Barion Pixel

Ismét túlmelegítette a Dunát a Paksi Atomerőmű

Ahogy 2018 augusztusában, úgy most is, a forró, száraz nyár eredményeként olyan helyzet állt elő, hogy az atomerőmű vélhetőleg nem tudja teljesíteni a környezetvédelmi engedélyben szereplő határértékeket, és csak mérési trükkökkel tudják a 30 C fok alatt tartani a vízhőmérsékleti adatokat.

Kritikus szint fölé melegedett a Duna, kevesebbet termel a Paksi Atomerőmű

Paksnál mindössze körülbelül 70 centiméterrel áll a Duna vízszintje a valaha mért legkisebb vízállás felett. Bár a kilátások az elmúlt napokban javultak némileg, és most úgy tűnik, a korábbi prognózissal szemben július végére mégsem születik új negatív rekord, nagy vízszintemelkedésre továbbra sem lehet számítani, és a víz is jócskán melegedett.

A globális felmelegedés átalakítja az alvásidőnket is

Egy friss tanulmány szerint összefüggésben áll az alvás és a globális felmelegedés. Nem elég, hogy a növekvő hőmérséklet negatívan hat az ember alvására, ami még aggasztóbb, hogy a kutatók szerint nincs jele annak, hogy az emberek képesek lennének alkalmazkodni a melegebb éjszakákhoz.

Európa gyorsabban melegszik a világ többi részénél

A globális felmelegedés nem egyformán érinti a világ minden részét, Európa már 2,2 Celsius-fokkal melegebb az iparosodás előtti időszakhoz képest, ami jóval meghaladja a hőmérséklet-emelkedésnek a párizsi klímaegyezményben vállalt 1,5 Celsius-fokra való korlátozását.

Adatvédelmi áttekintés

Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.