Kisajátítják a védett területeket is?

2013. április 10.

Hírek

A Népszabadság kormányközeli forrásokból származó információi szerint az “állam” szemet vetett azokra a védett területeken lévő földekre, amelyeket a hazai természetvédelmi közalapítványok kezelnek, alapvetően az őshonos magyar háziállatok, illetve különösen értékes élőhelyek megőrzése érdekében. A földek kisajátításáról napokon belül döntés születhet.

Fokozatosan kerül állami tulajdonba a Mal

2013. március 3.

Hírek

Folyamatos termelés mellett fokozatosan állami tulajdonba kerül a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt.; a felszámolás során létrejön egy új, állami cég, amely átveszi a gyárat az eszközökkel és a dolgozókkal együtt – mondta Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) vagyonpolitikáért felelős államtitkára.

Felszámolják a Mal Zrt.-t

2013. február 28.

Hírek

Elrendelte a Veszprém Megyei Bíróság a 2010-es vörösiszap-katasztrófában érintett Mal Magyar Alumínium Zrt. felszámolását. Miután a Malt tavaly szeptemberben a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű céggé nyilvánította, a céghez állami vagyonfelügyelő kerül: a társaság irányítását és folyamatos működtetését az állami tulajdonú Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. veszi át.

Államosítanák a Bakonyi Erőművet

2012. szeptember 13.

Hírek

Vételi ajánlatot tesz a kormány a Bakonyi Erőmű Zrt.-re. A Mal Zrt. sok pénzzel tartozik az erőműnek, stratégiailag fontos mindkét szervezet életben tartása.

Államosítják a fukusimai erőmű üzemeltetőjét

2012. február 26.

Hírek

A japán kormány lecserélné mind a 17 Tepco- igazgatót, hogy a fukusimai baleset körülményeit alaposan ki tudja vizsgálni. Ha nincs csere a vállalat élén, akkor állami segély sincs. Az utóbbi pedig de facto államosítást jelent.

Sarkalatos törvény védi a nemzeti vagyont

2011. december 31.

Hírek

Sarkalatos törvény biztosít védelmet a nemzeti vagyonnak a jövőben; a ma hatályba lépett jogszabály értelmében a jövőben vagyonkezelői feladatot csak az állam és a helyi önkormányzatok, intézményeik, valamint a 100 százalékos tulajdonukban álló gazdálkodó szervezetek végezhetnek.