Hirdetés

Az indiai döntéshozók célja az, hogy 2020-ra 6 millióról 7 millióra tornázzák fel a hibrid és elektromos meghajtású autók számát, 2030-ra pedig az utakon lévő gépek 100 százaléka tisztán elektromos meghajtású legyen. Nem semmi kihívás!

Az utóbbi években egyre komolyabb vállalásról érkeztek hírek Európából és Amerikából. Norvégiában – ami már most is elektromos autó nagyhatalom – például 2025 után kitiltják a benzin- és dízelautókat, de rajta kívül másik három európai ország, valamint több amerikai állam is úgy döntött, 2050-től nem árusít dízel és benzines autókat. Most azonban a világ egy újabb pontjáról érkezett komoly vállalás, és onnan, ahonnan elsőre nem biztos, hogy számított volna rá az ember: Indiából.

 

Az ország 2013-ban indította el a Nemzeti Elektromobilitási Tervét (National Electric Mobility Mission Plan), később pedig a FAME névre keresztelt tervet, amivel a gyártást és az eladást is ösztönözni szeretnék. A döntéshozók célja ezzel az, hogy 2020-ra 6 millióról 7 millióra tornázzák fel a hibrid és elektromos meghajtással közlekedő autók számára az utakon, 2030-ra pedig az utakon lévő gépek 100 százaléka tisztán elektromos meghajtású legyen – beleértve a robogókat és a TukTuk-okat is – számolt be róla az Autoblog. Piyush Goyal, India energiaügyi minisztere szerint mindez azt jelentené, hogy a közlekedő EV-k tekintetében India lenne a világ legfejlettebb országa.

A politikus szerint a terv megvalósítását India nem közpénzből tervezi, ugyanakkor nagyban támogatná a fogyasztókat, hogy zöldautókat tudjanak vásárolni. Ilyen lenne például, hogy a villamos energia árát nem emelnék meg, ugyanakkor egy, a jelenleginél sokkal hatékonyabb felhasználási stratégiát dolgoznának ki.

A projektre már csak azért is érdemes odafigyelni, mert India lakossága jelenleg 1,2 milliárd fő körül van, így ha az országban megszűnne a kipufogógáz-kibocsájtás, az nemcsak az ország, az egész Föld levegőjének minőségét is képes lenne javítani. Arról nem is beszélve, hogy a tervvel versenyhelyzetbe kényszerítenék a világ többi országát is- írta a hvg.hu.


Az azért még kérdéses, hogy a világ második legnépesebb országának folyamatosan növekvő gépjárműállományát milyen forrásból látnák el eletromos energiával. Igaz, a megújulós fronton is ambíciózus terveik vannak – erről egy éve írtunk: 

India berobban a napenergetikába

India berobban a napenergetikába

India Új és Megújuló Energia Minisztériuma öt év alatt 200 milliárd dollárnyi tőkét, illetve mintegy 300 külföldi és hazai céget kíván bevonni a megújuló-energetikai fejlesztésekbe. A korábban kitűzött, egyébként is merész célértéket sokszorosára növelve India 100,000 MW-osra bővítené napenergia kapacitásait 2022-re.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás