Hírek
Nehéz helyzetbe került az ország legrégebbi kutatóbázisának számító, 70 éves tihanyi Balatoni Limnológiai Intézet (BLI). Egyelőre csak remény van arra, hogy megfelelő fenntartási és kutatási forráshoz juthat az intézmény, legalább a tó állapotának alapszintű nyomon követéséhez.
Hírek
Az édesvizek állapotáról tanácskozott 47 ország több mint félezer tudósa augusztus 4-9. között Budapesten a Nemzetközi Limnológiai Társaság XXXII. kongresszusán.
Hírek
A jelenleg Budapesten zajló limnológiai világkongresszus programfüzetének címlapképén hatalmas busák ugrálnak a vízből jó magasra. Mintha forrna a víz körülöttük. S bár valamelyik dokumentumcsatornán láttam már ilyet az egyik észak-amerikai folyón, nem gondoltam volna, hogy ilyen nálunk is megesik.
Programok
A Nemzetközi Limnológiai Társaság közelgő 32. kongresszusát 2013. augusztus 5—9. között rendezik Budapesten. A SIL egy nemzetközi tudományos szervezet, amely elsősorban a korunk érdeklődésének és figyelmének homlokterében álló édesvizek összes aspektusának tanulmányozásával foglalkozik. Jelenleg több ezer tagja van, több mint 80 országban. A szervezet 1930 után másodszor tisztelte meg a magyar limnológusokat azzal, hogy országunkban… Tovább »
Sajtótájékoztatók
A rendezőbizottság megbízásából szeretném felhívni a figyelmüket a Nemzetközi Limnológiai Társaság (SIL) közelgő 32. kongresszusára, amelyet 2013. augusztus 5—9. között rendeznek Budapesten.
Hírek
Léket vágtak a Balatonon az MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézete kutatói, hogy a vízminőséget és a tó jégpáncél alatti működését tanulmányozzák. A téli Balaton életének megismerésére irányuló kutatások során eddig ismeretlen algafajokat is felfedeztek a magyar tudósok.
Hírek
A Balaton nyílt vizének minősége kiváló, vízszintje az utóbbi hónapok csapadékszegény időjárása ellenére elegendően magas – olvasható az MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézetének összefoglalójában. A mikroszkópi vizsgálatokkal nem észlelték az ilyenkor szokásos korong alakú kovamoszatok elszaporodását.