, a munkahelyén, a barátaival, és mindenkivel, akinek csak egy kis bátorításra van szüksége ahhoz, hogy belevágjon. Ha elég sokan váltunk, és eszünk kevesebb húst, azzal nagymértékben lassítjuk az éghajlatváltozást.

A londoni Chatham House kutatóintézet elemzői pedig hús-szénadót javasolnak, amely 14%-kal csökkenthetné az éghajlatot és a környezetet, az egészséget terhelő jelenlegi túlzott húsfogyasztást – írta a Föld Napja Alapítvány.

 

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás